DR. VARGA-DAMM ANDREA
DR. VARGA-DAMM ANDREA
DR. VARGA-DAMM ANDREA (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Egypár gondolatot szeretnék önökkel még megosztani a költségvetési törvény végrehajtása tárgyában. Hogy őszinte legyek, kifejezett boldogságom, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériumának az államtitkára pont előttem szólt, ugyanis az egyik kérdés, amiről szerettem volna szólni, pont ennek a területnek a kompetenciájába tartozik.
Hétfőn miniszterelnök úr a felszólalásakor elmondta, hogy a kormányzat mennyivel több pénzt költ az egészségügyre, mint költött 2010-ben. Sajnálom, hogy miniszterelnök úr nem elég tájékozott, mert kevesebb, mint fele összeget mondott, mint amivel tényleg többet költött ez a kormányzat 2018-ban, mint 2010-ben, de hát nem kell neki mindent tudnia, a tanácsadók meg néha felszínesek. De az a lényeg, hogy 2010-ben az Egészségbiztosítási Alapnak 1476 milliárd forint volt a rendelkezésre álló forrása, 2018-ban pedig már 2434 milliárd forint. Ennek a különbsége 958 milliárd. Ez nagyon jól hangozhatna nyolc év távlatában, de azért nem fog jól hangzani, mert ha megnézzük ez alatt az idő alatt az árak emelkedésének a mértékét, illetőleg az átlagbérek emelkedésének a mértékét, akkor azt látjuk, hogy az átlagbérek 63 százalékkal, az árak 21,6 százalékkal nőttek, ezáltal gyakorlatilag az egészségügyre fordított többletköltség mindössze az árak emelkedését és a bérek emelkedését finanszírozta, tehát 2010-18 között reálmértékben a kormány nem költ többet az egészségügyre.
(17.00)
Persze, miniszterelnök úr nem mondta el, hogy ő reál- vagy nominális értékben gondolkodik erről, de az tény, hogy ebben a kérdésben nincs olyanfajta fejlődés, amit ő próbált hétfőn nekünk itt elmondani, sőt miután látjuk, hogy bár intézményi fejlesztések igen nagy számban történtek, eszközbeszerzések is rendkívül nagy mértékben történtek, egy apró probléma van: azért nem tudjuk őket hatékonyan működtetni, mert nincs meg hozzá a humán erőforrás, azaz az, aki ezekben a szép épületekben, ezekkel a modern eszközökkel dolgozni tudna.
Azt nem mondom el olyan erőteljesen itt a Ház előtt, hogy van olyan első számú kórházunk, amelynek van olyan osztálya, ahol a műtéti programok magas szintű végrehajtását azért nem tudják az új gépekkel elvégezni, mert nem fizette ki a kórház a gépek árát, és ezért nem üzemelik be. Tehát azért higgyék el, hogy ilyenek is nap mint nap vannak. Ami viszont lényeges, hogy a számok nem mutatják azt, hogy reálértékben az egészségügy fejlesztésére az elmúlt nyolc évben a kormány költött volna.
(Az elnöki széket Sneider Tamás,
az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)
az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)
Az előbbi felszólalásom alkalmával szóltam a Miniszterelnökségre és társult tagjaira költött irdatlan mennyiségű, 1237 milliárdra tervezett, de szerencsére „csak” 1162 milliárd forint elköltéséről, és ezt a számot még összehasonlítottam az Egészségbiztosítási Alapból finanszírozott egészségügy éves keretével, az pedig 2434 milliárd forint volt 2018-ban. Ez azt jelenti, hogy a komplett, teljes egészségügyre ától zéig csak kétszer annyit költünk, mint a Miniszterelnökségre és társult csapatára. Tehát nagyon-nagyon kérek mindenkit a kormányzat részéről, néha hasonlítsa össze ezeket a számokat, mert az elképesztően szégyen, hogy amit csak ez a pénzköltő automata Miniszterelnökség és társai költenek, az 500 milliárddal több, mint a teljes önkormányzati szektor, feleannyi, mint a teljes egészségbiztosítási szektor, két és feleannyi, mint a teljes Emberi Erőforrások Minisztériumához tartozó közszféra teljes költése. Ezek az összehasonlító számok azért fontosak, mert ezekben a részletekben rejlik az, hogy az a nagy hurráoptimizmus, amit mi minden áldott nap itt a teremben meghallunk a kormány képviselőitől, mégis mennyire nem annyira tökéletes.
Az előbb független képviselőtársam szólt pár szót a nyugdíjkérdésről, és ez mindig elindítja bennem azt, hogy ezt a kérdést én is szeretném górcső alá venni. Állandóan - egyébként ma is éppen - a Portfolio ír arról, hogy nem lehet fenntartani ezt a nyugdíjmértéket, valamit kell csinálni, és természetesen mindig a nyugdíjkorhatár emelésére hegyezi ki, de én azt szeretném mondani, hogy a számok nem diktálják azt, hogy ebben azért ilyen erőteljesen gondolkodni kell.
Először is Magyarországon, ahogy mondta az előbb képviselőtársam, a férfiak 20 százaléka nem éri meg a nyugdíjkorhatárt. A magyar nyugdíjasok átlagosan 16,5 évet élnek mindössze a nyugdíj után, míg az uniós átlag 19,8 év. Tehát már most jelzem, mivel pontosan tudom, hogy a jelen lévő államtitkár úr lenne az, akinek majd valaha egy ilyen szándékot meg kellene ideologizálni, és Banai államtitkár úr mindent és mindennek az ellenkezőjét valami elképesztő, fantasztikus hitelességgel tudja megtámogatni… (Banai Péter Benő közbeszól.)
Nem, mindig talál adatokat - nem megsérteni akarom -, amivel akár ezt vagy akár azt meg tudja indokolni. (Közbeszólás a Jobbik soraiból: Ez így van.) Bocsánatot kérek, de úgy látom, ez az egész ellenzék egyöntetű álláspontja.
Tehát mit akarok ebből kihozni? Azt akarom ebből kihozni, hogy egyrészről addig meg ne merjenek ilyet tenni, amíg az uniós átlagot a nyugdíj utáni megélt életkor el nem éri. A másik, hogy soha nem nézzük azt meg, hogy a nyugdíjasok száma bizonyos időtávlatban mennyivel növekedett. 17 év alatt 3,8 százalékkal emelkedett mindössze a nyugdíjasok száma. Egy ilyen költségvetésű országban, ilyen óriási adó- és járulékbevételekkel bíró országban 17 év távlatában 3,8 százaléknyi populációnövekedés kifizetése egyáltalán el se indíthatna ilyen gondolkodásmódot.
Tehát azért hozom ezt szóba, mert egyszer ez ide fog kerülni, tehát pontosan érezzük, hogy azért íratnak hétről hétre ilyen cikkeket, hogy az emberek szokják ezt a gondolatot. Hát, ne szokják, nem szabad szokniuk ezt a gondolatot!
Még egyet hadd mondjak! Míg 17 év távlatában 3,8 százalékkal emelkedett a nyugdíjasok száma, addig 8 év alatt 63 százalékkal emelkedett az átlagbérek mértéke. És mivel az átlagbérek után lineárisan fizetjük százalékosan a nyugdíjjárulékot, az természetes, hogy bár volt némi, nagyon alacsony nyugdíjjárulék-csökkenés, a munkáltató részéről mindenképpen, de az sem olyan mértékű, hogy a 63 százalékos átlagbér-emelkedés ne tudná fedezni a 17 év távlatában való 3,8 százalékos nyugdíjasszám-emelkedést.
Még egyet hadd mondjak! Ennek az országnak a közélete és a munkáltatói morálja, a dolgozók túlterhelése gyakorlatilag öli az embereket. Tehát Magyarországon azért beteg ennyi ember, egész alacsony kortól kezdve, mert a betegségeik nagyrésze pszichoszomatikus eredetű, és amíg a közállapotok, a közélet és a munkáltatói morál ellene megy annak, hogy az emberek, ha lehet, egészségesen érjék meg a nyugdíjkorhatárt, addig, jelzem a kormánynak, ne merjen erről a kérdésről gondolkodni! Bőven van forrás a költségvetésben túlzott eladósodottság nélkül is arra, hogy a magyar idős, egész életet ledolgozott embereket tisztes nyugdíjba-meneteli lehetőség, mind a kort, mind a mértéket illetően megillesse.
Az más kérdés, hogy én sem tűrnék el normális viszonyok között ilyen milliós, kétmilliós nyugdíjakat, ami megint ennek a kormánynak a felelőssége, mert a nyugdíjplafont eltörölte. Én is azt mondom, hogy aki tényleg nagyon magas keresetű volt és sokáig magas nyugdíjjárulékot fizetett, annak legyen egy jelentősen magasabb nyugdíja, de azok a mértékek is megdöbbentők, amelyeket az elmúlt évek szültek, és évről évre ez a szám jelentősen emelkedik.
Száz szónak is egy a vége: a hurráoptimizmus a kormányzati oldalon, a kritikák és a reális értékelés az ellenzéki oldalon. Nem láttam egyetlen képviselőt sem az ellenzéki oldalról, aki ne adatokra építette volna a véleményét. Az más kérdés, hogy természetesen az adatok után érzelmeket is kinyilvánít egy ellenzéki képviselő, már csak azért is, mert mi a nép lelke, a nép szava, a nép gondolkodása vagyunk ebben az Országgyűlésben.
Ezért küldtek bennünket ide, és ha nekünk nem az lenne a célunk, hogy a kormányból a lehető legmaximálisabb jótettet és a legszakmaibb kormányzást csikarjuk ki, ha mi nem ezért lennénk itt, akkor gyakorlatilag semmi értelme nem lenne annak, hogy mi egyáltalán ide, ebbe a Házba bejöjjünk.
Egynek nagyon örülök - mert lassan az utolsó felszólalók között vagyok -, hogy legalább ez a nap, egy-két beszólástól eltekintve, nem ismételte meg a hétfői nap borzalmas stílusát. Nagyon sokszor kormánypárti képviselőtársaimnak el szoktam mondani a véleményem, kinyilvánítom azt, hogy mit nem csinálnak jól, de érdekes módon mindig megy szép szavakkal is.
Nem kell ahhoz csúnyán beszélnünk, vulgárisan beszélnünk, hogy a másikkal érzékeltessük, hogy nagyon nem értünk egyet azzal, amit csinál. Számomra rendkívül fájdalmasak azok a jelenetek, amelyek ilyen vulgáris, obszcén, csúnya szavakkal és csúnya magatartással kísértek, úgyhogy én ma e nap végén megköszönöm minden jelen volt képviselőnek és felszólalónak, hogy meg tudtuk őrizni a higgadtságunkat, meg tudtuk őrizni a Ház méltóságát, és leginkább a magunk méltóságát, mert mi a polgárokat képviseljük, és hozzájuk kell nekünk méltónak lennünk. Köszönöm szépen. (Dr. Gyüre Csaba tapsol.)
