KUNHALMI ÁGNES

Teljes szövegű keresés

KUNHALMI ÁGNES
KUNHALMI ÁGNES (MSZP): (Az ülésteremből éppen kifelé tartó Gelencsér Attilának:) Ne tessék elmenni! Gelencsér úr, csak egy mondat, mert önhöz címzem! De nem vagyok az ördög! Higgye el! Még ha a jobboldalon az is dívik, hogy a baloldaliak mind az ördög fiókái, higgye el, nem vagyok az, uram, és a kollégáim sem azok! Maximum nem értünk egyet nagyon sok társadalom- és gazdaságpolitikai kérdésben, de nem vagyunk azok.
Amit ön mondott, való igaz, körülbelül 60-40 százalék volt az állami és az önkormányzati teher. 2010-re 50-50 százalék lett az önkormányzatra rótt teher és az államra rótt teher egy gyerek után. De a két rendszer nem összehasonlítható. Nagyon sok önkormányzat valóban nem bírta a terheket, ezt ön tökéletesen mondja, és már az utolsó kormányzati években az akkori kollégák - én akkor még másfelé voltam - kidolgozták azokat a terveket, amelyeket önöknek valójában 2010 után csinálni kellett volna. Az államnak valóban be kellett volna szállni valamilyen módon azoknál az önkormányzatoknál, akik nem bírták, de nem teljes államosítás kellett volna, amit önök csináltak, mert volt nagyon sok olyan önkormányzat, amely még azon túl is betett, mint amit az állam hozzátett, és ott bivalyerős, jó és pénzügyileg erős iskolákat tudtak csinálni.
Tehát tetszik érteni, ugye, a distanciát, amit mondok? Önöknek 2010 után differenciáltabban, nem egy teljes államosítást kellett volna csinálni, mert fürdővízzel együtt kiöntötték a gyereket is. De túl vagyunk rajta, ezt majd valahogy korrigálni kell.
Még valami! Nem az elmúlt kilenc év technológiai és gazdasági változásainak felgyorsulása miatt kell az önök szakképzési törvényét megváltoztatni, hanem azért, mert elszúrták. Nem kicsit, nagyon - hú, hogy egy klasszikussal éljek. (Derültség.) A Magyar Nemzeti Bank összes, az elmúlt két évben megjelent tanulmánya ezt sajnos - önöknek sajnos, mi tudtuk - el is ismeri. Köszönöm, elnök úr.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem