MENCZER TAMÁS

Teljes szövegű keresés

MENCZER TAMÁS
MENCZER TAMÁS külgazdasági és külügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Már a napirend előtti felszólalásnál volt módom erről a témáról hosszabban beszélni. Kérdésfelvetése az EP-szavazásra is vonatkozott, illetve arra, hogy van-e ellentét a fideszes EP-képviselők véleménye, valamint a magyar kormány külügyi álláspontja között. Én ugyan a fideszes EP-képviselőknek nem vagyok szószólója, de arra felhívom a figyelmét, hogy nincs. (Derültség az ellenzék soraiban.) Ezt onnan is lehet tudni, hogy ők maguk kiadtak egy közleményt, és ha ön ilyen figyelmesen követte ezt az Európai Parlamentben zajló aktust, akkor bizonyára látta azt is, hogy a fideszes EP-képviselők, emlékeim szerint egészen konkrétan egyébként Deutsch Tamás kiadott egy közleményt ezzel kapcsolatban, amely arról szólt, ami a magyar kormány álláspontja is a szíriai eseményekkel összefüggésben. (Balczó Zoltán: A szavazás a tett.) És valóban úgy van, ahogy mondja, bár ez már végképp nem a kormány asztala, a Fidesz a Néppárt tagja, és itt egy kérést hajtottak végre az én tudomásom szerint az EP-képviselők, de ebben ők az illetékesek.
Újra szeretném arra felhívni a figyelmet, hogy miközben Európában sokan sportot űznek abból valóban, hogy Erdoðan elnököt bírálják, az európai külső határok továbbra is védtelenek. Európa nem tudja magát megvédeni, tehát kizárólag a török elnökön múlik, ha szimpatikus, ha nem, ha tetszik a politikája, ha nem, hogy százezreket és milliókat elindít Európa felé, vagy sem.
Én úgy gondolom, hogy legalábbis a józan ész alapján megkérdőjelezhető annak az embernek a folyamatos bírálata, akitől egyébként az európai biztonság igen jelentős mértékben függ. Mi nem szeretnénk azt, hogy több százezer ember pillanatok alatt újra itt legyen a magyar határnál, a magyar kerítésnél, ahogyan ez egyébként történt 2015-ben.
És még egy gondolat: úgy egyébként azok, akik nem ilyen közleménykiadási versenyt csinálnak, hanem a geopolitikára valóban hatással bírnak, például az amerikaiak, az oroszok és a törökök, ha jól látom, már számos lépést tettek a helyzet rendezése érdekében. Reméljük, hogy ez megnyugtatóan sikerül. Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a kormánypártok soraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem