Z. KÁRPÁT DÁNIEL,
Z. KÁRPÁT DÁNIEL,
Z. KÁRPÁT DÁNIEL, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Kissé nyugodtabban fogok neki ennek a vitának, mint az egy-két nappal ezelőtti, éjszakába, majd másnapra nyúló, országgyűlési törvény módosításáról szólónak, ahol egyértelműen egy diktatórikus csomag jött be. Most úgy érzem, hogy ebben a vitában gazdasági kérdésekben azért bizonyos alapvetületek tekintetében talán még egyet is érthetünk. Tegyünk erre egy kísérletet, de ne vegyék sértésnek tőlem azt a rendszerkritikát, amit minden ilyen esetben megfogalmazok, és ettől nem vagyok eltántorítható akkor sem, ha az előterjesztőkön látom azért a jó szándékot bizonyos gazdasági kérdésekben, és elismeréssel adózom ennek a jó szándéknak.
Szeretném leszögezni, hogy nem a kisvállalati adó kulcsának mérséklésével fogok vitatkozni, hiszen nyilvánvaló módon az értelmes adómérsékléseket nemcsak én, de a Jobbik frakciója is minden egyes alkalommal támogatta, még azt is támogattuk, ahol azért kötözködnivalónk volt, említsünk meg egy ilyet: a társasági adó kulcsának drámai mértékű csökkentése, amely a multicégeket kedvezményezte, a magyar mikro-, kis és közepes méretű vállalkozásoknál pedig nagyjából 1 százaléknyi csökkentés csapódott le, valóban egy igazságtalan lépés volt, és hiányzik a mai napig a költségvetés bevételi oldaláról az a több száz milliárdos tömeg, amit a multicégek kellene hogy társasági adó formájában befizessenek. Azt kell mondjam, talán államtitkár úr véleménye is el tud bennünket igazítani ez ügyben, hogy a kormány álláspontja változott-e a multicégek közteherviselése kérdésében.
Államtitkár úr, megvizsgáltuk többször ezeket a cégeket, ugyanazt a top 12 multicéget, amely a régió országaiban jellemzően működik, hasonló profillal, hasonló tevékenységi körrel. Azt találta egy nemzetközi kutatóintézet is, hogy Csehországban ezek a top multicégek nagyjából 18,5 százaléknyi közterhet vállalnak. Magyarországon ugyanez az arány messze 1 százalék alatti. Még egyszer mondom: hasonló profilú cégekről van szó, hasonló területeken. Értem én, hogy vannak regionális különbségek, és értem én, hogy Magyarország mindenkori kormánya versenyezni próbál egyrészt az idehozott beruházásokért, tőkéért, legújabban az ukrán és keleti munkaerőért - ez is egyfajta lokális verseny lett, amit a lengyelekkel folytat most éppen Magyarország jelenlegi kormánya -, de ez a 18,5 százalék versus 1 százalék alatti közteherviselés egy olyan ordító különbséget mutat, ami rendszerszintű problémákra világít rá. Konkrét kérdésem van tehát: tervezik-e azt, hogy a közteherviselés irányába mozdítják el ezt a rendszert? Én nem adóemelésre biztatom önöket, de legalább az egyoldalú és indokolatlanul odaadott kedvezménytömeg mikéntjét, hogyanját gondolják át, hogy van-e értelme ezeket a multicégeket az adókedvezményeken túl további kérdésekben is kedvezményezni.
Mint említettem, hogy a kisvállalati adó kulcsának mérséklését egyáltalán nem vitatom, támogatom. Azt is látjuk, hogy ez nagyjából 5 milliárd forintot jelenthet a piaci becslések szerint, tehát a magyar vállalkozások nem ettől lesznek feltőkésítve, nem ettől fogják meghódítani a világpiacot vagy akár a régió piacait, de azt is látjuk, hogy ebben a javaslatcsomagban rengeteg nagyon messzire nyúló javaslat találtatik.
Az, hogy egy teherré olvad össze a nyugdíjjárulék, az egészségbiztosítási járulék és a munkaerőpiaci járulék, önmagában maximum szerencsétlen, mert korábban, amíg a nyugdíjjárulékot nyugdíjjáruléknak hívták, és nagyjából triviálisnak vettük, hogy arra fogja fordítani a mindenkori költségvetést megszavazó többség, amire azt eredetileg szánták, talán ezen ellátórendszer biztosított mivolta egy kicsit erősebb alapon nyugodott, mint most.
Azt is látjuk, államtitkár úr, hogy a nyugdíjrendszernek egy-két éve van addig a pontig, amíg a költségvetésnek direkte vagy közvetett módon, de bele kell szállnia ebbe. Demográfiai okokból és elkerülhetetlen okokból rövidesen eljutunk oda, hogy ezt a nyugdíjrendszert még akkor is ki kell pótolni száz-, illetve ezermilliárdokkal, ha ez a kormány szándékának megfelelően tovább emeli a nyugdíjkorhatárt vagy akár hozzányúl a frissnyugdíjasok illetményének a számítási módszertanához. Lengyelországban, máshol pontosan azzal próbálkoznak, hogy nem a korábbi nyugdíjösszegeket nyirbálják meg, hanem az újonnan nyugdíjba vonulók számítási módszertanának megváltoztatásával lényegében csökkentik a most nyugdíjba vonulók járulékait, juttatásait, és a korhatárral való trükközés szintén tetten érhető.
Itt tehát arra kell választ adnia a kormánynak, hogy a nyugdíjrendszer fenntarthatósága tekintetében milyen közép-, illetve hosszú távú kilátásai vannak. Én nem tartok a nyugdíjrendszer azonnali összeomlásától semmilyen körülmények között sem, csak hát oda juthatunk, hogy olyan alacsonyak lesznek a nyugdíjak vagy olyan magas a korhatár, hogy egy tipikus élethelyzetben lévő magyar férfiember számára már nem lesz perspektíva az élete végén a nyugodt nyugdíjas évekre való tervezés vagy az azzal való számolás, hiszen a statisztikák szerint mindössze 4-5 olyan évre számíthat, amit relatíve egészségben tölt el nyugdíjasként, a további évek vagy a betegségről szólnak, vagy már nem erről a földi létről, sajnálatos módon. Ez is megérne egy külön vitát, hozzáteszem.
Azt is látjuk ugyanakkor, hogy a dolgozó nyugdíjasok tekintetében itt azért fontos változtatást kíván eszközölni ez a javaslat. A minden dolgozó nyugdíjast megillető járulékmentesség tekintetében nagyjából egy 20 milliárd forintosra tervezett korrekció mutatható ki, és azt is látjuk, hogy a gyermekek után járó családi adókedvezmény tekintetében nagyon sokszor hivatkozik a kormány arra, hogy bizony demográfiai célokat is szolgál, és azt látom, hogy sem ebből a csomagból, sem annak az említett csomagnak a többi eleméből nem derül ki, hogy milyen módon érné el mindezt a kormányzat, s azt látjuk, hogy összességében, amelyekről beszélni szoktak, tehát családtámogatás, a versenyképesebb Magyarországért történő gazdasági beavatkozások, családi adókedvezmények rendszere - ezek a hivatkozások, amelyeket most idézek -, összességében nem tudták elérni a kívánt célt.
Képviselőtársaimhoz fordulok: igen, nemcsak erről a javaslatról fogok beszélni, mert rendszerben próbálom azt a rendszerkritikát megfogalmazni, amivel szerintem a kormány adós. A legfontosabb az lenne, hogy ezek a demográfiai célok legalább minimális szinten megjelenjenek a mutatószámokban. Most ott tartunk, hogy az összes releváns demográfiai mutató zuhan, esik, csökken, és én nem az élve születések számát fogom számonkérni önökön - ez nem lenne korrekt és nem lenne szakmai -, de mondjuk, a termékenységi arányszám újból történő csökkenését már számonkérem. Ez egyértelműen mutatja, hogy a csak forintokra épülő támogatási szisztéma, ami jellemzően a felső középosztálytól fölfelé hat, nem volt képes beváltatni a célját, nem hozta el azt az eredményt, amire számítottak.
(13.10)
Akkor beszéljünk arról a rendszerről, amibe most önök belenyúlnak, mint említettem, az egyik oldalon egy nagyjából 5 milliárdos korrekcióval, a másik oldalon - azért szeretném elmondani - az eva megszüntetésével és kivezetésével egyfajta bizonytalanságot is behoznak ebbe a rendszerbe. Hiszen a katáról tudjuk, hogy még változni fog a közeljövőben, az nem tekinthető véglegesnek jelen pillanatban, és az a több mint 16 ezer evás, akinek december 31-ével döntést kell hozni arról, hogy milyen adózási forma szerint folytatja pályafutását, ezt a döntést nem feltétlenül tudja meghozni úgy, hogy a katának a végleges feltételrendszere nem ismeretes. A számok, amelyek előttem vannak, pont ezt mutatják, idén szeptemberi állapot szerint 17,5 ezren tartoztak az eva alá, most 16 600 evást találunk.
Ez azt jelenti, hogy két hónap alatt nagyságrendileg 900 vállalkozás tudta eldönteni azt, hogy melyik forma szerint folytassa, és van még 16 600, miközben a december 31. rohamosan közeledik, és azt látjuk, hogy a feltételrendszer tisztázatlan mivoltából kifolyólag nem feltétlenül tudják eldönteni azt, hogy merre tovább. Ezen is segíthetne ez a javaslat, ha vagy azt jelentené ki, hogy a kata feltételrendszere ilyen marad, mint amilyen, vagy pedig behozná azokat a változtatásokat, amelyeket szeretne véglegesíteni.
Azt is látnunk kell, hogy amin leginkább nem változtat sem ez a javaslat, sem a kormány gazdaságpolitikája, az a hazai fizetésekre rakódó adók, járulékok szintje, ami még mindig azért a világ élvonalában található. Az egy számjegyű szja talán tudna ezen a statisztikai elmozduláson segíteni - hogy milyen gazdaságpolitikai változásokat idézne elő, az egy másik kérdés -, de Varga Mihály miniszter úr egyértelműen deklarálta, hogy 2021-ig nem terveznek egy számjegyű szja-t.
Mint mondtam, a másik kérdés a társasági adó kulcsának a milyensége, pontosabban, a multicégekkel való elbánás egésze. Én azzal is elégedett lennék, ha ezt az indokolatlan kedvezménytömeget, amit Magyarország Kormánya és a korábbi kormányok kitaláltak ezen cégek számára, legalább átgondolnák. Hiszen aki minimális szinten ismeri ezen multicégek döntéseit, befektetési logikáját, nagyon jól tudja, hogy az orbáni modell egész egyszerűen nem működik náluk. Tehát az, hogy kimegy Szaúd-Arábiába egy ország miniszterelnöke, és elmondja, hogy itt kellőképpen alacsonyak a munkabérek, valamint szerinte kellőképpen rugalmas a munka törvénykönyve, ez két olyan faktor, amely érdekli a multicégeket, de az, hogy egy gyártósor idekerül vagy sem, elsősorban nem ezek alapján fog eldőlni. Sokkal fontosabb lenne azt a kiszámítható jogi környezetet és hátteret megteremteni, amely ezeket a cégeket egyébként őszintén érdekelné, és ha egy 5-10 éves perspektívában egy vállalható klímát tudnának kapni, szerezni, akkor higgyék el, hogy negyedik, ötödik faktor lenne az, hogy a magyar munkabérek alacsonyak legyenek, mert ez a kormány szándéka, illetve az, hogy a munka törvénykönyve rugalmas legyen - szerintem ne legyen. Még egyszer mondom, ezen multik cégei esetében negyedik, ötödik döntési tényezők érdekében feláldozni magyar emberek egészségét vagy a bérszínvonalat alacsonyan tartani álláspontom szerint történelmi bűn.
Kivándorlási statisztikákról ne kezdjünk el itt vitatkozni, mert van a kormánynak egy saját statisztikája. Ebben azt vizionálja, hogy már megfordult a migrációs egyenleg, és többen jönnek haza a Kánaánba, mint ahányan kényszerből távoznak innen. Én ezzel tudnék egyébként statisztikai alapon is vitatkozni, hiszen nagyon kevés olyan magyar állampolgár van, aki úgy vándorol külföldre, hogy bemegy a hivatalba, közli, hogy itt a taj-kártyám, felszámolom a biztosítási jogviszonyomat, felszámolom a lakcímemet, elvágom minden családi kötelékemet, kivándorlok, tessék, itt vagyok a statisztikában. Viszonylag kevesen vannak ilyenek azokhoz képest, akik pár évre tervezik a távozást, vagy adott esetben az itteni korábbi devizahitelüket az ottani magasabb bérből igyekeznek törleszteni - lehet, hogy ez már forinthitellé változott, de a tartozástömeg megmaradt -, ők viszont nem jelennek meg a KSH ilyen irányú statisztikáiban.
Éppen ezért mondom, hogy a teljes gazdaság- és adópolitika átgondolásra lenne érdemes álláspontom szerint. Az ilyen kozmetikai jellegű és javító javaslatokat én egyébként támogatni tudom és támogatni fogom, még akkor is, ha némi bizonytalanságot érzek az eva és a kata körül, de azt kell hogy mondjam, hogy a rendszerkritikát nemcsak hogy nem fogja megúszni ez a kormány, egészen addig kell hogy hallgassa, amíg nem mer hozzányúlni ezekhez a kényes kérdésekhez, és a kulcsterület számomra a multicégekkel történő elbánás. Szükség van az ő tevékenységükre a magyar piacon, de minden ilyen tevékenységre a közteherviselésnek megfelelő módon van szükség. Köszönöm a figyelmet. (Taps az ellenzék soraiban.)
