KOVÁCS SÁNDOR

Teljes szövegű keresés

KOVÁCS SÁNDOR
KOVÁCS SÁNDOR (Fidesz): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Szerettem volna tükrözni, hogy ami összetartozik, előbb-utóbb össze is nő. Kilencedik éve hallgatjuk, hogy az a fajta gazdaságpolitika, amit a kormány folytat, már holnap csődbe viszi ezt az országot, és érdekes módon a gazdasági növekedést, Európa legnagyobb gazdasági növekedését érte el az ország. Ez az idén, azt hiszem, 152 milliárd forint pluszt jelent, amely a magyar lakosságnak a költségvetés módosításával további kedvezményeket fog biztosítani.
Visszautalnék, hogy önök azok, és bármennyire akarják lefesteni magukat, hogy semmi közük nincs azokhoz a koalíciós megállapodásokhoz vagy együttműködésekhez, ahol a régi, Gyurcsány Ferenc által vezetett fővárosba (sic!) és egyéb városokba visszacsempészett emberekkel együtt dolgoznak az adóemelésen. Hogy ez milyen politikai hozadékot fog hozni, az az önök dolga, nekem az a dolgom, hogy felhívom a választópolgárok figyelmét az önök sunyiságára, önöknek az a dolga, hogy felhívják a figyelmet az önök által a kormány rossz gazdasági intézkedéseknek vélt intézkedéseire. Mi nyugodtan vagyunk, mert az intézkedések a magyar emberek érdekeit szolgálják. Köszönöm szépen.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem