BALCZÓ ZOLTÁN

Teljes szövegű keresés

BALCZÓ ZOLTÁN
BALCZÓ ZOLTÁN (Jobbik): Elnök Úr! Köszönöm a szót. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! Még tavasszal látott napvilágot a hír, amely szerint Balatonakali partjainál 8-12 méter szélességben, 150 méter hosszban kiirtották a fokozottan védett nádast. A nád letarolása a volt Holiday Kemping területe mellett történt meg, ahol egyébként apartmanházak építését tervezik.
A természetvédelmi hatóság első fokon egymillió forintra büntetett egy kft.-t, ugyanakkor a természetkárosítás személyi felelőseit egyértelműen nem sikerült beazonosítani.
Mint tudjuk, a nádasoknak kiemelkedő szerepe van a vizek ökoszisztémájában: élőhelyet biztosítanak az állatoknak, és a víz öntisztulásában is fontos szerepük van. Különösen aggályos, hogy a kiirtás után olyan tevékenységet végeztek, ami valószínűsíti, hogy az okozott természetkárosítást nem szándékoznak helyreállítani.
A part menti telkek árához képest a kiszabott bírság nem jelentős. Ebben a helyzetben nem látszik, hogy a hatósági fellépés elrettentő lenne a jogszabálysértő magatartást elkövetők számára.
A fentiekre való tekintettel, egy konkrét példát említve, de valójában általános értelemben kérdezem az államtitkár urat: mit kíván tenni a kormány annak érdekében, hogy a környezetvédelmi jogszabályok és eljárások kellőképpen elrettentőek legyenek a hasonló károkozások megelőzése érdekében? Hogyan kíván a kormány gátat szabni a Balaton ökoszisztémájára káros olyan további más tevékenységek korlátozásának is, mint például a mederfeltöltés vagy a part menti erdők kivágása? Várom az államtitkár úr érdemi válaszát.
Köszönöm. (Taps a Jobbik soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem