DR. HARGITAI JÁNOS,
DR. HARGITAI JÁNOS,
DR. HARGITAI JÁNOS, a KDNP képviselőcsoportja részérőll: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Államtitkár Úr! Számvevőszéki Elnök Úr! Azt gondolom, amikor Szűcs Lajos képviselőtársam azt mondta, hogy talán a 2018-as költségvetés zárszámadása kapcsán ellenzéki képviselők elnézést kérhetnek azért, mert annak idején, a költségvetés elfogadása során ezt-azt állítottak a költségvetésről, amikor ezt az elnézéskérést várta, természetesen nem gondolta komolyan, hisz ez a szereposztás ezt nem is teszi lehetővé. Nyilvánvalóan az ellenzéki képviselők a zárszámadás vitája során is megteszik azokat a bíráló észrevételeiket, amelyek tőlük teljesen természetesek. Ezt hallottuk most Z. Kárpát Dánieltől is.
Nem mintha nem lenne muníciójuk, amikor bírálnak költségvetést vagy költségvetési folyamatokat. Mi nem gondoljuk, hogy az, amit csinálunk, úgy tökéletes, ahogy van. A zárszámadás és a költségvetés mégiscsak számokról szól, számokról pedig óvatosan beszélünk, mert minden számnál lehet nagyobbat mondani. Ez nem könnyű, meg is teszik ilyenkor képviselők, vannak eredmények.
De nézzünk egy közép-kelet-európai összevetést: vannak eredményeink! Ezeket mind mi is tudjuk, tehát nem gondoljuk, hogy annál, ami most az asztalon van, csodálatosabbat el nem lehet képzelni (Z. Kárpát Dániel: Megnyugodtam!), de az igazi, reális összevetés az - és én majd erre teszek többször kísérletet -, hogy honnan indultunk és hova jutottunk.
Mindig megjegyzem, hogy a közép-kelet-európai összevetések fontosak, mert körülbelül ez az az országcsoport, amelynek tagjai ugyanazt a történelmet élték meg, mint mi, ezért az ilyen kitekintés is hasznos. Amikor ezt megtesszük, akkor én mindig elmondom önöknek, amit önök persze tudnak, hogy mi vagyunk az egyetlen ország, amely olyan hatalmas adóssághegyeket örökölt még a rendszerváltás előtti időkről, amit ezek az országok nem cipelnek, és mi ennek a terhét bizony még évtizedeken keresztül cipelni is fogjuk.
Tetszett az a megközelítés, amit számvevőszéki elnök úr tett, az a történelmi megközelítés, hogy visszanyúlt gyakorlatilag 1848-ig és a későbbi időkre, amikor az akkori jogszabályok megalapozzák az Országgyűlés költségvetési jogát, benne az akkori ellenőrző szervezet, a mai Állami Számvevőszék szerepét.
Az a szerepfelfogás is tetszik, amelyet az Állami Számvevőszék részéről most már évek óta tapasztalok és talán egyre inkább tapasztalok, hogy a maga álláspontját úgy fejti ki egy költségvetés vagy a költségvetés zárszámadása során, hogy nemcsak szűken számokról beszél, nemcsak a törvényi minimum teljesítésére törekszik, hanem az elnök úr gondolataiban is társadalompolitikai gondolatok vannak, és ha úgy tetszik, úgy foglal állást egy zárszámadás elfogadása során az adott törvénytervezetről, hogy egyben kiolvasható belőle az is, hogy az ő intézménye, mondjuk, a továbbiakban mit sugall az Országgyűlésnek. Ez a szerepfelfogás az én álláspontom szerint csak helyeselhető.
Mivel önmagában egy költségvetési év nehezen értékelhető, fontos az, a 2018. év értékelése során legfontosabb az, hogy vizsgáljuk, honnan indultunk és hová jutottunk. Ez lehetőséget ad arra, hogy én ne csak az 1848-as törvényekre utaljak vissza, amit megtett elnök úr, ezért én nem teszem, hanem az Alaptörvényünkre. Ugyanis az Alaptörvény abban az időszakban születik, amikor mi kényszerből is, meg a saját szándékaink szerint is radikálisan szakítani akarunk azokkal a folyamatokkal, amelyek a költségvetési gondolkodást jellemezték, és amelyek tökéletesen csődhelyzetbe vitték 2010-re az országot.
Amikor megalkottuk az Alaptörvényt, annak végre lett mára egy vaskos, közpénzekkel foglalkozó fejezete, nyolc szakasz, az Alaptörvénynek nagyon meghatározó része. Meggyőződésem, hogy az Alaptörvényben megfogalmazott gondolatok és azok a kényszerek, amelyeket mi szándékosan húztunk magunkra, sem teszik lehetővé számunkra azt, hogy úgy gondolkodjunk gazdaságpolitikáról, költségvetési politikáról, ahogy tették elődeink, mert az könnyen leírható volt: ha pénzbőség van a világgazdaságban, nyúljunk mások pénzéhez, költsük el, aztán majd lesz valami. Körülbelül ez volt a költségvetési politika lényege az önök idejében. Ennek eredménye lett az, hogy az első Orbán-kormány, mondjuk, 56 százaléknyi GDP-arányos államadósságából ezt önöknek sikerült felvinni 80 százalékra, és igen, ennek terheit nyögjük ma is és nyögni fogjuk sokáig.
Most is azt mondom: nincs más lehetőség, csak ennek az államadósságnak, ha úgy tetszik, kinövése. Lehetne nyilvánvalóan úgy is gondolkodni, hogy a megtermelt pluszforrásokat sokkal nagyobb mértékben államadósság törlesztésére fordítanánk, ez viszont a növekedéstől vonna el lehetőséget. Tehát én azt gondolom, hogy itt jó úton jár a kormány, és eredménynek tekintem azt, hogy ebben az időszakban, tehát 2010-től kezdve most a 2018-as költségvetésig 70,2 százalék a GDP-arányos államadósság, és az 80-ról indult. Nem egészen tíz év alatt 10 százalékpontot sikerült ezen szorítani. Ezek jó tendenciák, és nyilvánvalóan ez folytatható is.
De még az Alaptörvénynél maradva néhány gondolat erejéig, ha már szóba hoztam, az Alaptörvény kiegyensúlyozott, átlátható és fenntartható költségvetési gazdálkodást vár el a kormánytól. Azt is mondja az Alaptörvény, hogy közpénzekkel való gazdálkodás átlátható és nyilvános szerkezetben kell hogy történjen. Ezért előírja azt is, és ezeket a kérdéseket mind vizsgálni lehet és teszi az Állami Számvevőszék, hogy a költségvetési törvény és a zárszámadási törvény, tehát a költségvetés végrehajtási törvénye azonos szerkezetben készüljön, átlátható legyen, és észszerű részletességgel tartalmazza a bevételi és kiadási tételeket.
Az ÁSZ ennek kapcsán nagyon sok megállapítást tesz, én csak a legfontosabbakat idézem, mert képviselőként ezeket kell mérlegelnünk. Az Állami Számvevőszék azt mondja a képviselők elé letett anyagában, hogy az adatok, amelyeket a zárszámadási törvény tartalmaz, megbízhatóak, a 2018-as zárszámadás valósághű. Ezt az állítást fogalmazza meg a Számvevőszék. Azt is mondja, hogy a Pénzügyminisztérium az államháztartási törvény szabályait maximálisan betartva, megfelelő szerkezetben, megfelelő tartalomban készítette el ezt a törvényt, hozzáteszem, megfelelő időben, és így tudjuk most tárgyalni ezt a tervezetet.
(10.50)
Azt is megállapítja az Állami Számvevőszék, hogy a költségvetési intézményrendszer, tehát a teljes intézményrendszer a közpénzekkel való gazdálkodás szabályszerűségét biztosította. Ezek mind alaptörvényi, tehát alkotmányos elvárások. Ezek formai megközelítések voltak, de nyilvánvalóan nagyon fontosak.
Ha a tartalmi kérdésekre térünk rá, itt tudunk már érdemben vitázni, ez ad nekem lehetőséget arra, hogy visszatekintsek a problémás időszakra, és 2018-at annak fényében értékeljük, hogy honnan indultunk és hová jutottunk. És ha ezt vizsgáljuk, akkor megállapíthatjuk, hogy minden probléma ellenére, amit esetleg önök jogosan felvetnek egy-egy részletkérdés kapcsán, a 2018-as költségvetési év a legjobb költségvetési év 2010-hez képest. A makroszámok ezt igazolják. Ez azért tudott megvalósulni 2018-ra, mert 2010 óta a kormányfő gondolkodása a költségvetésről és a gazdaságpolitikáról változatlan volt. 2018-ban is a hiányt alacsonyan akarta tartani a kormány, és tartotta is. Fontos volt számára, hogy csökkenjen az államadósság - az Alaptörvényre visszautalva persze ez alaptörvényi elvárás is -, növekedjen a versenyképesség, bővüljön a foglalkoztatás, és az ország növekedési potenciálja erősödjön.
A hiány kapcsán megállapíthatjuk, hogy 2018-ban 2,4 százalékra volt tervezve a hiány, és 2,3 százalékra teljesült. Ha visszatekintek mindig oda, ahonnan indultunk, emlékezzünk arra, egy dolog, hogy a szocialista kormány milyen hiánycélokat tervezett bele a költségvetésbe, a valóság mindig teljesen más volt, mert a hiány rendszeresen elszállt. Persze, az nem magától száll el, hanem hagyták, hogy ezek a folyamatok így alakuljanak, és ennek eredménye volt az államadósság drasztikus megugrása az első Orbán-kormányhoz képest. Én eredménynek tekintem, hogy 2018-ban már arról adhatott számot ez a zárszámadási törvény, hogy GDP-arányosan 70,2 százalékra sikerült mérsékelni a valamikor jóval nagyobb államadósságot.
Biztos vagyok benne, hogy az utóbbi évek költségvetési gazdálkodásában, gazdaságpolitikai gondolkodásában egy nagyon fontos momentum volt a 2016 végén elfogadott megállapodás a kormány és a gazdaság különböző szereplői között. Álmodni nem mertünk korábban arról, hogy erre egyszer valaha képesek leszünk. Most több évre előre sikerült megállapodni a gazdasági szereplőkkel. Ez kiszámítható környezetet jelent a gazdaság szereplői számára, és az eredmények tetten érhetők a mindenkori költségvetésekben és a mindenkori zárszámadásokban.
Ennek a megállapodásnak az eredménye az, hogy növekednek a bérek, nyilvánvalóan a munkáltatók döntései folytán, hisz ők biztosan számíthatnak arra, hogy ennek megfelelően a kormány csökkenti az ő adóterheiket. Ez ennek a megállapodásnak a lényege. Ennek eredménye az, hogy mivel a gazdaság szereplői számára van egy kiszámítható gazdaságpolitikai környezet, növekedik az ő beruházási hajlandóságuk - a 2018-as növekedési számokban ez nagyon visszaköszön -, és a kormányzat céljainak megfelelően nőtt és nő a foglalkoztatottság. Nyilvánvalóan a megállapodásnak is köszönhetően az átlagbérek 10 százalékkal tudtak nőni, ami hihetetlenül szép eredmény, bár lehetne hasonlókat is teljesíteni az elkövetkezendő években. Nehéz lesz, sőt, nem lehet ezt tartósan teljesíteni, de azt gondolom, hogy ez a 10 százalékos növekedés egy említésre méltó, szép eredmény.
Összességében azt mondhatom, hogy 2018 végén már a hatodik olyan negyedévet éltük meg, amikor 4 százalék fölött volt a gazdaság növekedési üteme. Az EU-n belül a 2018-as év a harmadik legnagyobb ütemű növekedést hozta, erre büszkék lehetünk. Z. Kárpát Dániel sem vitatta, államtitkár úr pedig hosszasan ecsetelte is, hogy ez a növekedés most már egy sokkal egészségesebb gazdasági szerkezet növekedése, tehát több szektor közös teljesítményének eredménye ez a növekedési ütem.
Az nagyon fontos, hogy 2018 egy olyan költségvetési év volt, amikor a növekedésünket a külső tényezők kevésbé ösztönözték, sőt fékezték, már negatív folyamatok voltak a nemzetközi gazdaságban, ezt a növekedést mégis produkálni tudtuk. Tervezetszinten 4,3 százalékra terveztük a növekedést, és ezt 5,1 százalékra sikerült teljesíteni.
Lehet, hogy vitatható, hogy miért pont GDP-számokról beszélünk. Azért beszélünk erről, mert a világ GDP-számokban méri az országok teljesítményét, és ha csak ezt a számot mondom, akkor nem kérdés az, amit államtitkár úr mondott, és én csak ráerősítettem, hogy ez, ha úgy tetszik, az eddigi legsikeresebb költségvetési évünk, és annak a zárszámadása. Az ország belső tényezői is jócskán hozzájárulnak ehhez a növekedéshez.
Jól jellemzi ezt, hogy a háztartások fogyasztása 4,9 százalékkal tudott növekedni 2018-ban. S a másik nagyon fontos dolog: megint visszaköszön az, amit mondtam a hatéves megállapodásaink kapcsán. Kiszámítható gazdasági környezet, a nemzetgazdasági beruházások 17,1 százalékkal nőnek a tervezett 12,9 százalék helyett. Tehát egy jelentős növekedési, beruházási többletről beszélhetünk.
Sok minden belejátszik ebbe, nyilvánvalóan az uniós források ügyes felhasználása is. Eltökélt célunk volt, hogy ezeknek a pénzeknek jó részét a gazdaságnak biztosítjuk. Utalok itt egy tényezőre, az otthonteremtési programra, ami jócskán befolyásolta a nemzetgazdasági beruházásokat, de a vállalkozások saját kapacitásnövekedése is; tehát amikor a vállalat azt mondja, hogy van jövőm ezen a magyar piacon, akarok beruházni, akarok növekedni, mert a kormány gazdaságpolitikája is megágyaz ennek.
S persze - előbb a jobbikos képviselő úr bírálta ezt - nyilvánvalóan olyan tényezők is belejátszanak ebbe, hogy Európa legalacsonyabb társasági jövedelemadóját fizettetjük az itt megtelepedő vállalkozókkal. Ez is egy olyan tényező, ami ösztönzi a beruházásokat. Az export 2018-ban 4,3 százalékkal nőtt, az import 6,8 százalékkal. Még mindig elmondhatjuk azt, hogy a külkereskedelmi mérleg 2018-ban is többletet mutatott, bár csökkenő többletet, mint korábban. Ezekből a megjegyzésekből is értünk, hogy ez egy csökkenő többlet, de továbbra is többlet.
A foglalkoztatottak a társadalompolitikai gondolkodásunk homlokterében mindig ott vannak. Az Orbán-kormány 2010-ben indulva egy világos társadalomképpel rendelkezett, és nemcsak cselekvő kormány akart lenni, hanem a valóságban is cselekvő kormányként mutatta meg magát.
Ez nagyon jól megmutatja magát mindig abban, hogy milyen foglalkoztatási mutatókat örököltünk 2010-ben, és hova jutottuk el mára. Csak 2018-ban 1,1 százalékkal nőtt a foglalkoztatottak száma, ráadásul úgy, hogy a versenyszférában 2 százalék a növekedés, a közszférában pedig 0,3 százalékos a csökkenés. Elsősorban a közfoglalkoztatottak száma csökken.
