TORDAI BENCE

Teljes szövegű keresés

TORDAI BENCE
TORDAI BENCE (Párbeszéd): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Miniszter Úr! Karácsony Gergely, Budapest párbeszédes főpolgármestere teljes egyetértést teremtett a Fővárosi Közgyűlésben a körül, hogy milyen feltételekkel járul hozzá Budapest az atlétikai vb megrendezéséhez. Budapest a következő öt évben 50 milliárd forintos pluszforrást kér a kerületek számára az egészségügyi ellátás fejlesztésére. Budapest elvárja, hogy a kormány teljesítse azt a megállapodást, amit még Tarlós Istvánnal írtak alá az együttműködésről. Budapest azt kéri, hogy Csepelen ne valósuljanak meg élsportberuházások, viszont feltételül szabja, hogy az építkezéssel egyidejűleg induljon el a zöldfelületek növelése, valósuljon meg a „Csepeli nagyerdő” program.
Budapest elvárja, hogy legyen minden, az építkezéssel kapcsolatos szerződés költségnyilvános. Végül stadion helyett közösségi rendezvényközpont kell, ami a tömegsport céljaira és kulturális rendezvényekre is igénybe vehető.
A Kormányinfón erre reagálva Gulyás Gergely jó hírként értékelte, hogy eldőlt, Budapest rendezheti a 2023-as atlétikai világbajnokságot, és hozzátette, a főváros feltételeinek többsége a kormány tervei között is szerepel, és van, ami már a jövő évi költségvetésben is benne van.
(16.40)
Ezt csak úgy tudom értelmezni, hogy a kormány elfogadja Budapest feltételeit. Ehhez képest ma Varga Mihály pénzügyminiszter ez ügyben azt nyilatkozta, nincs szabad forrás a költségvetésben, van a tartalék, de abban már nincs ekkora összeg.
Miniszter Úr! Mi tehát az igazság? Teljesítik-e Budapest feltételeit? Támogatják-e vagy sem a budapesti egészségügy fejlesztését? Megéri-e önöknek negyed Puskás Stadion árát 15 ezer budapesti életének megmentése? Kíváncsian várom válaszát. (Taps a Párbeszéd soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem