DR. OLÁH LAJOS

Teljes szövegű keresés

DR. OLÁH LAJOS
DR. OLÁH LAJOS (DK): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőház! Tisztelt Államtitkár Úr! A magyarok munkáját az önök korábbi plakátjaival ellentétben nem a migránsok fogják elvenni, hanem a robotizáció és a mesterséges intelligencia, ami pedig óriási igényt fog támasztani a robotokat kezelni, irányítani képes alkalmazottak iránt.
Az ember a kétkezi munka helyett irányítóvá, döntéshozóvá válhat, csakhogy ehhez új, másfajta készségekre és képességekre lesz szükség. Másfelől a robotizáció kétféle folyamatot is elindíthat. Minthogy nem lesz többé jelentősége annak, hogy munkaigényes iparágakat olyan országokba telepítsenek, ahol a bérek alacsonyak, megindulhat az ipari és szolgáltatási tevékenység visszatelepítése a fejlett országokba, ám a korábban kitelepített termelés maga után is húzhatja a nagyobb tudást igénylő támogató, kiszolgáló tevékenységet olyan országokba, ahol az ehhez szükséges tudás és képzettség rendelkezésre áll. Ahhoz tehát, hogy a robotizációt előnyünkre fordíthassuk, tömegesen lesz szükség digitális ismeretekre, nyelvtudásra, empátiára, kommunikációs képességre és együttműködésre, vagyis csupa olyasmire, amit önök irtottak ki a köz- és felsőoktatásból, főleg pedig a szakképzésből.
Kérdezem ezért államtitkár urat, mi a kormány stratégiája arra, hogy Magyarország a robotizáció nyertese és ne vesztese legyen. Hogyan ösztönzik az innovációban hagyományosan rosszul teljesítő magyar kis- és középvállalkozásokat az új kihívásokhoz történő alkalmazkodásra? Milyen változásokat terveznek a közoktatásban, a szakképzésben és az élethosszig való tanulásra történő felkészítésben, hogy a magyar munkavállalók megtalálják a helyüket a robotizáció és a mesterséges intelligencia világában? Az önök intézménye, a HIPA átállt-e már arra, hogy csak abban az esetben ad támogatást egyébként magyarországi beruházásra, ahol vizsgálják a robotizáció és a mesterséges intelligencia hatásait?
Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki padsorokból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem