Z. KÁRPÁT DÁNIEL,
Z. KÁRPÁT DÁNIEL,
Z. KÁRPÁT DÁNIEL, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Sajnálattal hallottam az előttem szólókat, mert eredmények vannak Magyarországon, ez kétségtelen, ezekről beszélni kell, ugyanakkor problémás területek is bőven akadnak, ezekről pedig nemigen hallottunk. A győzelmi jelentéseket megszoktuk, még akkor is, ha egy kiválóan felkészült államtitkár - talán a legkiválóbban felkészült ezen a területen - foglal helyet a teremben, akivel egyébként szakmai vitákat szoktunk folytatni. Remélem, nem ártottam államtitkár úrnak ezzel a dicsérettel (Derültség az ellenzéki pártok soraiban.), nem állt szándékomban.
Ugyanakkor azt is szeretném leszögezni, hogy a megszokott győzelmi jelentések mellett most már azt a kioktatást is megkaptuk, miszerint egy-egy ellenzéki képviselő kérjen elnézést ezért vagy azért. Én arra a kérdésre szeretnék válaszolni, hogy kinek kell itt elnézést kérnie, de igyekszem mindezt szakmai kiutalásokkal alátámasztani, aztán a kedves hallgató, néző, olvasó majd döntse el maga, hogy ki az, akinek a bizonyos történelmi ítélőszék előtt majd elnézést kell kérnie. Én nem kívánok ítélkezni ezen a területen, maximum a véleményemet osztom meg önökkel nagy tisztelettel.
Egy zárszámadási vita tekintetében egy ortodox, régies megközelítéssel miről kellene beszélnünk? Az állam bevételeiről, kiadásairól - megtörtént, korrekt módon -, az állam vagyonáról - abszolút hiányérzetem van. Az állam vagyona tekintetében a háttéranyagokban egyébként voltak fellelhető kiutalások, és ezért köszönet, ugyanakkor a vitát nem ez dominálta eddig, az expozékat és főleg kormánypárti képviselőtársam vezérszónokiját sem ez hatotta át. Ugyanígy az állam adósságáról is beszélnünk kell, ahol súlyos torzítások léptek fel a kormánypárti képletben; negyedsorban pedig az állam számviteléről, ahol szintén azért erős hiányérzettel bírhatunk.
Azt kell mondjam, hogy az állam vagyonáról, a vagyon változásáról, gyarapodásáról, fogyásáról egy nemzeti vagyonleltár hiányában - mert nincs ilyen teljes körű - igen nehéz vitatkozni. Tehát attól tartok, hogy a zárszámadási problematika egyszerűen a képviselők hite, pártállása alapjára leszűkített valami lesz, aminek alapján, aki képes elhinni az előttünk fekvő számsorokról, kimutatásokról, hogy ezek így vannak, a teljes folyamatábrát átöleljük, az megszavazza ezt, aki kételkedik - mint például én -, az pedig feltételezhető módon nemmel szavaz majd.
S rögtön ideérünk, mondjuk, az impozánsnak tekinthető GDP-adatok vizsgálata tekintetében. Ezerszer elmondtam már, hogy a magyar nemzetgazdaság teljesítménymérésekor nem a GDP-t tartom a legmegfelelőbb adatnak, akkor sem, ha a nemzetközi terminológia nyilván előszeretettel és leginkább ezt használja, mert egy nagyon szélsőséges példával élve, a temetkezési vállalkozók forgalmának átmeneti fellendülése, ha többen találunk elhalálozni, bizony növeli a GDP-t. Tehát nyilván minőségi indikátorokat kellene ebbe a rendszerbe bevinnünk. Nagyon szívesen olvastam volna szigorúan a magyar nemzetgazdaságra szorítkozó adatokról, ilyenekkel nem találkoztunk. Ugyanakkor a GDP gyarapodása tekintetében, ha nemcsak a ’18. évet nézzük, de mondjuk, a 2010-2017 közötti időszakot is górcső alá vesszük, akkor azt találjuk, hogy 17 százalékkal léptünk feljebb, ami egyébként így elsőre egy tekintélyes, impozáns számnak tűnik - egy 17 százalékos átfogó növekmény, azt kell mondjuk, hogy igen, ez egy kitüntetésre méltó dolog -, de ha megvizsgáljuk a posztszocialista országokat és néhány körülöttünk lévő államot, azt találjuk, hogy ők kivétel nélkül 20-22 százalékkal. Tehát regionális szinten a magyar teljesítmény, sajnálatos módon - és aki ismer, tudja, hogy nem vagyok ellendrukker -, nem kiugró. Bárcsak kiugró magyar teljesítményről beszélhetnénk, de azt látjuk, hogy a balti országok és sajnálatos módon Románia is bizonyos mutatók tekintetében elhúzott mellettünk, a gazdasági fejlettséget tekintve pedig, mondjuk, Csehországgal nem egy ligában játszunk jelen pillanatban, az Ausztriához történő közeledés tekintetében pedig a szerencsésebb időszakokban 3 százaléknyi jött be, szerencsétlenebb időszakokban pedig még némi távolodás is megfigyelhető volt.
Összeségében kimondható az, hogy Magyarország egy igen forrásbő időszakban vizsgálandó, amikor ezt a zárszámadást tárgyaljuk és a korábbi költségvetéseket nézzük, és ezen forrásbőség tekintetében talán közmegegyezés alakul ki közöttünk, ha kijelentjük, hogy a mindenkori magyar kormányok és a mostani kormány egyszerűen nem kezdte meg a magyar gazdaság szerkezetének alapvető, gyökeres átalakítását. Biztos vagyok benne, hogy tudnak önök mondani olyan kozmetikai jellegű változásokat, amelyeket én is üdvözölni fogok, és biztos, hogy sok mindenben egyetértünk, de gyökeres szerkezetátalakításba Magyarország Kormánya egy különösen forrásbő időszakban nem kezdett, ebből kifolyólag most, amikor Nyugat-Európából és Észak-Európából is mínusz 6, mínusz 7 százalékos adatokat látunk, akkor önök is elismerik - nem tudják tagadni -, hogy ezek a negatív tendenciák egy ennyire kitett gazdaságba óhatatlanul begyűrűznek, elkerülhetetlen módon roncsolják azokat a meglévő, szerintem sokkal szerényebb eredményeket is, amelyek kétségkívül megvannak, és amelyeket az utóbbi években ez a nemzetgazdaság fel tudott mutatni.
S azt látjuk továbbra is, hogy Magyarországon egy elképesztően torz adópolitika megágyazott annak, hogy ez a gazdasági szerkezetátalakítás el se indulhasson. Hiszen Európa legnagyobb áfakulcsa és majdnem a legkisebb társaságiadó-kulcsa olyan torzulásokat rejt magában, amely bizonyítványt állít ki egyébként a mindenkori magyar kormány teljesítményéről is. Azt látjuk, hogy demográfiai fordulatról beszél ez a kormány - helyesen, támogatom benne, az utolsó ilyen irányú indítványát is meg fogom szavazni, ha az értelmes, és valóban a polgárok érdekeit szolgálja -, de hölgyeim és uraim, hogy csatlakozik ehhez a képhez, hogy Magyarország Kormánya egy ilyen győzelmi jelentéses időszakban, amiről tetszettek beszélni, még mindig fenntartja a gyermeknevelési cikkek 27 százalékos világrekorder áfakulcsát? Hogy tudnak önök demográfiai fordulatról beszélni, ha gesztusértéken ezt a néhány milliárd forintos gesztust sem gyakorolják a magyar állampolgárok, a családok felé? Értem én, hogy a családtámogatási intézkedések más szeleteivel igyekeznek hatni és kedvezni, ugyanakkor ez egy szelektív kedvezmény, ez jellemzően a felső középosztálytól fölfelé érvényesül. Bárcsak úgy lenne, ahogy önök eredetileg gondolták, hogy ez majd leszűrődik a többi társadalmi csoporthoz, de ennek a leszűrődésnek a jeleit mi az utóbbi években nem találtuk meg.
Rögtön ki is térek, mondjuk, a CSOK intézményére, amit mi egyébként szavazatunkkal is támogattunk, nem csak retorikailag. Viszont azt látjuk, hogy a kedvezményeshitel-tömeg odaadása egyáltalán nem járhat olyan hatásokkal, mint a támogatási tömeg kedvezményes formában történő odaítélése. Tehát azt látjuk, hogy amíg csak új ingatlanokra lehetett elérni kedvezményes hitelt, különböző kedvezményes formákat, addig ez felső középosztálytól fölfelé tudott kedvezni. Én azt szeretném látni, ha a használt ingatlanok tekintetében is nemcsak a hiteltömeget adnák oda, hanem támogatásban is részesülhetnének azok a magyar fiatalok, azok az életüket elkezdők, akiknél nem egy tipikus élethelyzet az, hogy önálló otthont szereznek, mert nem tudnak anyagiak hiányában ilyet tenni.
Ugyanígy fájó módon hiányzik egy bérlakásprogram is. Ha ilyen forrásbő helyzet állt elő, ráadásul uniós források is megnyithatók lettek volna egy bérlakásprogram irányába, akkor bizony kellett volna azok felé is indítani és konkrét lépéseket, gesztusokat tenni, akik nem képesek saját ingatlant, saját otthont vásárolni, ugyanakkor egy bérleti forma rengeteget segítene az ő életükön.
Mi történt ehhez képest? - és lehet, hogy ez nem található a zárszámadás különböző háttéranyagaiban, de idekapcsolódik, hiszen húsbavágó. Azt az egyetlen lehetőséget, amivel egy magyar fiatal, mondjuk, a CSOK önrészét össze tudta szorgalmával gyűjteni, a lakáscélú előtakarékosságnak az állami támogatását, ez a kormányzat elvette, államtitkár úr. Kérek egy konkrét választ arra, hogy mit adott helyette, tehát milyen kilátásokat adott annak a fiatalnak, aki a CSOK önrészét korábban LTP-vel, államilag támogatott előtakarékossági formulával tudta összehozni, évek munkájával. Nincsen ehelyett most a piacon semmilyen elérhető kedvezmény.
Ott a CSOK a tehetősebbek számára, de egyébként idehozhatnám, bár nem tartozik a vitához, ezért nem fogok mélyebben belemenni, csak egy mondat erejéig, azt a babavárót is, amelyet közvetlen ismeretségi körömből gyermeket éppen vállaló fiatal pár azért nem kapott meg, mert az egyikük tb-jogviszonya talán 25 napig hiányzott, amikor kisvállalkozóként különböző járulékokat illető vitája volt, és több évvel ezelőtt kimaradt egy hónap a járulékfizetésből, amit nagyon szívesen pótolna, kompenzálna, adott esetben büntetőtételekkel súlyozva, de nincs erre lehetősége, úgy elhajtották az érintett intézetből, mint annak a rendje, vagy pontosabban, mint ahogy nem szabadna, hogy a rendje legyen.
Tehát olyan rendszerszintű problémákat látunk, amelyek kizárnak széles tömegeket a kedvezmények köréből, és a kedvezményezettek között tartanak szerencsés társadalmi osztályokat, de ugye nem csak nekik akarunk Magyarországon Kánaánt építeni. Én mindenkinek szeretnék, aki becsületes állampolgára ennek az országnak.
S azt is látjuk - a társasági adó volt a másik tényező, amit említettem, a torz szerkezet egyik kulcsaként. Ez a társasági adó egy közvetlen adófajta, az adó alanya és megfizetője jellemzően ugyanaz, és ez pedig az EU-s szabályok szerint lehetőséget adna arra, hogy Magyarország bizony előnyben részesítse kis és közepes méretű vállalatait, valamint magasabb kulcsokat állapítson meg multinacionális cégek számára. Ehhez képest ellentétes irányú folyamat zajlott le az utóbbi években. Amiben nem tudok különbséget tenni az Orbán-kormányok és a korábbi kormányok között, az a multicégek indokolatlan és állandó kedvezményezése. Olyan elképesztő kedvezménytömegeket tetszettek biztosítani ezeknek a társaságoknak, ami tökéletesen indokolatlan volt. És azt látjuk, hogy mind a munkahelyteremtési beruházások, pontosabban támogatások, amelyek egy bizonyos időre, másfél-két évre adott esetben a teljes munkabértömeget is fedezni tudják egy-egy munkahely tekintetében, mind az infrastrukturális támogatások nem voltak olyan fontos faktorok egy multicég gyártósorának az idehozatala tekintetében, mint ahogy azt önök tetszenek gondolni.
(10.30)
A végeredmény az, hogy a top 12 multicég, amely vizsgálat tárgyát képezte, adott esetben kevesebb mint 1 százaléknyi adóterhet vállal Magyarországon, ha súlyozzuk mindezt a nekik odaítélt támogatásokkal; miközben Csehországban teljesen ugyanezen társaságok 18 százalék fölötti adófizetést vállalnak százalékos formában. Elképesztő a szakadék, államtitkár úr. Én megértem, hogy Csehország lassan már a fejlett világhoz felzárkózó valami, és egy egészen más klubban játszik, vagy egészen más kávéházban fogyaszt, mint mi. Azt is megértem, hogy ezen különbségek lecsapódnak abban, hogy egy mindenkori kormány hogy bánik a multicégekkel, de ekkora, 18-szoros szakadékot, államtitkár úr, nem tartok megmagyarázhatónak, főleg akkor nem, ha megvizsgálom a magyar bérszínvonalat.
Önök előszeretettel beszélnek impresszív bérnövekményről, ugye, most már 10 százalék fölötti adatokról. Nem kívánok belemenni abba, hogy most napjainkban, tehát nem a zárszámadás tárgyát képező költségvetés idején, hanem most napjainkban hogyan nyomja föl a bérszínvonalat, mondjuk, az, hogy önök megszüntették a kafetériát. A munkaadók ezt nyilván beépítették a munkabérbe, a kafetériaelemek megszűntek, ettől pedig a munkabér látszólag megy föl, de az a szerencsétlen munkavállaló ugyanannyi pénzt kap kézbe. A tárgyalt időszakunkban, ugye, még nem ez volt a jellemző tendencia, tehát ne legyünk inkorrektek, ne a mostani bajokat vetítsük ki a múltra, de azt kell mondjuk, hogy a magyar nettó bérek legfeljebb a szintén sereghajtó lett vagy litván keresetekkel versenyezhetnek, versenyezhettek az utóbbi években, és nem igazán tudtunk előzni Európában. Azt látjuk, hogy mind regionális szinten, mind európai uniós szinten a magyar bérek továbbra is a sereghajtók között vannak, és ha euróban vizsgálnánk a magyar órabéreket, akkor valami egészen elképesztő leghátul kullogást találnánk Európában.
Mi a baj ezzel, államtitkár úr? Én üdvözlöm a bérnövekményt, főleg akkor üdvözölném, ha ez termelékenységnövekménnyel ugyanilyen fokon járna, mert akkor lenne fenntartható. Viszont azt is látom, hogy a - most már nem túlzás kijelenteni - tudatosan alacsonyan tartott forintárfolyam mennyit zabál fel ebből a bérnövekményből. Nem az iPhone-ok példájából akarok kiindulni, ami normális forintárfolyam mellett 30-40 ezer forinttal olcsóbb lenne most Magyarországon, hanem egyszerű importélelmiszerekből, amelyek egy tipikus fogyasztói kosárban, államtitkár úr, megjelennek. Ezek a tipikus importtermékek - és bárcsak lenne nekünk mindenből itthon termelt, de sajnos nincsen - sokkal drágábbak egy tudatosan alacsonyan tartott forintárfolyamból kifolyólag, nem akarom azt mondani, hogy annak köszönhetően, inkább abból kifolyólag, és ezt a drágulást a magyar lakosság, a magyar polgárok fizetik meg. Nominálisan lehet bérnövekményről beszélni és kell is, tehát nem akarom elvitatni azt, ami megvan ezen a piacon, azt ugyanakkor látni kell, hogy ezek rendszerben működő dolgok, súlyozni kell mindezt egyrészt az inflációs ráta hatásaival, másrészt pedig azzal, hogy az importra rakódó ilyen indokolatlan, szerintem indokolatlan terhek mennyit visznek el ebből a bérnövekményből.
Itt jön az a pont, államtitkár úr, ami a multik kapcsán felmerül megint: ez a kormány nem volt elég bátor ahhoz, hogy a multicégekkel kötött stratégiai megállapodásokat górcső alá vegye, ezeket újratárgyalja. Én ezt tenném, tehát, mi a Jobbikkal ezt tennénk, újranyitnánk ezeket a fejezeteket, és kikötnénk legalább a termelékenységnövekménynek megfelelő bérszínvonal-rendezés hosszú távú koncepcióját ezekben, tehát azt, hogy legalább szép lassan kezdjenek el az itt fizetett bérek a lehetőségekhez mérten közelíteni a nyugati átlaghoz. Ezt a közeledést önök nem tudták felmutatni az elmúlt kilenc évben, és talán ez a leginkább fájó pont Magyarországon. Nem lehet ugyanis forintban mérni azoknak a fiataloknak, családosoknak a hiányát, akik távoztak Magyarországról a megélhetés lehetetlen mivolta miatt vagy amiatt, mert egyszerűen úgy érzik, hogy egy önálló otthon megszerzésének a lehetősége politikai science fiction a számukra, vagy közéleti science fiction és elérhetetlen. Nem tudnak 15 évet adni az életükből arra, hogy LTP híján, különböző tisztességes takarékoskodási formák híján ők egyszerűen nélkülözve egy saját 70 négyzetméteres lakás miatt ezeket az évtizedeket vagy akár éveket elveszítsék.
Azt is el kell hogy mondjuk, ha demográfiai célokat fogalmazunk meg, és én üdvözlöm, hogy vannak ilyenek, akkor ezeket tettekkel kell alátámasztani. Tehát nem elég nekünk az esti sörözés közben hangosan és nagy hangon kijelenteni ezeket a célokat, ezeket férfiasan alá kell támasztani cselekvéssel, bérlakásprogrammal, lakáscélú előtakarékosság állami támogatásával, olyan otthonteremtési programmal, amely le tud szűrődni mindenkihez; az áfarendszer radikális átalakításával a magyar polgárok érdekében, főleg, ha a bevételi várakozások jellemzően meg is haladják, tehát a realizált bevételek meg is haladják a bevételi várakozásokat. Ez most már nem egy évben volt kimutatható, van tartalék ebben a rendszerben, nem tovább kell tehát adóztatni az érintetteket, a polgárokat, hanem át kell alakítani ezt a szisztémát.
Társasági adó tekintetében nem azt mondom, hogy bármilyen társasági adót azonnal emelni kellene. Azt mondom, gondolják végig, hogy differenciáljanak multicég és magyar vállalkozás között, a kedvezménytömeg pedig csapódjon le végre magyar vállalkozásoknál. Az utolsó társaságiadó-belenyúlásukkor a magyar vállalkozásokat 1 százaléknyi pluszkedvezmény érte, a multicégeket ennek többszöröse. Azt hiszem, ez beszédes adat. Azt is el szeretném mondani, hogy mindez akkor érne valamit, már a tisztességes belenyúlás, ha az államadósság-menedzsment is változna. Értem én, hogy kiemelik azt a mutatószámot, amit jellemzően a piac használ, és a GDP-arányos államadósságot nézik, de emlékszem még 2010-re, önök is itt voltak, sokan önök közül is, én is, jellemzően azt hallottuk, hogy a magyar gazdaság a fideszes szerkezet alapján majd elkezdi kinőni az államadósságot. (Dr. Hargitai János: Így is van.) Ugye, emlékeznek erre a „kinőni” kifejezésre? Az évi törlesztési teher majd egyre alacsonyabb és alacsonyabb lesz, végül pedig az az ezermilliárdos nagyságrendű teher majd szépen elkezd elpárologni, a felszabaduló forrásokat pedig lehet értelmes célokra fordítani.
A helyzet azóta annyit változott, hogy az államadósság szerkezete kétségkívül javult, ebben szerintem közmegegyezés van közöttünk, a százalékos aránya némiképp csökkenést mutatott bizonyos időszakokban, viszont nominálisan ez az adósságteher folyamatosan nőtt, nagyjából egy éves ezermilliárdos nagyságrenddel, és az éves, nagyságrendileg ezermilliárd forintos törlesztési tehertől nem tudott szabadulni Magyarország. Pedig gondoljuk végig, ha ennek az évi ezermilliárdnak csak a fele rendelkezésre állna szabadon felhasználható forrásként, évente egy bérlakásprogramot vagy egy egészségügyi korszerűsítési programot keresztül lehetne vinni belőle. Tehát ezek az elképesztő mutatók. Tíz év alatt nem változott rendszerszinten semmi egy elképesztően forrásbő időszak tekintetében.
Elhangzott itt a családok évét illető kifejezés, amikor a győzelmi jelentésben azt hallhattuk, hogy nemcsak a bérek növekedtek, a GDP és az államadósság és a többi, hanem még bizony családok éve is volt. Szeretném önöket emlékeztetni arra, amit rendszerint elfelejtenek, hogy az úgynevezett családok évében több mint ezer magyar családot kivágtak az otthonából az utcára, a gyerekeket több esetben elvitte a gyámügy, és ezek a volt hitelkárosultak a mai napig nyögik annak terheit, hogy állam, közjegyzői kar, visszaélő végrehajtók és bankok, pénzintézetek együttesen legalizált módon kifosztották ezeket az embereket, olyan tartozástömegeket kimutatva papíron, amelyeket, ha az ember faluhelyen tesz meg, akkor uzsorázásért elviszik és a vádlottak padjára kerül. Itt ez nem történt meg, ugyanakkor a végrehajtási rendszer visszaéléseitől kísérve emberek tömegei kerültek indokolatlanul az utcára.
Nagyon sokszor kapacitáltam önöket arra, hogy ilyen jogszerűtlen kilakoltatásokon jelenjenek meg, vagy akár jelenjünk meg együtt. Sajnos, egyszer sem tettek eleget ennek a meghívásnak, de könyörgöm, akkor legalább a családok éve jelzővel bánjunk óvatosabban, mert ezeknek az embereknek a tragédiája nem elhallgatható, ők nem vonalkódok egy tervezési sorban vagy egy költségvetésben, egy zárszámadásban. Ezek élő emberek, szintén családtervezési célokkal. Valószínűleg ők is több gyermeket vállaltak volna, mint ahányat tudtak, ha ebből a helyzetből valaki kisegíti őket. Egy piaci típusú forintosítás nem segítség a számukra. Látható, hogy a kilakoltatások most is ezerrel pörögnek. Az a kérésem, hogy legalább e tekintetben, ha nem is ezen vita tárgya, a kilakoltatási moratórium azonnali meghirdetésével adjanak, adjunk levegőt ezen emberek számára addig, amíg a sorsuk rendezhetővé válik.
Azt is el kell mondjam, a 27 százalékos áfa negatív hatásai, a tudatosan gyenge forint negatív hatásai egész egyszerűen aláássák azokat a statisztikai eredményeket, amelyekről önök beszéltek. El kell hogy mondjuk, az infláció sem pontosan úgy mozog, mint ahogy elmondták, tehát ennek a hatásai is azért képesek nemcsak a bérnövekményt aláásni, de az említett árfolyamból eredő károkat is. De a legfontosabbak nyilvánvaló módon a demográfiai célok lennének, hogy - azt kell mondjam, hogy Magyarországon a népességnövekmény beindításáról igen nehéz beszélni a jelen körülmények között - a következő évtizedekben legalább a zuhanás mértéke lassuljon. Államtitkár úr, az a sajnálatos tapasztalat, hogy az idevágó mutatószámok, tehát nemcsak az élveszületések száma, a halálozások száma, de most már a termékenységi mutató is romlásnak indult, egy átmeneti és általam üdvözölt növekedés után sajnálatos módon itt is romlás következett be.
(10.40)
Ezekből a jelekből önöknek és nekünk is tanulnunk kellene. El kellene érni, hogy legalább ezen az egy területen a pártpolitikai szempontok ne domináljanak ennyire, és közmegegyezés jöjjön létre, olyan közmegegyezés, amelyet minden kormány adott esetben betart, sőt az Alaptörvénybe is kerülhetne ebből valami, egyáltalán nem vagyok ellene. De az látható, hogy miközben minden létező mutatószám demográfiai fronton romlik, a kormány mit csinál: ugyanolyan stílusú győzelmi jelentéseket tesz, sikerpropagandát folytat, miközben a számok - bárcsak ne így lenne! - nem önöket igazolják.
Én nem várom az élveszületések számának azonnali emelkedését, mert szakmaiatlan lenne. Bár egy államtitkár úr a héten ránk szólt, hogy ne szakmaizzunk már - az ő kifejezésével élve; ezt majd ő lefordítja magyar nyelvre -, én mégis szeretnék azért szakmai megközelítést alkalmazni. Tehát nem ért feltétlenül a demográfiai szakmához az, aki most az élveszületések számának robbanásszerű emelkedését várja. Mi a zuhanás lassulását várjuk, hiszen látjuk a halálozási adatokat is, ehhez ugyanakkor a termékenységi arányszám növekedésére van szükség, és arra, hogy azok a társadalmi csoportok, akiktől várják ezt a robbanást, kedvezményekben részesüljenek. Ehhez kell, államtitkár úr, a bérlakásprogram, ehhez kell a lakás-előtakarékosság, és ehhez kell a magyar bérek átfogó, hosszú távú rendezése. Még egyszer mondom: nem úgy, hogy megszüntetik a kafetériát, a munkaadó beépíti ezt a kafetériát a munkabérbe, emiatt a kafetéria elvész, a munkabér nő, önök pedig a híradóban elmondják, hogy nőttek a munkabérek. Látható, hogy ez igazából hamiskártyázás. Ez nem őszinte. Azt szeretném, ha a következő zárszámadási vita során, vagy talán kettővel később, amikor a mostani folyamatok alakítják az akkori eredményeket, őszintén tudnánk örülni azoknak az elmozdulásoknak, amelyek pozitív irányúak. De ez győzelmi jelentésekkel nem megy.
Az eredeti kérdésre válaszolva, tehát hogy kinek kell elnézést kérni: úgy érzem, azoknak, akik a magyar jövendőből ezt az évtizedet feláldozták, nem használták fel megfelelően ezt a forrásbő időszakot, elárulták a magyar fiatalok egy részét, gazdasági szempontból egészen biztosan, de még mindig visszafordítható ez a hajó. Ha őszinték a szándékaik és jó javaslatokat terjesztenek be ide, ránk számíthatnak. Ellenkező esetben viszont, ha a jövőnek ez a felélése, felzabálása folytatódik, akkor a kritikus szemünk és hangunk az utolsó pillanatig itt lesz. Köszönöm a figyelmet. (Taps az ellenzéki padsorokból.)
