ANDER BALÁZS
ANDER BALÁZS
ANDER BALÁZS (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Vinnai képviselőtársam szavaira szeretnék először reflektálni, mert kétségbe vonta azt, hogy félnek a pedagógusok. Nos, Vásárosnaménytől Sopronig nagyon sok olyan keserű panaszoslevél van a tarsolyomban, ahol pontosan erről volt szó. Félnek, szőnyeg szélére állították őket adott esetben egy megosztás, egy Facebook-like miatt. Semmi törvénytelenséget nem követtek el, mondjuk, csak kifejezték a politikai véleményüket, és ez már elég volt a helyi uraknak ahhoz, hogy őket ezért számonkérjék, mondván, hogy ne felejtsd el, kitől kapod a fizetésedet. Nyilvánvalóan nem a Fidesztől, ha nem pártállamról beszélünk. Azt is lehetne mondani, hogy a nemzet napszámosaiból bizony a NER cselédjeit csinálták, és az a hozzáállás, amit mondjuk, Gárdonyinál A lámpásban olvashattunk Kovács Ágoston néptanítótól, aki ha kellett, akkor a helyi előkelőségekkel is perlekedni, pörölni mert, az sok esetben kiveszik az ilyesféle hatalmi arrogancia és hozzáállás miatt. Kérem, hogy ezen gondolkodjanak el! Mert nemcsak az alacsony bérek űztek el nagyon sok pedagógust erről a gyönyörű pályáról, hanem többek között az ilyesféle hatalmi hozzáállás is. Ezért van az, hogy tíz végzett pedagógusból, mondjuk, négy kezd el tanítani, és ebből a négyből aztán villámgyorsan az egyharmaduk le is morzsolódik. Tehát ez is közrejátszik.
(20.50)
A másik: államtitkár úr kiváló rektorként, még kiválóbb szülész-nőgyógyászként pontosan tudja, hogy sok bába közt azért a gyermek olykor elveszik (Derültség az ellenzék soraiban.); és ilyen a szakképzés is Magyarországon, annak különösen egy ilyen mostohagyerek típusa, hogy ilyen rondán fogalmazzak. Tehát a középiskolás korosztályba lépő fiatalok 40 százaléka körülbelül gimnáziumba megy, másik 40 százaléka szakközép, szakgimnázium, aztán most technikum - ugye, az elnevezések változnak, és itt sokszor keresgélni kell az éppen aktuális pontos kifejezést arra, hogy miről is van szó -, 20 százalék körülbelül pedig a szakmunkásképzőkbe megy. És ezekről a szakmunkásképzőkről szeretnék itt néhány szót még szólni, ugyanis, ha egy látleletet veszünk föl - maradjunk itt az orvosi területnél -, döbbenetesen rossz számokkal, eredményekkel találkozhatunk. És nem azért van ez így, mert eredendően az odakerülő fiatalok valami ördögfiókák lennének, sokkal korábbra kell visszanyúlni. És az a helyzet, hogy ez a törvényjavaslat tényleg tartalmaz pozitívumokat is, most hadd mondjam el, mondtam, hogy vízió is jó lenne. Ilyen pozitív dolog az ösztöndíjrendszer. Csakhogy, mire odaér egy fiatal, addigra sok esetben olyan változások és olyan szocializációs torzulások keletkeznek benne, amit adott esetben egy ilyen ösztöndíjjal sem lehet korrigálni. Jobb lenne a prevenció, nevezetesen a kora gyerekkori fejlesztés a családok bevonásával. Tudom, van a „Biztos kezdet” gyermekházak intézménye, ami még az óvodáskor előtti fejlesztést célozza apuka, anyuka bevonásával, de azt is nézzük meg, hogy összességében mekkora társadalmi szükséglet lenne ilyesmire, és ennek a jó intézménynek a hatósugara mennyire terjed ki.
Mi azt mondjuk, hogy sokkal-sokkal komolyabban kellene ezt venni, ugyanúgy, ahogy későbbi életszakaszban a tanodákra is jobban oda kellene figyelni, mert valóban, ha ezek normálisan végzik a feladatukat, és ne adja isten - extrém és rossz példa -, de nem egy-egy pénzlehúzásról van szó, hanem valóban a szívükön-lelkükön viselik az odakerülő gyerekek sorsát, akkor csodát tudnak tenni. És a költségvetésnek, valamint a kormánypárti többségnek ezeket a hangokat és ezeket a jó példákat meg kellene látni, és fokozottan kellene támogatni ezeket az intézményeket, mert a jövőnkről van szó. Hiszen ha lemorzsolódásról beszélünk - ma már nem tudom, hányszor került elő ez a fogalom -, akkor az a helyzet, hogy leginkább abban az iskolatípusban érezhető ez, amiről beszélek, tehát a szakképző iskolákról, és itt kellene beavatkozni, de nem 15 meg 16 évesen, akkor is be kell persze, hanem sokkal-sokkal korábban.
Miről beszélek? Miért alakulhatott ez így ki? Azért, mert a magyar iskolarendszer végletesen, végzetesen szelektív. Én a „szegregáló” szót nem nagyon szeretem, sőt egyáltalán nem szeretem, nem is használom, pontosan azért, mert felbukkanhatnak ilyen rémképek, hogy ott vannak a gonosz, rasszista tanarak, akik szegregálják szegény cigány származású diákokat, holott a rendszerbe van inkább kódolva a szelektivitás, és adott esetben, ha egy iskolázatlan szülőktől való magyar gyermek tanyasi környezetből kerül oda az iskolába, korlátozott nyelvi kóddal, és a többi és a többi, tehát alacsony családiháttér-indexszel, ugyanezek a keserű dolgok vonatkoznak rá. Tehát én maradnék ennél a terminusnál, ha megengedik.
Szóval milyen látleletet látunk még? A Gazdaság- és Vállalkozáskutató Intézet felmérései szerint is, meg még volt másik is, azt a döbbenetes helyzetet tárták az érdeklődők elé, hogy ebben az iskolatípusban egyenesen romlanak a diákok eredményei a korábbi önmagukhoz képest. Mert az is egy szörnyű dolog, hogy a szakiskolás 10. osztályos gyerekek eredményei rosszabbak, mint a nagy átlag 6. osztályos fiataloké, de az, hogy ebben az iskolatípusban - hogyan mondjam finoman, de nem is lehet finoman - elhülyülnek vagy még rosszabb eredményeket produkálnak, ez elfogadhatatlan, ez teljes mértékben elfogadhatatlan.
Az, hogy a szocioökonómiai státusza a családoknak, ezeknek a gyerekeknek mennyire meg tudja határozni az ő iskolai sikerességüket, az szintén az oktatáspolitikának a szégyene és kudarca, hiszen ha megnézzük azt, hogy akkor ilyen alapon az alsó kvintilisbe, egyötödbe tartozó diákok közül az oktatási mutatóik tekintetében mennyien tudnak katapultálni a felső egyötödbe - ugye, ezek a reziliens diákok, akik megküzdenek, akik a nehéz sorsuk és mindenféle halmozottan hátrányos helyzetük ellenére mégiscsak tudnak produkálni -, az Magyarországon sokkal rosszabb, mint az európai átlag. Na, ezeken kellene javítani, és ha ezeken a dolgokon javítani tudnánk, akkor azt hiszem, hogy a mindenkori szakképzés is sokkal-sokkal sikeresebb lenne, és nem óvnák a szülők sok esetben a gyermekeiket, csemetéiket attól, hogy egy ilyen iskolába kerüljenek, mondván, hogy az még jobban kasztosít, és örök életre meghatározza ezeknek a diákoknak a sorsát.
Az a helyzet, hogy ezek a szakképzési elfekvők kialakultak. És, képviselőtársaim, dicséretes dolog itt bevallani, hogy akkor képesek önök a korrekcióra, és felismerik, hogy bajok vannak, de azért kilenc és fél év mégiscsak eltelt. Tehát ennek komoly felelősei kellene hogy legyenek. Személyi felelősök is, politikai felelősök is mindenképpen. Ezt így, egy-egy ilyen félmondatocskával nem lehet elintézni, különösen akkor nem, ha azt is hozzávesszük, hogy ez az egész kérdéskör ezer szállal kapcsolódik a cigány integráció kérdéséhez. Hiszen az általános iskolát befejező cigány fiatalok óriási többsége az ilyen iskolatípusban folytatja a karrierjét. Adja az isten, hogy folytassa, és ne rekedjen meg az általános iskolai végzettségnél, ami a mai világban lehet, hogy egy ilyen munkaerőpiaci konjunktúra, gazdasági konjunktúra idején valamire még jó, de azért azt is bele kell kalkulálni, hogy ennek az aranyidőnek egyszer vége szakad, és ahhoz, hogy ő hosszú távon sikeres legyen a munkaerőpiacon, ennél jóval több kellene. Szóval erre is gondolni kellene.
Ezeket hiányoljuk többek között ebből a javaslatból. Önök mondhatják, hogy ez megvan, valahol ott van, csak akkor konzultálni kellene, akkor a szakmával és a magyar társadalommal részletekbe menően meg kellene ezeket ismertetni, hogy én gonosz ellenzéki képviselőként itt felállva ne mondhassam azt, hogy egy biankó csekk ez a törvényjavaslat, amit odadugnak az orrunk alá, és elvárják tőlünk, hogy írjuk alá. Sokkal jobb szívvel állnánk az egészhez, higgyék el, tisztelt kormánypárti képviselőtársaim, ha ez a metódus érvényesülne.
Nagyon sokszor felhoztam, és ahányszor lehet, fel fogom hozni egy James Heckman nevű Nobel-díjas közgazdásznak a történetét vagy a példázatát. Ő nagyon sokat foglalkozott azzal, hogy az oktatási ráfordítások hogyan térülnek meg. És azokról a diákokról beszélve, akikről a szakképzés szól és azon belül az egykori szakmunkásképző, majd most új néven a szakképző iskola, ott bizony világosan kimutatták a kutatások, hogy időarányosan ez a megtérülési ráta meredeken csökken. Mit is szeretnék ebből az egészből kihozni, tisztelt kormánypárti képviselőtársaim? Azt, hogy időben kellene beavatkozni. Sokkal jobban odafigyelni a kora gyerekkori fejlesztésre és minden olyan dologra, többek között akár a cigány integráció kapcsán is, ami ezzel összefügg. Nagyon szépen köszönöm a figyelmüket. (Taps az ellenzéki padsorokból.)
