NACSA LŐRINC

Teljes szövegű keresés

NACSA LŐRINC
NACSA LŐRINC (KDNP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Természetesen a következők a céljaink: élhetőbb környezetet, tisztább ivóvizet, tisztább levegőt biztosítani nemcsak a mi generációnknak, hanem az utánunk jövő generációknak is. Remélem, hogy önöknek is ezek a céljaik, és ebben megegyezhetünk.
Itt kétféle megközelítés vagy kétféle út van: vannak a színes lózungok érdemi cselekvés nélkül, önök ezt az utat választották, és van az érdemi cselekvés színes lózungok nélkül, mi pedig ezt az utat választottuk, és a jövőben is ezt az utat fogjuk választani, az érdemi cselekvés útját ebben a témakörben is. (Z. Kárpát Dániel: Ügyesen emeled ezeket a vitákat!) Mint ahogy ezt eddig is tettük, ezután is így fogjuk tenni. (Z. Kárpát Dániel: A Mátrai Erőmű az érdemi cselekvés része?)
Önök mindig a témában a vitát hiányolták. Volt itt egy parlamenti vitanap, erre önök nem jöttek el, nem vették a fáradságot arra, hogy részt vegyenek. Bencsik képviselőtársam volt a vezetője ennek a vitanapnak itt a Fidesz-KDNP-frakciószövetség részéről, mi elmondtuk a véleményünket, önök arra nem vették a fáradságot, hogy erre idejöjjenek. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem