SCHANDA TAMÁS JÁNOS

Teljes szövegű keresés

SCHANDA TAMÁS JÁNOS
SCHANDA TAMÁS JÁNOS innovációs és technológiai minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Az a helyzet, hogy a magyar gazdaság jobban teljesít. Jól mutatja ezt az is, hogy ma 810 ezer fővel többen dolgoznak, mint 2010-ben, amikor főnöke, Gyurcsány Ferenc katasztrofális kormányzása után megbízást és felhatalmazást kaptunk a magyar emberektől az ország vezetésére. A munkanélküliségi ráta azóta 12 százalékról 3,5 százalékra csökkent. Magyarországon a balliberális kormányok okozta kilátástalanság és reményvesztettség után most már lehet előre gondolkodni, erről szól az ön kérdése is.
Tisztelt Képviselő Úr! A Fidesz-KDNP-kormány célja tiszta és világos: 2030-ra azon öt európai ország közé szeretnénk tartozni, ahol a legjobb élni, lakni és dolgozni. Ennek eléréséhez és az ország versenyképességének javításához szükséges az innováció, a hazai hozzáadott érték növelése, valamint a technológiaváltás ösztönzése. Ezért aztán a kormány önökkel szemben a robotizációra nem veszélyként, hanem lehetőségként tekint. Ezért is hozta létre még 2018-ban az Innovációs és Technológiai Minisztériumot. Megnyugtató, hogy ha kicsit megkésve is, önök is értékelik az erőfeszítéseinket.
Tisztelt Képviselő Úr! Ahogy ön is mondta, a humán munkaerővel szemben támasztott követelmények megváltoznak, és felértékelődnek az ember és a technika együttműködését segítő készségek, a komplex problémamegoldás, a kritikus gondolkodás és a kreativitás. Erről szól az új szakképzési rendszer. Az új szakképzési rendszer a jelzett kihívásokra kínál megfelelő megoldást. Az a célunk, hogy a magyar fiatalok úgy kerüljenek ki az iskolarendszerből, hogy rendelkeznek olyan készségekkel, kompetenciákkal, amelyek megalapozzák a gazdaság és a technológiák által igényelt képzettség elsajátítását és az egész életen át tartó tanulást. Ezért szomorú, hogy nem támogatták a szakképzés reformját. Köszönöm a figyelmét. (Taps a kormánypártok padsoraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem