HALÁSZ JÁNOS

Teljes szövegű keresés

HALÁSZ JÁNOS
HALÁSZ JÁNOS (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A magyar gazdaságpolitika nagy utat járt be az elmúlt évtizedben. A 2010 óta eltelt kilenc évben először megteremtettük függetlenségünket, majd meg is védtük azt. Az előttünk álló évek legfontosabb feladata is ennek a nemzeti szuverenitásnak a megerősítése lesz. Ehhez egy erős és sikeres gazdaság kell, amihez egy önálló és határozott gazdaságpolitika vezet, amit az elmúlt években is folytattunk. Amióta hátat fordítottunk a balliberálisok rossz gazdaságpolitikájának, Magyarország egyre jobban teljesít.
Szomorú itt, a tisztelt Házban hallgatni az ellenzék gazdasági ígérgetéseit, annak az ellenzéknek, akik a Gyurcsány és a szocialisták kormányzása idején tönkretették az országot, tönkretették a gazdaságot, és egymillió embert tettek munkanélkülivé. A sorozatos adóemelésekkel és megszorításokkal tönkretették a vállalkozásokat és a családokat, és megalázóan alacsony bérért dolgoztatták az embereket. Az alkalmatlanságukkal és felelőtlen pénzügyi politikájukkal veszélybe sodorták az ország pénzügyi stabilitását. Folyamatosan túlköltekeztek, megduplázták az államadósságot, és elveszítették a befektetők bizalmát. Felháborító, hogy most is azok ígérgetnek, akik alkalmatlanságukkal tönkretették az országot.
2010 óta vissza kellett fizetni az IMF-től és a Gyurcsány-Bajnai-kormány által az Európai Uniótól felvett hitelt. Ezután a nemzeti függetlenségünket több támadás érte; a rezsicsökkentés idején pénzügyi jellegű, majd 2015 és ’19 között többször próbálták kikényszeríteni, hogy megnyissuk a magyar határokat a bevándorlók előtt. Ezekkel a támadásokkal szemben mi minden alkalommal sikeresen védtük meg az országot.
Az elmúlt években a magyar gazdaság növekedése nemcsak kiemelkedően magas, hanem az Európai Unión belül az egyik legmagasabb, és a közép-európai térségben is élen járt. A Fidesz-KDNP kormányzása óta csökkennek az adók, emelkednek a bérek, 800 ezerrel többen dolgoznak, harmadára csökkent a munkanélküliség, és a magyar gazdaság teljesítménye több mint 25 százalékkal nőtt.
Azt a különbséget, ami a közép-kelet-európai országok növekedése és a magyar gazdaság mostani teljesítménye között van, a magyar gazdaságpolitika, a gazdaságvédelmi akcióterv biztosítja. A következő években minden forrást arra koncentrálunk, hogy erős magyar gazdaságot teremtsünk. Ez a feltétele annak, hogy továbbra is támogatni tudjuk a családokat, és megvédjük a nyugdíjak értékállóságát. A költségvetés stabil, a kiemelkedő gazdasági növekedés biztosítja a kellő fedezetet az év közben meghozott családtámogatási döntésekre is. A családvédelmi akciótervbe már több mint 65 ezren kapcsolódtak be.
(10.10)
Az akcióterv lépései együtt 650 milliárd forint értékű támogatást tesznek ki, amely már megérkezett a családokhoz. A családi otthonteremtési kedvezmény pedig már mintegy félmillió ember otthonteremtését segítette. Idén augusztus végéig 114 ezer család igényelte a támogatást. Az összeg eléri a 340 milliárd forintot, vagyis ennyivel kevesebbet kellett költeniük ezeknek a családoknak az otthonteremtésre. Tavaly mintegy 290 milliárd forintot hagytak az adócsökkentések a gyermekes családoknál, a lakosságnál és a vállalkozásoknál. A magyar gazdaság jobban teljesít, cél, hogy a növekedés legalább 2 százalékponttal az uniós átlag fölött maradjon. Ennek érdekében elindítottuk a gazdaságvédelmi akciótervet, amely olyan területekre terjed ki, amelyek a magyar gazdasági növekedés szempontjából különösen fontosak. Ilyen a munkahelyteremtés, a kisvállalkozások, a turizmus, az építőipar, a mezőgazdaság.2010 óta 800 ezerrel többen dolgoznak, és 12 százalékról 3,5 százalékra csökkent a munkanélküliség. Megbecsüljük a munkavállalókat, ezért a bérek növekedése idén is két számjegyű. A nettó átlagkereset 2010-hez képest 135 ezer forintról 239 ezer forintra emelkedett, ami 80 százalékos növekedést jelent. A nyugdíjasoknak is részesülniük kell a gazdasági eredményekből, ezért ismét van nyugdíjprémium, Magyarország történetében immár harmadjára. Idén minden eddiginél magasabb lesz ennek összege, és mintegy két és fél millióan részesülnek belőle. A magyar gazdaság továbbra is stabil, tovább csökkent a hiány és az államadósság.
A jövőben is meg kell védenünk a magyar gazdaság elért eredményeit, és a lassuló európai és világgazdasági környezetben is meg kell tartani az Unió átlagát 2 százalékkal meghaladó növekedést. Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem