IZER NORBERT

Teljes szövegű keresés

IZER NORBERT
IZER NORBERT pénzügyminisztériumi államtitkár, a napirendi pont előadója: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselők! A kormány gazdaságpolitikájának egyik legfontosabb eszköze az a jogszabályi keretrendszer, amelyet a törvényalkotás során létrehozunk. A gazdasági jogszabályokat ezért, ahogyan a gazdaságpolitikát is, úgy kell alakítanunk, hogy az lehetővé tegye gazdaságunk minél gyorsabb fejlődését, és ennek révén a magyar emberek boldogulását. Ez napjainkban, amikor egyszerre kell számolnunk a világgazdasági folyamatok lassulásával, a nemzetközi politikai helyzet gyors változásaival és az egyre nagyobb sebességre kapcsoló digitális átalakulással, határozott, gyors, ugyanakkor körültekintő intézkedéseket igényel, olyan intézkedéseket, amelyek azt segítik, hogy a magyar gazdaság fejlődésének kiemelkedő üteme, amelyért az elmúlt években vállalkozásaink, az emberek és a kormány is megdolgozott, fenn tudjon maradni.
A KSH harmadik negyedévi növekedési adatai szerint a magyar gazdaság teljesítménye éves alapon 5 százalékkal bővült. Ha az idei első háromnegyed évet nézzük, akkor ennél is jobban, 5,1 százalékkal erősödött a magyar gazdaság, vagyis a negatív várakozások ellenére is fenntartotta kiemelkedő teljesítményét. Jól látható azonban az is, hogy tennünk kell azért, hogy a gazdaságunk továbbra is felzárkózást jelentő ütemben tudjon növekedni. Ez a gyakorlatban a vállalatok, vállalkozások gazdálkodási környezetének további javítását, a beruházások ösztönzését és a hazai vállalatok versenyképességének és termelékenységének emelkedését segítő kormányzati lépéseket jelenti. Ezért fogadta el és hajtja végre a kormány a versenyképeségi programot és a gazdaságvédelmi akciótervet. Ez utóbbiban 13+1 pontban foglaltuk össze azokat a lépéseket, amelyeket mielőbb meg kell tennünk a magyar vállalkozások folyamatos fejlődése érdekében.
Ezek közül az adócsökkentéseket érintő pontokat már megvalósítottuk, a szociális hozzájárulási adó már idén július 1-jétől csökkent, a kisvállalati adó mértéke pedig január 1-jétől fog csökkeni 1 százalékponttal. A gazdaságvédelmi akcióterv adórendszert egyszerűsítő pontjának célja pedig az, hogy a bürokratikus terhek csökkentésével a gazdálkodók például az adminisztrációra fordított idő csökkentésével komoly kiadásoktól mentesüljenek. Ezért az önök előtt lévő javaslatban a jobb átláthatóság érdekében egy törvényben foglaltuk össze a járulékszabályozásra vonatkozó összes rendelkezést, emellett olyan egyszerűsítésekre és módosításokra teszünk javaslatot, amelyek kedvezőbbé, egyszerűbbé és átláthatóbbá teszik a járulékfizetéssel kapcsolatos eljárásokat.
A legfontosabb változásokat kiemelném. Az eddigi négy járulék helyett egyetlen járulékot kell a munkavállalók után fizetni, azaz egységesítjük a jövedelmeket terhelő járulékokat. Mentesítjük a nyugdíjas munkavállalókat a járulékfizetési kötelezettség alól, kedvezőbbé tesszük a gyermeket nevelők számára a járulékkedvezmény igénybevételét, pontosítjuk az egészségügyi szolgáltatási járulékra vonatkozó szabályokat, és javaslatot teszünk olyan módosításokra, amelyek a járulékrendszer működését igazságosabbá teszik, kiszűrjük a rendszerből a potyautasokat.
Szeretném hangsúlyozni, hogy a most tárgyalt javaslat egy egyszerűsítési folyamat újabb elemét jelenti, hiszen tavaly az egészségügyi hozzájárulás - más néven eho - beolvasztása történt meg a szociális hozzájárulási adóba.
Az új, egységes járulékot, azaz a társadalombiztosítási járulékot 18,5 százalékban javasoljuk meghatározni. Ez megegyezik a jelenleg hatályos négy járulék összegével. Fontos kiemelni, hogy valamennyi társadalombiztosítási kötelezettség, mint például a befizetési és bevallási kötelezettség is egyszerűsödik a javaslat által. Ez több mint 325 ezer munkáltatónál jelent majd érdemi időmegtakarítást.
Az adórendszer jelentős egyszerűsítésén túl ez a lépés biztosítja azt is, hogy 2020. július 1-je után munkaerőpiaci ellátásokra való jogosultságot szerezhessenek az őstermelők, illetve a megbízási jogviszonyban dolgozók is. Az új, egységes járulék járulékcsökkentést is jelent a vállalkozások számára, mivel az új járulékot a minimálbér után kell majd megfizetni az egyéni és társas vállalkozásoknak. Jelenleg ugyanis az egészségbiztosítási és munkaerőpiaci járulékot legalább a minimálbér másfélszerese után fizetik az egyéni és társas vállalkozók, így az új szabály évi 7,5 milliárd forint megtakarítást jelenthet számukra.
Jelentős járulékcsökkentést jelent, hogy július 1-jétől minden dolgozó nyugdíjast megillet majd a járulékmentesség. Ez általánosságban 14százalékos jövedelemnövekedést jelent az érintettek többsége számára. Már az idei évtől járulék- és szociális hozzájárulásiadó-mentesen lehet foglalkoztatni azt a munka törvénykönyve szerinti munkavállalót, aki saját jogú nyugdíjasnak minősül. Ezt a járulékmentességet terjesztené ki a törvényjavaslat minden keresőtevékenységre, amelyet nyugdíjas személy végez.
