DR. VADAI ÁGNES

Teljes szövegű keresés

DR. VADAI ÁGNES
DR. VADAI ÁGNES (DK): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Én a törvényjavaslat szövegéből olvastam ki, hogy az öntözésfejlesztési terv a kiadástól számított 15 évig hatályos, amit valóban rendszeresen felül kell vizsgálni és módosítani kell. Ugyanakkor az indoklásban - amit szintén a törvény szerves részének tekintünk - az van, hogy a terveket 15 évente kell felülvizsgálni.
Ezt én úgy értelmeztem, hogy a rendszeres felülvizsgálat akkor 15 éves felülvizsgálat. Ha ezek szerint más, akkor az, hogy 15 évente kell felülvizsgálni, arra vonatkozik, hogy egy terv 15 évig tart, és akkor kell felülvizsgálni, és ezen felül van egy rendszeres felülvizsgálat, akkor ezt tessenek beleírni a törvénybe, és tessenek úgy átírni magát az indoklást.
Egyébként alapvetően - ahogy jeleztem - nem ez a legnagyobb problémája a törvényjavaslatnak, hanem az, hogy ahogy itt mindenki elmondta, és szerintem ebben nincs közöttünk vita, az öntözés mint olyan, az öntözéses gazdálkodás egy sokkal komplexebb törvényjavaslatot igényel, hiszen ahogy elhangzott az LMP képviselője részéről, vannak másfajta megfontolások is, amelyeket szerintem érvényesíteni kell. Éppen ezért gondolom azt, hogy várható lett volna, hogy amikor az öntözéses gazdálkodásról beszélünk, akkor egy ilyen komplexebb, keretesebb törvényjavaslat készül, és aztán azok a részletszabályozások, amelyek valójában meghatározzák az öntözéses gazdálkodást, azok pedig kifejtésre kerülnek, mert jelen pillanatban a törvényjavaslat csak annyit ír elő, hogy majd ezeket kormányrendelet rendezi, mint például az öntözési közösség vagy éppen az öntözési szolgalom kérdése.
Szerintem az nem lehet, hogy egyik oldalon egyébként nagyvonalúan beszélünk az öntözésről, közben pedig alapvetően a részletszabályokra, amelyek valójában meghatározzák, és amelyek valójában irányt fognak mutatni a magyar gazdák számára az öntözés tekintetében, azokra meg azt mondjuk, hogy majd egyszer valaki megírja ezeket a kormányrendeleteket. Köszönöm szépen.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem