MESTERHÁZY ATTILA
MESTERHÁZY ATTILA
MESTERHÁZY ATTILA (MSZP): Nagyon szépen köszönöm, elnök úr, a szót. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Ház! Államtitkár asszony hozzászólása inspirálta a gombnyomásomat.
Államtitkár asszony, én úgy emlékszem, hogy azért eléggé - hogy fogalmazzak udvariasan, hogy eleget tegyek képviselőtársam kérésének? - visszafogottan ünnepelték önt és a kollégáját az orvosok, amikor elmondta, hogy milyen hatalmas béremelést hajtottak végre az egészségügyben. Nekem úgy tűnt, hogy akkor ön is egy kicsit visszafogottabb volt a sikerpropaganda tekintetében. Sajnáltam is, hiszen önt dobták oda - hogy mondjam? - áldozatként ezek elé a csalódott és joggal dühös emberek elé, és önnek kellett védeni a védhetetlent.
Most itt a parlamentben egy kicsit könnyebb, mert mi nem vagyunk orvosok, nem ez a szakmánk, és el lehet mondani a bársonyszékből ezt a propagandát, amit ön itt elmondott, de azért kicsit szerintem illene nagyobb szerénységgel közelíteni ehhez, mintha itt valami világsiker küszöbén állna Magyarország és a magyar kormány, amikor az egészségügy helyzetéről beszélünk. Értem a pártpolitikát, értem azt, hogy mindenki szeret államtitkár lenni meg maradni is. Most november végén jön a kormányátalakítás, biztos meg kell felelni sok mindennek.
De azért ettől függetlenül illik - még egyszer hadd mondjam - kicsit szerényebben fogalmazni, különösen akkor, ha egy cseh ápoló 45 százalékkal magasabb bérért dolgozik. Egy cseh orvos, kezdő orvos háromszor magasabb bérért dolgozik. Egy lengyel ápoló 85 százalékkal magasabb bérért dolgozik átlagban, mint egy magyar. Ezek a visegrádi országok, tehát nem Svédország, Finnország vagy éppen Svájc példáját hozom, hanem azokat az országokat, amelyek itt a régióban velünk közös körülmények között élnek.
De ha már ön emlegetett mindenféle statisztikát, hogy az elmúlt kilenc évben tulajdonképpen akkora fejlődést értek el, mint még soha a magyar történelemben a várható élettartam és sok minden tekintetében, 2000-2017 között például négy és fél évvel nőtt a várható élettartam Magyarországon. Nem is tudom, ez hogyan lehetett, hiszen közben volt szocialista kormány. És mi biztos mindent úgy csináltunk, hogy csak csökkenjen ez a várható élettartam. Mert mi olyanok vagyunk, hogy mi azt akarjuk, hogy minél rosszabb legyen az embereknek. De aztán jöttek önök, és aztán, gondolom, ’10 után megugrott ez, egészen biztosan, mert előtte egészen biztosan semelyik kormánynak nem volt ehhez köze, hiszen ebben benne van a kétezres években még az Orbán-kormány teljesítménye is.
Aztán azért hozzátenném, hogy ezzel az adattal öt évvel még mindig az EU-s 28-as átlag alatt vagyunk, sőt a visegrádi országok alatt is vagyunk ezzel a számadattal. Tehát vigyázzunk a statisztikával, biztos mindig mindent ki lehet úgy hozni, hogy az számunkra kedvező legyen, csak hát más és más forrásból is hozhatunk olyan statisztikákat, amelyek finoman fogalmazva árnyalják azt a csodálatos képet, amit ön lefestett. Nekem úgy tűnik, hogy ma Magyarországon a kórházakban tulajdonképpen betegnek is öröm lenni, mert olyan fantasztikus körülmények vannak, hogy tulajdonképpen öröm, ha az ember bekerülhet egy kórházba - és most direkt fogalmazok pikírten ebben a tekintetben.
Azt mondja, hatalmas fejlődés volt. Kérem, ön jobban tudja, mint én, mert ez a szakmája: ha maguk semmit nem csinálnak, akkor is fejlődne az egészségügy, mert új gyógyszerek, új eljárások, új technikai berendezések vannak. Ha tehát pusztán csak megveszik azokat, attól már fejlődik Magyarországon az egészségügyi ellátás színvonala, de más országban is, vagy ha éppen újabb gyógyszereket írnak fel az orvosok, már ezzel szintén előrébb lehet jutni, hál’ istennek, az orvostudomány és az iparág fejlődése kapcsán.
Ön, ha jól emlékszem és jól írtam föl, akkor azt mondta, hogy kilenc év alatt plusz 650 milliárd forintot tettek be. Most maradjunk csak ennél a számnál egy pillanatra! Ön azt mondja, akkor durván évente 70-72 milliárd forint plusz került az egészségügybe ezáltal. Ha jól számolom, a Puskás Stadion 255 milliárd forintba kerül, meg még ha hozzáadok egy-két stadiont, akkor ez a 650 milliárd forint huss!, tulajdonképpen semmit nem jelent. Ha ön azt mondta volna, hogy mondjuk, három-négy Puskás Stadion árát beletennék az egészségügybe, mondjuk, évente - ha már itt meghallgattuk, hogy olyan fantasztikusan teljesít a gazdaság, mint a csuda -, akkor egészen biztosan lehetne sokkal jobb eredményeket elérni. Csak önök közben kivettek az egészségügyből rendkívül sok pénzt. Évi 100 milliárd forintban vettek ki az egészségügyből pénzt. Azt mondja, hogy 70 milliárd forint plusz, miközben az ágazat minden évben 100-150 milliárd mínuszt termel a kórházak adósságállománya tekintetében.
Tehát magyarul, én nem azt mondom, hogy önök nem tettek semmit. Isten ments, hogy azt állítsam! Sőt, nem is akarom senkinek a munkáját ilyen értelemben leértékelni. De még egyszer azzal hadd fejezzem be a hozzászólásomat, amivel kezdtem, hogy azért ebben a szektorban, ebben a kérdéskörben illik szerénynek lenni, mert nincsenek olyan eredményeik önöknek, amire ezt a határozottságot és ezt a sikerpropagandát építeni lehetne.
És ha még egyszer hozzá kell szólni majd államtitkár asszonynak bármikor is ebben a Házban, akkor mindig az az élmény jusson eszébe, ami önt érte az Orvosi Kamara rendezvényén, hogy azok, akik az érintettjei ennek az ügynek, nem mi, képviselők, mert erre legyinthetnek, főleg az ellenzéki képviselőkre; csak azokra az emberekre nem legyinthetnek, akik ott ültek magukkal szemben, és akik pontosan és világosan kifejezték a véleményüket, nem táblákkal, hanem kifütyüléssel. Köszönöm szépen a figyelmet.
