DR. VARGA-DAMM ANDREA,
DR. VARGA-DAMM ANDREA,
DR. VARGA-DAMM ANDREA, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Az előttünk fekvő T/7844. számú törvényjavaslat alapvetően a törvényszéki végrehajtás és egyéb jogszabályok módosítását tűzte ki célul. Az általános indoklás szerint az általános közigazgatási rendtartásról szóló törvény 134. §-a a végrehajtásra vonatkozó szabályozás tekintetében akként rendelkezett, hogy a végrehajtást az állami adó- és vámhatóság foganatosítja. Erre figyelemmel az állami adó- és vámhatóság 2018. január 1-jétől általános közigazgatási végrehajtási szervként működik. Szintén 2018. január 1-jén lépett hatályba az adózás rendjéről szóló 2017. évi CL. törvény, valamint az adóhatóság által foganatosítandó végrehajtási eljárásokról szóló 2017. évi LXIII. törvény is, így az állami adó- és vámhatóság által foganatosítandó minden végrehajtási eljárásra önálló eljárási törvény született.
A törvényszéki végrehajtásokat a törvényszéki végrehajtók foganatosítják ma még a bírósági szervezeti rendszeren belül, azonban az állami adó- és vámhatóság végrehajtási feladatainak ellátásához szükséges egyes intézkedésekről szóló kormányhatározat alapján a törvényszéki végrehajtási feladatokat 2019. január 1-jétől az állami adó- és vámhatóság látja el. Erre tekintettel a jogalkotó úgy döntött, hogy a törvényszéki végrehajtók megszűnnek, és az ő feladataikat az adó- és vámhatóság fogja átvenni. Ennek végrehajtását szolgálja alapvetően ez a beterjesztett javaslat.
Ebben a javaslatban a bűnügyi zárlat fogalmát az egész jogrendszerünkben kicseréli a büntetőeljárásban elrendelt zár alá vétel fogalmára, tekintettel arra, hogy egyik jogszabályban ekként, a másik jogszabályban akként határozták meg ezt a terminológiát, és így természetesen a jogrendszerben indokolt volt egységesíteni ennek az intézménynek a megnevezését. Ennek érdekében számtalan jogszabályt kellett módosítani azért, hogy harmonizáljanak azokkal a jogszabályokkal, amelyek az intézmény rendszeréről bármilyen módon is rendelkeznek.
Annak érdekében, hogy az adó- és vámhatóság az új feladatrendszerében kezelni tudja ezeket a hozzá kerülő ügyeket, két kivételtől eltekintve a 2019. december 31-ig még fennálló, az államot megillető azon követelések megtérüléséről lemond az állam, amelyek elévültek, vagy amelyeket behajthatatlanná nyilvánítottak, továbbá a 2019. január 1-jét megelőzően kiállított 200 ezer forintot el nem érő követelések lehajtásáról is lemond a 2010. január 1. napja előtt indult ügyekben, amelyek még ez év december 31-én fennállnak.
Itt egy kicsit időznék, ha megengedik képviselőtársaim. Völner Pál államtitkár úr vélhetően érezte, hogy ehhez azért én még mást is fogok hozzáfűzni az általános jogi indoklás mellett. Ez pedig az, hogy ha valóban arról van szó, hogy az egyszerű cipész vagy szabász rég be nem hajtható követeléséről mond le az állam, akkor azt mondom, hogy az ő élethelyzetükre talán ez még indokolt is. Nagyon aggódom viszont, hogy a 2010-ig megindult azon végrehajtási eljárások is ebbe a körbe fognak tartozni, ahol bizony komoly bevétellel bíró, komoly forgalommal bíró vállalkozók adótartozásairól is szó lehet. Úgyhogy már most jelzem, hogy ezen jogszabály hatálybalépése után egy hatvan napot megvárva, amíg ezt mind végrehajtja a hatóság, magam fogok megkereséssel élni a tekintetben, hogy az adózók milyen struktúrája lett az a csoport, akiknek elengedtek adótartozásokat és milyen mértékűeket, mert nagyon aggódom attól, hogy ennek a célja alapvetően az, hogy akik óriási adótartozásokat halmoztak fel, nem lehet tőlük behajtani, addig nem mertek semmilyen olyan, Magyarországon nyilvántartott vagyontárgyat szerezni, ami aztán a végrehajtás körébe bevonható. Nagyon remélem, hogy nem a gazdag, adót nem fizetők fognak ezzel a rendelkezéssel jól járni.
Ezen alapvetésekből kiindulva módosította a törvény számtalan jogszabályunkat. Egyenként nem olvasnám fel, hiszen államtitkár úr ezeket ismertette. Viszont tény, hogy ez a jogszabály nemcsak a törvényszéki végrehajtás és a terminológiák egységesítésére irányul, hanem némileg salátatörvény is, ugyanis teljesen más jogintézmények részletszabályait is megváltoztatja. A 24. § rendelkezik szükséges büntető törvénykönyvi módosításról, amely az Európai Bizottsággal folytatott szakmai konzultáció eredményeként a 2014. április 16-ai 2014/57-es EU parlamenti és tanácsi irányelv 5. cikk (2) bekezdésének teljes körű átültetését szolgálja.
(11.00)
Miről is van itt szó? A büntető törvénykönyvünk 411. § (1) bekezdésének a) pontját kellett módosítani, mert a tiltott piacbefolyásolás büntetőjogi tényállását úgy ítélte meg az Európai Bizottság, hogy a magyar joganyag nem teljeskörűen tartalmazza, annak érdekében, hogy a jövőre nézve felmerülhető olyan tényállások is bevonhatók legyenek a pönalizálás körébe, amelyek esetleg a meglévő szabályozásba nem tartoznak bele.
A büntetőeljárásban a bűnügyi költség kérdése a következő ilyen, salátatörvénynek tekinthető javaslat, módosítás, amelyről az előbb államtitkár úr is beszélt. Nagyon gyakran fordul elő, hogy büntetőeljárásokban megismételt eljárást kell lefolytatni, a megismételt eljárásban szinte ugyanazok a bűnügyi költségek felmerülnek, mint az alapeljárásban, és olyan módon, hogy az érintettet nem terhelnék ezek a költségek, hiszen nem ő adott okot a megismételt eljárásra, mégis a bíróságok rájuk terhelték ezeket a kötelezettségeket. Az Alkotmánybíróság e vonatkozásban megállapította, hogy mulasztásos törvénysértésben van az Országgyűlés, és ezzel a javaslattal ezt a törvénysértést kívánja a jogalkotó kiküszöbölni.
Ebben a jogszabályban rendelkezik egy nagyon fontos, régen nem megfelelően szabályozott intézményrendszerről. Ez pedig az, amikor egy vagyontárgyra nézve polgári jogi végrehajtási igény is felmerül, és büntetőjogi igény is; tehát a büntetőeljárásból vagy bűncselekményből eredő károk megtérítésére vonatkozóan bűnügyi zárlatot is elrendeltek. Nagyon gyakran ütközés volt e két intézmény között, most ez a jogszabály ezt módosítja, és kvázi rendet tesz igen széles szabályozási anyaggal. Ennek legfőbb eleme az, hogy ha egy vagyontárgyra vezetett polgári jogi végrehajtási igény és a büntetőjogi végrehajtási igény egyszerre jelentkezik, akkor abban az esetben, ha a polgári jogi végrehajtási jog előbb került a vagyontárgyra bejegyzésre, mint ahogy keletkezett a bűnügyi igény, úgy a polgári jogi igény megelőzi a büntetőjogit. És abban az esetben, ha a vagyontárgyból még több kielégítési alap van, akkor természetesen a polgári jogi igény kielégítése után a büntetőjogi igényre is mód lesz, hogy megtérüljön.
Nagyon régi igényt pótolnak a 39. §-ban leírtak. Ez pedig az, hogy számtalanszor előfordult, hogy úgy indult egy adózó ellen adóvégrehajtás, hogy valamely más adónemet illetően túlfizetésben volt. Rengeteg kellemetlenséget okozott az adózóknak ez. Ma sem értem egyébként, hogy miért kellett ehhez 32 évet várnunk, hogy a hatósági átvezetés intézményét bevezesse a jogalkotó, ami nagyon egyszerűen arról szól, hogy ha valamelyik adózónak valamelyik adónemben van hátraléka, már adóvégrehajtásra kerül, és valamely más adónemben vagy esetleg megfizetett, de vissza nem térített vámösszegre vonatkozóan van túlfizetése, akkor egyszerűen a hatóság a nyilvántartási adatok alapján látja, a túlfizetést átvezeti a nem térült adónemre, és ilyen vonatkozásban vagy teljesen el lehet tekinteni az adóvégrehajtástól, vagy csak egy részösszegre marad fenn.
Azt gondolom, hogy ez most egy tisztességes munka volt a kormánytól, hangsúlyozom, tényleg nem értem, hogy miért kellett erre 32 évet várni. Az első, adóeljárásról szóló törvénybe 1987-ben ezt már be lehetett volna vezetni.
A javaslat 53. §-a egy rendkívül speciális szabályozást vezet be, ez pedig az, hogy amikor közfoglalkoztatottakat foglalkoztat egy vállalkozó, és a vállalkozó ellen végrehajtást folytatnak bármely tartozása miatt, rendkívül kellemetlen helyzetekben kerültek ilyen esetben elsősorban a közfoglalkoztatottak, mert abban az esetben, ha a közfoglalkoztatási programjában szereplő ingóságokat végrehajtják, úgy a közfoglalkoztatotti program nem kerülhet végrehajtásra. Ezt küszöböli ki ez a jogszabály-módosító javaslat, hiszen ez egy jelentős közérdek, hogy a közfoglalkoztatotti program befejeződhessen. Így ez a javaslat azt tartalmazza, hogy abban az esetben, ha az adóstól lefoglalt vagyontárgy a közfoglalkoztatotti programban részt vesz, azon valósul meg, akkor e vagyontárgy értékesítését csak akkor lehet megkezdeni, amikor ez a közfoglalkoztatotti program már lezárult.
De ha már a végrehajtás rendszerében fontos jogszabály-módosító javaslat került ide, a Ház elé, akkor azt feltételezzük, hogy az Igazságügyi Minisztérium alaposan foglalkozott a végrehajtás intézményével, és e vonatkozásban előterjesztenék egypár igényt a minisztérium felé, úgyhogy reményeim szerint államtitkár úr is figyel rám. Ez pedig a következő.
Elvárnám végre a jogalkotótól azt, hogy a végrehajtás körében a végrehajtható vagyontárgyak vonatkozásában kimondaná végre, hogy a létfenntartás minimumát jelentő pénzösszeg nem vonható végrehajtás alá. Miért is mondom azt, hogy ez indokolt lenne? Ha bárki is találkozott ilyen végrehajtási ügyekkel, láthatja, hogy 50-60 ezer forintos szociális járandóságokból, közfoglalkoztatotti bérekből még levonnak 33 százalékot úgy, hogy 90 ezer forint alatt ma Magyarországon lehetetlen, hogy valaki egyik hónapról a másikra túlélje a létet. Aki ezt meg tudja csinálni, az maga a csoda.
Egyre többször látjuk, hogy bankszámlákról elviszik magánemberektől az utolsó fillérjüket is, ami azt jelenti, hogy nincs miből a létfenntartásukat finanszírozni. Az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata több cikkben foglalkozik azokkal a kérdésekkel, amik miatt ez a követelésem a minisztériummal szemben megalapozott. Egyrészről az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatának 3. cikke előírja, hogy minden személynek joga van az élethez, a szabadsághoz és a személyi biztonsághoz. Az 5. cikk előírja, hogy senkit nem lehet embertelen bánásmódnak alávetni, amelyet egyébként az Alaptörvényünk III. cikkének (1) bekezdése is kimond. A 23. cikk előírja, hogy garantálja az emberi méltóságnak megfelelő létet minden állam. A 25. cikk pedig azt mondja, hogy mindenkinek joga van jólétének biztosítására alkalmas élelemhez, ruházathoz és lakáshoz. Ezt egyébként az Alaptörvényünk XXII. cikke is tartalmazza.
Ily módon tehát elvárom az igazságügyi kormányzattól, hogy terjesszen az Országgyűlés elé egy olyan végrehajtásitörvény-módosító javaslatot, hogy sem bankszámláról, sem jövedelemből nem lehet elvonni bizonyos összeg alatti összegeket, tehát mindig a létfenntartáshoz szükséges pénzösszegnek rendelkezésre kell állni. Azt gondolom, egy társadalmi vitával ki lehet találni, hogy mennyi ez az összeg. Azt gondolom, a 90 ezer forint tisztességes lenne, de nem lehet tovább azt tartani, hogy emberek azért nem tudnak enni, azért halnak éhen, azért fagynak meg az otthonaikban, mert nem tudnak fűteni azért, mert a végrehajtó az utolsó fillérjüket is elviszi.
A következő, amit elvárnék, az pedig az adós és családtagjaik lakhatására szolgáló ingatlanra végrehajtás foganatosítása úgy, hogy más, megfelelő elhelyezés nélkül a kilakoltatás nem hajtható végre. Látjuk, mi zajlik évek óta országunkban. A felelőtlen hitelezés olyan helyzetbe hozott tízezreket hazánkban, hogy elhelyezés nélkül az otthonaikból kirakják őket. Az előbb említettem az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatát, az Alaptörvényünk rendelkezéseit. Ezek a szabályok ezt is szolgálják.
Elvárom az igazságügyi kormányzattól, hogy legyen szíves a végrehajtási törvény akkénti módosítását a Ház elé terjeszteni, hogy adós és családtagjai lakhatását biztosító otthonból, még ha végrehajtás tárgya is az ingatlan, kilakoltatás addig nem következhet be, míg megfelelő elhelyezést számukra nem biztosítanak.
A harmadik, amit még elvárnék az igazságügyi kormányzattól, remélem, ezt mihamarabb megteszik, hiszen nagyon egyszerű: bizonyára találkoztak már olyan helyzettel, én nagyon gyakran, amikor a végrehajtók mindenféle járandóságból éveken át vonják az adósok jövedelméből az adósságukat úgy, hogy egyetlenegy alkalommal nem kötelesek arra, hogy elszámoljanak. Képzeljék el, találkoztam olyan családdal, ahol tíz éve vonják a házaspár mindkét tagjának a fizetéséből a követelést, és tíz év alatt egyetlenegy elszámolást nem kaptak. Majd, amikor óriási cirkusszal megkérték, kiderült, hogy már négy éve nem szabadott volna egy fillért sem levonni.
Ezért azt várom el az igazságügyi kormányzattól, hogy a végrehajtási törvényt akként módosítsa, hogy a végrehajtónak minden egyes befolyt összeg után részletes és tételes elszámolást kelljen készítenie, és mindig mutassa ki, hogy azon a napon, amikor a megtérülés volt, még az adósnak mennyi a további, fennmaradó hátraléka. Amíg ezt nem teszik meg, a végrehajtók szabad rablásnak tekintik tevékenységüket, és emberek tömege olyan összegeket kell fizessen, ami nem jár. Ráadásul ezeket az összegeket a végrehajtást kérőknek nem is utalják ki. Tehát az a döbbenet, hogy az adósé már nem, a végrehajtást kérőé még nem, viszont a végrehajtók nagyon jól gazdagodnak ezekből az összegekből.
Úgyhogy azt kérem, azt gondolom, ez a legkomolyabb és legerősebb kérésem az igazságügyi kormányzat felé, hogy ha igazságos Magyarországot akar teremteni, akkor ezeket az áldatlan helyzeteket jogszabály-módosításokkal oldja meg. Köszönöm a figyelmüket. (Taps a Jobbik padsoraiban.)
(11.10)