A törvényjavaslat értelmében a foglalkoztatót sem terhelné szociális hozzájárulásiadó-fizetési kötelezettség, ha saját jogú nyugdíjas személyt foglalkoztat, vagyis 2020. július 1-jétől a keresőtevékenységet folytató nyugdíjas jövedelmét csak 15 százalék szja terhelné, ami 13,5 milliárd forint megtakarítást jelent az érintett magánszemélyeknél és további 6 milliárd forintot hagy a munkáltatóknál.
A nyugdíjas egyéni vállalkozók pedig a jelenleg fizetendő 10 százalékos mértékű nyugdíjjárulék és egészségügyi szolgáltatási járulék megfizetése alól fognak mentesülni. Az intézkedés 7 milliárd forintot hagy az érintett 36 ezer társas vállalkozónál, illetve 25 ezer egyéni vállalkozónál.
Tisztelt Országgyűlés! Az adócsökkentéssel a gyermekes családok is számolhatnak, mivel még kedvezőbbé válik a gyermekek után járó családi kedvezmény igénybevétele. Jelenleg a 1,5 százalékos mértékű munkaerőpiaci járulékból nem lehet levonni ezt a kedvezményt, de a törvény e szakaszának hatálybalépését követően már a teljes 18,5 százalékos társadalombiztosítási járulék terhére érvényesíthető lesz ez a családi kedvezmény. Ezzel az intézkedéssel további 1 milliárd forintot hagyunk a családok kasszájában, és azt gondolom, hogy ez a módosítás méltó folytatása annak a politikának, amit egyébként az adórendszer átalakítása során a családok érdekében megtettünk.
Új jogintézmény is megjelenik a törvényjavaslatban, amely lehetővé teszi, hogy az adók és járulékok esetében egységes, ötéves általános elévülési idő bizonyos esetekben figyelmen kívül hagyható legyen. Ennek oka, hogy a nyugellátás megállapítása és a járulékfizetés teljesítése között igen hosszú idő, esetenként 20, akár 40 év is eltelhet, így ezeknek az ügyeknek az esetében az általános ötéves elévülési idő túlságosan rövid.
Emellett a törvényjavaslat az egészségügyi szolgáltatási járulék fizetésével kapcsolatban a korábbiaknál pontosabb szabályokat tartalmaz. Ezt a tételes járulékot annak a belföldi személynek kell fizetnie, aki nem biztosított és egészségügyi szolgáltatásra más jogcímen sem jogosult. A szabályok felülvizsgálatát a nagy számban előforduló visszaélések indokolják. Így a jogértelmezési viták elkerülése, illetve a potyautas-magatartás kiküszöbölése érdekében a törvényjavaslat pontosítja e tételes összegű fizetési kötelezettség kezdetét, amely az utolsó egészségügyi szolgáltatásra való jogosultságot követő nap lehet. A szabályozás alapján ettől eltérő naptól bejelentkezni ebbe a rendszerbe nem lehet.
Az új szabályozás szerint a járulékfizetés nem teljesítése esetén, amennyiben a tartozás összege meghaladja a havi járuléktétel háromszorosát, a taj az egészségügyi szolgáltatás igénybevétele kapcsán érvénytelenné válna, és térítésmentesen nem lehetne ellátást igénybe venni mindaddig, míg a tartozás kiegyenlítése meg nem történik. Hangsúlyozni kívánom ugyanakkor, hogy ezek a módosítások nem érintik többek között azokat a biztosított embereket, akik munkaviszonyuk alapján válnak jogosulttá az ellátásokra, nem érintik azokat, akik gyermekeket nevelnek, nem érintik a kiskorúakat, sem azokat, akik szociális alapon jogosultak egészségügyi szolgáltatásra, és nem érinti a sürgősségi ellátásra való jogosultságot sem.
Az egészségügyi ellátás igénybevételével kapcsolatos visszaélések indokolják azt a módosítást is, miszerint a munkaviszonyban álló biztosítottnak minősülők esetében a járulékot legalább a minimálbér 30 százaléka után meg kell fizetni. Egy egyszerű számpéldával élve ez a jövő évben azt jelenti, hogy a 161 ezer forintos minimálbérrel számolva a társadalombiztosítási járulék alapja nem lehet kevesebb, mint 48 300 forint, azaz a befizetett társadalombiztosítási járulék összege legalább 8936 forint lesz. Ezzel összhangban kerül meghatározásra a szociális hozzájárulási adó alapja, azaz ilyen esetekben a szociális hozzájárulási adót is legalább a minimálbér 30 százaléka után kell megfizetni.
Fontos kiemelni e szabályváltozással kapcsolatban azt, hogy ezt a szabályt nem kell alkalmazni arra, aki anyasági ellátás - mint például gyes, gyed, gyet - vagy ápolási díj mellett végez munkát, továbbá nappali tagozatos tanuló, hallgató és szakképzésben részt vevő személy esetén sem. A kormány ezzel kedvez a gyermeknevelési ellátás, valamint a nappali tagozatos tanulmányok folytatása mellett részmunkaidőben munkát vállalók számára.
Tisztelt Országgyűlés! Összefoglalóan a törvényjavaslat olyan intézkedéseket tartalmaz, amelyek több esetben járulékteher-csökkenést jelentenek, mérséklik az adóadminisztrációt, és egyszerűbben követhető szabályok révén segítik az érintett piaci szereplők és állami szervek mindennapi jogalkalmazását. Ezért kérem, hogy a törvényjavaslatot támogatni és elfogadni szíveskedjenek.
Köszönöm szépen a lehetőséget. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem