MAGYAR ZOLTÁN,
MAGYAR ZOLTÁN,
MAGYAR ZOLTÁN, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Képviselőtársaim! Köszönöm államtitkár úrnak is a felvezetőt. Előrebocsátom, hogy a Jobbik-frakció valószínűleg fogja tudni támogatni ezt az előterjesztést, azért vannak aggályaink és kérdéseink, amelyeket szeretnénk most szóban, mind módosító indítványokon keresztül majd megosztani önökkel.
Egy nagyon régi adóssága ez a mindenkori kormányzatoknak. Én 2010-ig próbáltam meg összeszedni azt, hogy hányszor hangzott el az aktuális miniszterek és államtitkárok szájából az, hogy nagy nemzeti öntözési program és törvénymódosítások érkeznek a Ház elé. Belefáradtam egy idő után itt a jegyzetelésbe meg a keresgetésbe. Gyakorlatilag 2010 óta minden ülésszakban több alkalommal elhangzott akár a szakbizottság előtt, akár itt, a Ház előtt, hogy ez mekkora probléma, hány gazdálkodót érint, és hogy szükséges lenne ez ügyben lépni valamit. Úgyhogy örülök, hogy végre eljutottunk ide. Ennek a milyenségéről kell majd most a Házban megegyeznünk, és megpróbálni konszenzusra jutni.
Azok a számok, amelyeket akár Győrffy Balázs, akár államtitkár úr elmondott a jelenlegi helyzetről, helytállóak, és mi, jobbikosok is úgy gondoljuk, hogy a hazai agráriumból és egyáltalán a vidékből sokkal többet ki lehetne hozni egy olyan állapotban, amikor a termelőknek lehetőségük van könnyen, lehetőleg bürokráciamentesen vagy legalábbis nagyságrendekkel csökkentett bürokrácia és költségek mellett hozzájutni öntözővízhez.
Mégiscsak egy abszurd helyzet, amit mondjuk, 2013-ban megélhettünk, hogy az évszázad árvizét nézve, mondjuk, a tetőzést követő harmadik héten aszály sújtotta a magyar mezőgazdaságot. Ez egy elképesztő helyzet, és nem hiszem, hogy egy modern, XXI. századi országban ez az állapot fenntartható, vagy bárkinek az érdekét szolgálhatja.
(12.20)
Ha a törvény szó szerinti betűjét nézzük, és nem élek a gyanúval, amivel kellett volna élnem annak idején a Nemzeti Földalapról szóló törvény elfogadása vagy a halászati törvény elfogadása kapcsán, akkor azt mondhatom, hogy biztosan jó kimenete lesz ennek a jogszabálynak; csak hát ismerjük önöket. Most azért ezt a két törvényt hoztam példaképpen, mert a Nemzeti Földalapról szóló törvénynél a törvényben foglalt gyönyörű szavak és mondatok után például erre hivatkozva privatizálták aztán az állami földeket. Vagy mondhatom példaképpen a halászati törvényt, ahol konkrétan miniszteri ígéret hangzott el ezekből a széksorokból, hogy persze, persze betiltjuk a halászatot, hiszen a horgászat felé kell áthelyezni a hangsúlyt, de majd kárpótoljuk azt a kétszáz családot. Ez a mai napig sem történt meg. Egy olyan országban élünk, ahol egy hivatalosan elhangzott miniszteri szót meg ígéretet nem lehet komolyan venni. Ezért mondom, hogy ezzel kapcsolatban is van bennünk félsz minden olyan esetben, amikor egy-egy ilyen komoly előterjesztést a Jobbik-frakció támogat, hogy majd az apró betűs rész, a végrehajtási rendeletek és a gyakorlat úgy fog visszaköszönni, hogy talán megbánjuk majd a támogatást. De tényleg, amit leírtak, az összességében szerintünk végrehajtható és elfogadható.
A leggyengébb pontja szerintem a szakemberhiány lesz, hiszen az elmúlt évek hathatós munkájának köszönhetően nem sok szakember maradt a rendszerben. Itt a vízügyekre is elég komoly feladatokat hárítanak, illetve az EKÁER kezébe kerül feltételezhetően jó néhány olyan tevékenység, amit a jelenlegi szakemberhiány mellett nem hisszük, hogy határidőben pontosan, szakszerűen el fognak tudni végezni. Gondolok itt például a hosszabb ideig tartó ügyintézés esetében arra, hogy a naptáriév-váltást nem tudják ezek figyelembe venni, és ilyen esetben az őszi kalászosoknál bekövetkezett taposási kár is nehezen lesz értelmezhető. S még sok ilyen aprósággal kapcsolatos kérdésünk van, amit persze majd módosító indítványokon keresztül igyekszünk orvosolni, de mindegyiknek igazából az a végkicsengése, hogy jelenleg nehezen tudjuk elképzelni, hogy ez a szakhatóság, ez az államigazgatás képes lesz ezt végig menedzselni, pláne, ha komolyan vesszük azokat a határidőket, azokat az öntözhetőségi hektárszámbeli növekedéseket, amelyeket önök előrevetítenek az indokolásban. Szorítunk, de ehhez bizony komolyan kell venni a megmaradt szakemberek megbecsültségét, komolyan kell venni a képzésüket, illetve az új generációk képzését és orientációját ezek felé a szakmák felé, hiszen ebben is jócskán van elmaradásunk.
Szintén komoly bizonytalanság bennem az, hogy a kistermelők hogyan fogják tudni megérteni azt, vagy hogy fogják azt elhinni, hogy ez számukra is egy reálisan megtérülő, igénybe vehető új hozzáállás lesz. Értem én ezt az öntözési közösséget, s megfelelő tájékoztatás és tisztességes hozzáállás mellett ebben van is fantázia, és szintén szurkolunk, hogy akár az agrárkamara, akár a szaktárca képes legyen ezt elmagyarázni az érintetteknek, s legfőképpen részrehajlás nélkül végre is tudja hajtani ezeket a feladatokat.
Én megértem, hogy a probléma nem egyszerű és több évet kellett rajta dolgozni, bár azért ez a tíz év mégiscsak egy kicsit túlzás, de ha belegondolunk, a vízi létesítmények, csatornák, a tulajdonjogi problémák, a karbantartási kötelezettségi kérdések valóban rengeteg szereplőt érintenek, és régi keletű probléma. Már az 1222-es Aranybulla is komolyan foglalkozott ezzel a kérdéskörrel, tehát már a királyság idején sem voltak ezek megfelelően tisztázott ügyek. S ahogy változik aztán a jog és a történelmi időszakok, úgy kell ezeket mindig aktualizálni és formálni. Ettől függetlenül mondom, higgyék el, hogy az a fajta bizalomvesztés, ami megjelent a vidék lakosságának egy jelentős részében azzal kapcsolatban, hogy mindig a legtehetősebbek, mindig az adott település földterületeit legnagyobb százalékban uraló családok a nyertesei egy-egy ilyen jelentős változásnak, ez a félelem most is bennük van.
Itt a történelmi lehetőség arra vonatkozóan, hogy bebizonyítsa a kormány, hogy ebben a kivételes esetben a tőke oldalának támogatása helyett végre valóban a kistermelők oldalára áll, s az öntöztető területek arányának növekedése végül nem azt fogja eredményezni, hogy itt ülünk a Házban, mondjuk, négy-öt év múlva, vagy ülnek, akik ülnek majd akkor, és arról fognak beszélgetni, hogy hasonlóan a támogatási rendszer torzulásához és a földbirtok-koncentráció növekedéséhez, itt is majd azt fogják tapasztalni, hogy a törvény nem hozta el azt az ígért jövőt, amit betű szerint jelenleg tartalmaz és felvázol. Tudom, hogy erre vonatkozó garanciákat nehéz egy törvény szövegében foganatosítani, de kérem, hogy próbáljuk meg, tegyük meg. Mi ezt módosító indítványokkal megpróbáljuk majd elérni, mert higgye el, államtitkár úr, hogy komoly félelem van ezzel kapcsolatban a vidék lakosságában, és hangsúlyozom, hogy az előzmények kapcsán ezek a félelmek jogosak is, s a vidék pártjaként ezt nekünk el is kell tudnunk mondani.
A szakmai részletekbe most nem belemenve, hiszen ezeket - ahogy említettem - majd módosító indítványokban fogjuk megfogalmazni, ezeket szerettem volna legfőképpen aláhúzni, tehát hogy jelen állapotában a szakigazgatási rendszert, az államigazgatási rendszert nem tartjuk képesnek arra, hogy ezt végigvigye. Ebben várnánk valami biztató mondatot államtitkár úrtól, valamint azzal kapcsolatban, hogy milyen garanciákat tudunk beépíteni arra vonatkozóan, hogy valóban a még megmaradt kistermelők is érezzék, érezhessék azt, hogy ez róluk is szól. Ezenkívül pedig különböző környezetvédelmi aggályaink vannak, de azt majd a kollégám fogja részletesebben elmondani.
Elöljáróban tehát: valószínűleg fogjuk tudni támogatni ezt a törvénytervezetet, de szeretnénk, ha ez valóban őszintén konszenzusos javaslat lehetne, és mindenki tudná támogatni, aki jó szívvel abban érdekelt, hogy a magyar agrárium egy versenyképesebb, fenntarthatóbb úton járjon. Köszönöm a lehetőséget, elnök úr. (Taps a Jobbik soraiban.)
