DR. GURMAI ZITA
DR. GURMAI ZITA
DR. GURMAI ZITA (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Államtitkár Urak! Képviselőtársaim! A Down-szindróma az egyik leggyakoribb veleszületett rendellenesség, 700 gyermekből egy ezzel a kromoszómahibával jön világra. Mivel ez nem betegség, hanem egy genetikai rendellenesség, nem lehet gyógyítani. Éppen ezért elengedhetetlenül fontos, hogy az állam mindent megtegyen annak érdekében, hogy a Down-szindrómás embereket a társadalom elfogadja, és minden segítséget megkapjanak ők és az őket nevelő szülők. Mondjuk ki: az ilyen segítség egy civilizációs minimum.
Ehhez képest sajnálatos módon a magyar kormány a Down-szindróma által érintetteknek sokszor az alapvető segítséget sem adja meg. Egyrészt nem készíti fel a szülőket arra, hogy Down-kóros gyermeket fognak a világra hozni. A társadalombiztosítás által támogatott tesztek ugyanis pontatlanok; sokszor olyan esetekben sem ismerik fel a kockázatot, amikor az megvan, vagy épp ellenkezőleg, egy egészséges baba esetén is elképesztően magas kockázatot jeleznek. Ez a pontatlanság pedig arra kényszeríti a várandós anyákat, hogy magánúton, magánegészségügyi intézményekben fizessék meg azokat a szűréseket, amelyek pontos eredményt adnak. Ugyanakkor rengetegen vannak, akik anyagi okokból nem engedhetik meg maguknak ezeket a 100-200 ezer forintba kerülő vizsgálatokat.
Ráadásul a kormány a gyermekek felnevelésében sem nyújt megfelelő támogatást - érthetetlen módon -, ugyanis a kormány nem biztosítja az otthongondozási díjat a Down-szindrómás gyereket nevelő szülők számára, annak ellenére, hogy ezt a fajta ellátást az autista gyerekeket nevelő szülők például megkapják. Csak mellékesen jegyzem meg, hogy egyébként a krónikus betegséggel, súlyos epilepsziával, cukorbetegséggel és ritka betegséggel élő gyermekeket nevelő szülők sem jogosultak az otthongondozási díjra. Ez a kettős mérce érthetetlen. Egy Down-szindrómás gyermek legtöbbször egész napos felügyeletet igényel, így a szülő egyszerűen nem tud mellette dolgozni. Ennek ellenére az állam az otthon maradó szülőt mégsem támogatja, pedig ez is munka, ráadásul azok közül is az egyik legnehezebb.
Azt se felejtsük el, hogy a Down-szindrómás gyermek fejlődése is speciális. Másfajta gondoskodásra szorul, másképpen kell vigyázni rá, mint az egészséges gyermekekre. Miért hagyja figyelmen kívül ezt a kormány? Ha ez a kormány komolyan gondolja a „Nekünk a család az első” szlogenjét, akkor sokkal több segítséget kellene nyújtani a Down-szindrómás gyermeküket segítő családoknak. Ráadásul a kormányzat a felnőtt Down-szindrómások foglalkoztatása esetében sem tesz eleget, így kérdezem, mit terveznek a foglalkoztatásuk javítása érdekében.
Végül pedig engedjenek meg néhány szót a Down-szindrómás és általában a fogyatékkal élő emberek elfogadásáról. Ebben a témában az Európai Bizottság nemrégiben készített egy vizsgálatot, ami lesújtó képet fest Magyarországról. Ez a jelentés arról árulkodik, hogy a fogyatékkal élők elfogadottsága Magyarországon alacsonyabb, mint Európa más országaiban, gyakrabban éri őket hátrányos megkülönböztetés. Sokkal kisebb eséllyel kapnak munkát, mivel a munkáltatók nem szívesen alkalmazzák őket. De még a munkatársak is nehezebben viselik el, ha Down-szindrómás vagy más rendellenességgel élő emberekkel kell dolgozniuk.
Ez a felmérés tehát azt mutatja, hogy a magyar társadalom nem befogadó a fogyatékossággal élők iránt, a hétköznapi életben nem fogadja el őket. Ennek azonban nem kellene így lennie, mert lehetne ezen változtatni szemléletformálással, a Down-szindrómás gyermekekkel foglalkozók megbecsülésével. Mondjuk ki, a tízmilliárdokba kerülő gyűlöletkeltő propaganda helyett a kormánynak segítséget kellene nyújtania, és akkor talán eljutunk oda, hogy a most kirekesztővé nevelt emberek a Down-szindrómás embereknek is kezet nyújtanak. Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiból.)
