DR. RÉTVÁRI BENCE,

Teljes szövegű keresés

DR. RÉTVÁRI BENCE,
DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Idén év elején is önök azzal riogattak, hogy az új rendszer, amit a parlament elfogadott, majd kevesebbekre terjed ki. Azzal magyarázták a saját bizonyítványukat, hogy ugyan a kormány 30 százalékkal megemelte az ápolási díjat, ugyan bevezette a gyermekek 100 ezer forint értékű otthongondozási díját és ennek az értékét jövőre növeljük is, s már nem 100, hanem 124 ezer forint lesz, és 2022-ig folyamatosan emeljük, de önök azt mondták, hogy igaz, itt van ez a nagy emelés, igaz, hogy önök nem szavazták meg itt a parlamentben ezt az emelést, de majd biztos kevesebbekre vonatkozik. Aztán kiderült, hogy több ezer emberrel bővült azok köre, akik ápolási díjra, a gyermekek otthongondozási díjára jogosultak, és nyilván a gyodos rész emelkedett a legnagyobb mértékben.
(9.30)
De engedje meg, hogy pontról pontra haladjak abban, amit ön említett. Először is, tárgyalásban vagyunk a szociális szakszervezetekkel az ügyben, hogy valóban hogyan és miként tudjuk az eddigi béremelési politikát folytatni. Hiszen ön is nagyon jól tudja, tisztelt képviselő úr, hogy több béremelési ütemre már sor került az elmúlt években. Kezdődött 2014-ben, amikor 12 milliárd forint többletet biztosítottunk erre, 2015-ben az év második felében 7,6 milliárdot, majd a következő teljes évre, 2016-ra 16 milliárd forint többletet biztosítottunk, 2017-ben 9 milliárd forint többletet biztosítottunk, és ezt követte még egy szociális ágazati összevont pótlékemelés is, amely a legtapasztaltabb 14 700 kollégát érintette, ők bruttó 35 ezer forintos emelést kaptak.
Tehát ha megnézi ön, hogy 2012 és napjaink között mekkora emelés volt, akkor azt láthatja, hogy körülbelül 72 százalékkal emelkedett a bér. És azt láthatja, hogy átlagosan 97 ezer forinttal keres valaki most többet, mint keresett 2012-ben. Ha mondhatok önnek esetleg konkrét példát is egy-egy konkrét béremelkedésre: akinek, mondjuk, középfokú, szakközépiskolai végzettsége volt, és C14 besorolása volt, tehát hosszabb ideje volt a pályán, az ő bére 116 671 forinttal emelkedett. Akinek főiskolai végzettsége volt, de pályakezdőként F1 besorolásban családgondozóként dolgozott, az ő bére 118 500 forinttal emelkedett. Tehát ezek már érezhető béremelések.
De nagyon jól tudjuk, szükséges az, hogy további béremelés legyen. A jövő évi költségvetési törvény mintegy 142 milliárd forintnyi béremelési keretet tartalmaz, és nyilván arról is folynak a tárgyalások minden ágazat képviselőivel, hiszen ebben nem csak a szociális ágazat képviselői érintettek, hogy ebből a jövő évi béremelési költségvetési keretből, amelyet önök nem támogattak a jövő évi költségvetésben, hogyan és miként lehet béremeléseket megvalósítani. Tehát ez a tárgyalásunk folyamatos. És ahogy az előző években is évente akár tízmilliárdos nagyságrendben is voltak a bérkeretben emelkedések, így fog ez a későbbiekben is történni.
Ami az ápolási díjat illeti, tisztelt képviselő úr, ön is már sokszor szembesülhetett itt a parlamentben is azzal, hogy amikor pólókat kell fölvenni, akkor önök nagyon hangosak. Amikor ki kell menni az utcára, és tényleg nehéz sorsú gyermekek szüleivel együtt lehet pózolgatni, akkor önök előveszik a telefonjukat, szelfizgetnek, kihívják a médiát, együtt érző mondatokat mondanak. Amikor matricát kell ragasztani a zakójukra vagy matricát kell ragasztani a laptopjukra, akkor azon versengenek, hogy kinek van harsányabb színű matricája a zakóján vagy a laptopján.
De amikor eljön az igazság pillanata, és szavazni kell arról, hogy fontos kérdés önöknek az ápolási díj emelése vagy nem fontos kérdés önöknek valójában az ápolási díj emelése, akkor önök szívesebben választják a politikai botrányt. Szívesebben választják a parlament ülésének felforgatását, mintsem azt, hogy megtegyenek körülbelül 12 lépést, a padsorok mögül odamenjenek a helyükre, nem is kell leülni, csak odanyúljanak és megnyomják az igen gombot, és megszavazzák a gyermekek otthongondozási díjának az emelését. Ezt önök december 12-én nem tették meg, önöknek minden más, aznap minden más fontosabb volt annál, semmint hogy az ápolási díjat megemeljük. És ezt tették önök közösen, az összes ellenzéki párt képviselői.
Pedig igencsak radikális emelésről döntöttünk, hiszen korábban 27 milliárd forintot fordítottunk az ápolási díjakra, ezt megemeltük idén a 100 ezer forintos emeléssel 45 milliárd forintra, majd jövőre 55 milliárd forintra emeljük az ápolási díj keretét. Tehát így három év alatt 27 milliárdról 55 milliárd forintra nő az, amit ápolási díjra fordíthatunk. Ebből van fedezete a 2022-ig tartó 30 százalékos emelésnek, az ápolási díj tekintetében általánosan, és ebből van fedezete a gyermekek otthongondozási díja emelésének is, amely ’22-re az akkori minimálbér szintjét éri el.
Úgyhogy, tisztelt képviselő úr, még egyszer elmondom önnek, nem csökkent a jogosultak száma, hanem több ezer fővel növekedett az elmúlt egy esztendőben. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem