DR. MELLÁR TAMÁS
DR. MELLÁR TAMÁS
DR. MELLÁR TAMÁS (Párbeszéd): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Kedves Képviselőtársaim! Egy idézettel kezdeném: „Magyar énelőttem az, aki nem bírja a homályt, sem a börtönben, sem a gondolatban. Magyar az, aki az értelmet szereti, aki a szenvedélyét csak akkor engedi szabadon, midőn a szó már nem használ az igazság elfogadtatására. Minden nép közösség. Jó magyar az, aki emberi, jó tagja a magyar közösségnek.” Ezeket a sorokat Illyés Gyula írta 1939-ben a „Ki a magyar” tanulmányában. Az idézetből, azt gondolom, egyértelműen kiderül, kiolvasható, hogy a XX. század legnagyobb magyarja szerint nem a származás, nem a vérvonal és nem is a harciasság teszi az embert magyarrá, hanem az értelmes gondolkodás, a magyar közösség érdekeinek a felvállalása.
Tisztelt fideszes Képviselőtársaim! Az önök politikai közösségéhez tartozó újságíró - bár ide egy kérdőjelet tettem magamnak, hogy valóban újságíró-e -, az 5. számú fideszes párttagkönyv tulajdonosa a Magyar Televízióban néhány nappal ezelőtt három társával együtt az én frakciótársam, Kocsis-Cake Olivio magyarságát vonta kétségbe, mondván, hogy hiába tud valaki magyarul, attól ő még nem lesz magyar, és a képviselőtársam nem is lehet magyar, hiszen az édesapja Afrikában, Bissau-Guineában született, így nyilván a magyarság alapkérdéseit és problémáit nem is tudja felfogni vagy nem is tudja értelmezni.
Ez a vélekedés egyébként engem mélységen felháborított. De hála istennek, nemcsak engem, hanem nagyon sok más magyar polgártársamat is, ez egyébként a Facebookon nagyon jól látható volt. Tiltakozom az ellen, hogy egyes újságírók ilyen alapon akarják osztályozni a polgártársaimat, és ítélkezni arról, hogy ki is a jó magyar.
Kocsis-Cake Olivio bűne az volt - legalábbis az újságírók szerint -, hogy ő közös megemlékezésre invitálta a szomszédos országok polgárait a trianoni békeszerződés 100. évfordulója kapcsán. Ezen a ponton nyomatékosan szeretném hangsúlyozni, hogy a trianoni békeszerződés egy igazságtalan békeszerződés volt, mert elszakított 3 millió magyart az anyaországtól, és külső hatalmak alá rendelte. Ez ellen akkor is és azóta is, mindig is tiltakozni kell, mindig is emlékeznünk kell rá, és tudnunk kell azt, hogy milyen kötelezettségeink vannak a határainkon kívülre szakadt magyarokkal szemben. De ebből a dologból, ebből az igazságtalan békeszerződésből nem következik az, hogy a külföldre szakadt nemzettársainkat úgy tudjuk a legjobban védeni, és úgy tudunk a legjobban az érdekeikben bármit is tenni, hogy a szégyenletes döntés után száz évvel mi még mindig acsarkodunk, gyűlölködünk a szomszéd országok ellen, azon később született generációk ellen, amelyek semmiképpen sem tehetők felelőssé nagyapáik, dédapáik tetteiért. Azt gondolom, hogy itt lenne a megbékélés ideje, nagyon fontos lenne az, hogy próbáljunk meg békében együtt élni a szomszédos országokkal, ahogy ezt egyébként a németek és a franciák is megtették, és meg tudtak egymással egyezni. József Attila „A Dunánál” című versében pontosan erről beszél: „A harcot, amelyet hőseink vivtak, / békévé oldja az emlékezés / s rendezni végre közös dolgainkat, / ez a mi munkánk; és nem is kevés.”
Tudom, államtitkár úr, aki válaszolni fog nekem, majd elkezd hazaárulózni, akár szemkilövetőzni is. Mentségemre hadd hozzam azt föl, hogy én már Ceauescu időszakában is szakkollégistákat vittem ki Erdélybe, hogy megismerjék az ott élő magyarokat és a kultúrát (Dr. Rétvári Bence: Akkor mit keresel a Párbeszéd-frakcióban?), és a rendszerváltozás után pedig több éven keresztül tanítottam a Sapientia Egyetemen ingyen és bérmentve. Éppen ezért arra kérem, hogy inkább arra próbáljon meg koncentrálni válaszában, hogy hajlandó-e elítélni és elhatárolódni a fideszes párttársa rasszista álláspontjától vagy sem, mert itt most már nem Kocsis-Cake Olivio sérelméről van szó, hanem sokkal inkább arról, hogy az Orbán-kormány hajlandó-e, képes-e útját állni az ország legújabb kori fasizálódásának. Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps az ellenzéki padsorokból.)