Tehát működik az a gazdaságpolitikai gondolkodás, hogy átmenetileg, amíg a családok bajban vannak, ameddig nagyon nagy a munkanélküliség, addig mankót adunk azoknak a szegény sorsú egyéneknek, akik korábban évtizedeken keresztül nem jutottak munkához, egy munkaalapú társadalomban őket is valamilyen módon foglalkoztatjuk. A közfoglalkoztatás nem a világ legcsodálatosabb dolga, de a semmihez képest nagyon sok, s mára eljutottunk oda, hogy gyakorlatilag elfogynak a közfoglalkoztatottak, mert a normál munkaerőpiac felszívja őket.
2018-ban 4,5 millió ember volt foglalkoztatott, a munkanélküliségi ráta ennek megfelelően 3,7 százalék volt. Megint visszautalhatnék arra, hogy honnan indultunk: 10 százalékos vagy 10 százalék feletti munkanélküliségi adatokról is beszámolhatnánk, és ez most 3,7 százalék. Ma már az ország több pontján munkaerőhiány van, keresik és vadásznak a munkaerőre. Nyilvánvalóan a 2018-as év viszonyleg szép foglalkoztatási eredményei mögött a munkavédelmi akciótervek eredményessége is ott van, amiről külön lehetne beszélni.
(11.00)
Az inflációt tervezet szintjén 3 százalékra terveztük, ez 2,8 százalékra teljesült, tehát szerényebb volt, mint amennyire azt terveztük. Igen, én is megemlíthetem azt, ami az embereket elsősorban érinti, mert talán kevésbé az autó, bár az autó is, mert nyilvánvalóan minden család autót használ, tehát a gépkocsik árának növekedése, de nem ez az izgalmas kérdés, hanem sokkal inkább az élelmiszerárakban bekövetkezett - zöldségre, gyümölcsre gondolva, bizonyos tejtermékekre gondolva - növekedés az, ami itt megemlíthető.
Az államadósságról már a mondandóm elején szóltam, itt csak ráerősítek, hogy 2011-ben GDP-arányosan 80 százalék volt a magyar államadósság, 2018-ban ez 70,2 százalék. Soha ne legyen szűk tíz évünk rosszabb, ilyen mértékben csökkenjen az államadósság, akkor tényleg kinőjük ezeket az iszonyatos terheket, amiket az ország eddig is cipelt, és még sajnos sokáig cipelnie kell. Z. Kárpát Dániel is megemlítette az államadósság belső szerkezetének változását, fontos, a kormány nagyon sokat tett érte, 2011-ben még 53 százalék volt a devizaarány, ez 2018-ban 23 százalékra csökkent, és a külföldiek mint az államadósság hordozói 65 százalékról 36 százalékra csökkentek. Tehát ezek nagyon fontos belső elmozdulások.
Ezek a jó gazdaságpolitikai mutatók, amit 2018-ban teljesíteni tudott az ország, persze - ahogy az államtitkár úr fogalmazott - lehetőségeket is adott az országnak, és nyilvánvalóan a lehetőségek között én is elsősorban a családpolitikai intézkedéseket emelem ki, mert ez mutatja meg leginkább a kormány társadalompolitikai gondolkodását. Nyilvánvalóan én elfogadom akár azt a kritikát is, amit a jobbikos vezérszónok mondott: lehet egy családpolitikai intézkedéssort úgy is megközelíteni, hogy de voltak kilakoltatások, és az mennyire rosszul érinti az adott családot, ez kétségtelen, így van, ha egy van, az is több, mint aminek lennie kellene, de egy zárszámadási törvényben, egy költségvetés végrehajtása során mégiscsak a nagy számokról kell beszélni, és ha a nagy számokról beszélünk a családok éve kapcsán, akkor fontosak az áfát érintő intézkedések.
Nemcsak azt kell elmondani, hogy 27 százalék a felső áfakulcs - ami igaz -, de évről évre és 2018-ban is hoztunk a legszegényebb embereket érintő döntéseket, amikor ezt a 27 százalékos áfakulcsot 5 százalékra mérsékeltük; hogy mik ezek, ezeket most nem említem meg az idővel gazdálkodás reményében. Továbbá otthonteremtés kapcsán 10 millió forint egyszeri lehetőség a családoknak, a kedvezményes hitelek konstrukciója, a jelzáloghitelek mérséklése a gyerekszám növekedése esetén, anyasági támogatások kiterjesztése azokra a magyar anyákra, akik nem az országon belül nevelik a gyermekeiket. Nagyon fontos annak az intézményrendszernek a gazdagítása, ami a családokat körbeveszi, minden mutató azt mondatja nekünk, hogy nemcsak az a fontos, hogy pénzben milyen megtakarításokat biztosítunk a családoknak vagy milyen támogatást adunk egy-egy családnak, ami a család pénztárcáját közvetlenül érinti, hanem fontos az az intézményrendszer is, ami a családokat körbeveszi. Kicsikről lévén szó, pici gyerekekről lévén szó a bölcsődei környezetre utalok. Impozánsok azok a számok, amit a kormány költeni tudott és költeni akar a jövőben is bölcsődék fejlesztésére, és még folytathatnám a sort.
A család nyilvánvalóan nem csak a fiatalokból és az aktív szülőkből áll, ezért fontos az, hogy a család másik tagjáról, a nyugdíjasról hogyan tudunk gondolkodni. Örvendetes az, hogy 3 százalékkal növekedtek 2018-ban a nyugdíjak, összevetéseket is tett az államtitkár úr az expozéjában is, így értékelni tudta azt, hogy a nyugdíjak reálértéke az elmúlt szűk tíz évben hogyan növekedett. Fenn tudtuk tartani a nők negyvenéves programját, és így tovább, és így tovább. Ennyit röviden a családtámogatásokról mint lehetőségekről.
A normális költségvetési gazdálkodás időben is normális kell hogy legyen, tehát mindig óvatosan költünk még az év során is. Lehetőségünk volt arra, hogy az év végén 184 milliárd forint olyan kiadásról döntsön a kormány a hatáskörében, amivel, azt gondolom, fontos közfeladatokat tudtak finanszírozni az év végén - bizonyos nemzetpolitikai feladatok, egyházak, sport, és így tovább, és így tovább.
Egy szó mint száz: én csatlakozom ahhoz, amit az államtitkár úr mondott, mert én is így gondolom, hogy azt a társadalompolitikai gondolkodást, amit következetesen képviselünk 2010 óta, megalapozza egy szigorú költségvetési politika, és minden - ha úgy tetszik - szakmapolitikai sikerünket, amit az életben esetleg elérünk, és persze önök mindig vitatnak, mindent ez alapoz meg. Az Orbán-kormánynak most már évtizedek óta a legerősebb egyik politikája a költségvetési politika, és a költségvetési politika sikere - ellentétben azzal, ami korábban történt - alapoz meg mindent. Én pedig azt gondolom, és ezt megerősítem, hogy 2018-ban azt mondhatjuk, hogy ez a sikeres költségvetési év is, amely növekedésről adott számot, a legsikeresebb költségvetési év volt. Legyen figyelmeztető számunkra, hogy 2018-ban már egy negatív külső környezetben tudtuk még elérni ezeket az eredményeket. Biztosnak látszik, hogy az elkövetkezendő évek nem olyanok lesznek, hogy a magyar gazdaság lehetőségeit a külső környezet fogja ösztönözni, ezért még inkább keresni kell azokat a lehetőségeket, amelyekkel a belső tartalékainkat tudjuk ösztönözni: különböző akciótervek a gazdaság számára és további kedvező döntések a családok számára, amivel mégis őrizhetjük azt a nagyon szép növekedést, amit az utóbbi időkben elértünk, vagy legalább mérsékelhetjük a visszaesést.
Államtitkár úr, az ön és apparátusának munkájához is gratulálok, mert az nyilvánvalóan ebben jócskán benne van, a számvevőszéki elnök úrnak pedig köszönjük az inspiráló mondatait. Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)
