DR. MELLÁR TAMÁS,
DR. MELLÁR TAMÁS,
DR. MELLÁR TAMÁS, a Párbeszéd képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Igyekszem nagyon rövid lenni, annál is inkább megtehetem ezt, hiszen az előttem szólók nagyon sok mindent elmondtak, és ezeket nem kívánom ismételni. Van egy nagyon fontos eleme ennek az egész törvénytervezetnek, törvényjavaslatnak, ami meghatározó jellegű, egy elvi kérdés, és amivel én egyáltalán nem tudok egyetérteni.
Hadd kezdjem látszólag nagyon messziről! Én azon kevesek közé tartozom, akik itt 2010 végén vagy 2011 elején üdvözölték a Fidesznek azt az elhatározását, hogy megszünteti a magánnyugdíjpénztárakat. Azért gondoltam akkor azt, mert ez a tőkefedezeti rendszer, illetve az, hogy itt ilyen külföldi pénzügyi cégek jönnek be, és kvázi monopolhelyzetben gyűjtenek nyugdíjjárulékot, kifejezetten rossz volt, hibás volt, komoly visszaélésekre adott lehetőséget. Akkor én azt vártam és azt hittem, hogy a megszüntetésből következően egy államosítás fog végbemenni, és ez a 3000 milliárdos magánnyugdíjpénztár bekerül az állami nyugdíjrendszerbe, és létrejön az, amit ígértek önök, hogy egy névleges egyéni számlarendszer kerül kialakításra, és ott jóváírásra kerülnek ezek a befizetések. Ezt én nagyon üdvözöltem volna, kiegészítve egyébként azzal, hogy az egészségügyi rendszerben is ezt kellett volna tenni.
Tehát teljesen egyetértek Lukács László György jobbikos képviselőtársammal, hogy valóban erre lett volna szükség, hogy egy névleges egyéni számla legyen mind a nyugdíjbefizetések, mind az egészségügyi befizetések vonatkozásában, hogy az egyének számára világos legyen az, hogy ők mit fizetnek be, és ennek megfelelően ki lehetett volna alakítani egy olyan nyugdíj-, illetve egy olyan ellátási rendszert, amely valamilyen mértékben és módon reflektál ezekre a befizetésekre. Így tulajdonképpen megmaradhatott volna egy társadalmi biztonság és egy társadalmi méltányosság, hiszen egy egész országnyi kockázatközösség alakulhatott volna ki, ugyanakkor az érdekeltség is megteremtődött volna, hiszen az emberek számára világos és nyilvánvaló üzenet lett volna, hogy minél nagyobb a nyugdíjszámlám, illetve az egészségügyi számlám, annál nagyobb biztonságban vagyok, annál inkább tarthatok számot arra, hogy majd én megfelelő ellátást fogok kapni. Na most, ehhez képest egyáltalán nem történt meg ez a második része, a magánnyugdíjpénztári pénzek szőrén-szálán eltűntek, valahol vannak, és az egyéni számlás rendszer egyáltalán nem került kialakításra.
És ez a mostani intézkedés - amely látszólag úgy néz ki, hogy az adminisztrációs terheket csökkenti, és gondoskodik a potyautas-problémáról, tehát hogy ilyen legyen, négy helyett csak egy járulék van, különféle kedvezmények vannak benne -, úgy tűnik, egy előrelépés, holott irányát tekintve megítélésem szerint kifejezetten visszalépés. Ahogy Korózs Lajos kollégám is említette, így egyre inkább megszűnik az a kapcsolat, az a valójában meglévő kapcsolat, amelyik a járulék és a járadék között egyáltalán megteremthető lenne, most már csak logikailag, hiszen a törvényi rendelkezések miatt ezt adóként szedik be, tehát már nincs egy ilyen járulék-járadék típusú egyeztetés az egész rendszerben. Így most már tulajdonképpen ez teljes egészében meg is fog szűnni, bár egyébként magában a törvénytervezetben benne van, hogy egységesen beszedik, és akkor utána szétrakják 54 százalékos és 37 százalékos arányban.
De ezt ki tudja ellenőrizni? Ez hogyan fog látszani? Sokkal világosabb és nyilvánvalóbb lenne, ha negyedévenként vagy félévenként minden egyes polgár kapna egy számlát, amelyen ott van, hogy a nyugdíjszámlája és az egészségügyi számlája tulajdonképpen hogy is néz ki, milyen állapotban van, mi most éppen a neki megfelelő egyenleg.
(15.40)
Tehát míg eddig azt gondoltuk, hogy a nyugdíjaknál az a helyzet, hogy járna-járna az a nyugdíj, de hát nem jut, most a kormány egy olyan intézkedést hoz, amiből már azt sem lehet megállapítani, hogy mi az, ami járna. Félreértés ne essék, én az egyéni számlás rendszerrel nem azt kérem számon, hogy amit mi befizettünk, azt kamatos kamattal kapjuk vissza. Ezt nyilvánvalóan soha nem lehet megtenni, hiszen vannak olyan társadalmi rétegek, amelyek nem tudnak ilyen számlát gyűjteni, tehát valamilyen szociális elemnek benne kell lennie, de azt igenis meg tudtuk volna teremteni ezzel, hogy az, aki kétszer annyit fizet be, illetve utána fizetnek be nyugdíjjárulékot, az majd nyugdíjas korában kétszer annyit fog kapni. Hogy pontosan mennyit, erre vonatkozóan megvannak a megfelelő eljárások, akár a svéd pontrendszeres modell, akár a német modell, ahol van egy kalkulált kamatláb.
Tehát ezt nem kellene újból feltalálni, nem kellett volna újból feltalálni, csak elszánás és elhatározás kellett volna rá, hogy egy ilyen rendszer alakuljon ki. Ez, azt gondolom, magából a rendszer lényegéből következően abba az irányba hatott volna, hogy az emberek ne legyenek potyautasok, hogy abban legyenek érdekeltek, hogy mindkét számlájukon minél nagyobb összeg gyűljön össze. Nyilvánvalóan ez jó lett volna az állam számára, hiszen az állam jól át tudta volna tekinteni ezt az egész rendszert. Sajnálatos módon most egy olyan államosításon mentünk keresztül, amelyben valóban attól függ majd, hogy az éppen regnáló kormány milyen kegyet gyakorol, hogy a beszedett adóknak mekkora részét fogja majd a nyugdíjakra, illetve egészségügyi ellátásra fordítani. Ne legyenek kételyeink! Az eddigiekből az látszott, hogy bizony, a szoros megfelelés egyáltalán nincs meg. Ebből következően én a Párbeszéd-frakció nevében nem tudom támogatni ezt az előterjesztést. Köszönöm szépen a figyelmet.
