DR. RÉTVÁRI BENCE,

Teljes szövegű keresés

DR. RÉTVÁRI BENCE,
DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: …hanem hogy minőségi könyvet kapjanak a diákok, és ne az anyagi tényező legyen a legfontosabb, hanem az, hogy mindenki jót kapjon.
Ön említette az OECD-t. Azt miért nem említette az OECD-ből, tisztelt képviselő úr, hogy nem volt olyan OECD-tagállam 2013-17 között, ahol magasabb mértékben növekedtek a pedagógusbérek, mint Magyarországon? Ezt ön miért felejtette ki? (Ander Balázs: Az utolsók között vagyunk!) Miért felejtette ki az OECD-s felsorolásából? Vagy azt, hogy egy átlag OECD-államban, mert ezt is kifelejtette a saját OECD-irat-ismertetéséből, tisztelt képviselő úr, hogy egy átlag OECD-államban egy tanárra 13 diák jut? Magyarországon 2010-ben 11 és fél, most pedig körülbelül 10 és fél diák jut. Tehát egy… (Közbeszólás a Jobbik soraiból, Ander Balázs közbeszól.) mindnyájan tudjuk, mindnyájan tudjuk, hogy Magyarországon sajnálatosan a most iskolás generációban évről évre csökken a népesség, mindemellett a tanárok száma az elmúlt években nőtt, tehát több lehetősége van egy tanárnak foglalkozni egy diákkal, több figyelem jut Magyarországon átlagosan egy diákra, mint egy OECD-országban.
Az a lekezelő mód, ahogy ön beszélt a magyar tanárokról, hogy jobbágyokat nevelnek a magyar tanárok a magyar iskolákban, közel 170 ezren (Z. Kárpát Dániel: Nagyon álszent vagy! Nagyon ciki egy parlamentben!) , tisztelt képviselő úr, ön ezt komolyan gondolja?! Tehát tényleg, tényleg úgy gondolja, hogy 170 ezer ember odamegy, és mint egy rossz amerikai filmben, egy központi vezérlőben megnyomnak egy gombot, és onnantól kezdve mind a 170 ezer ember elkezd jobbágyokat tanítani? Tényleg így gondolja?
Mert lehet, hogy jól hangzik egy jobbikos lakossági fórumon, ahol láttuk az önök idézőjeles tömegfelvételeit, amikor ön is jobbikos lakossági fórumot tartott, hogy a saját munkatársai szinte többen voltak, mint az érdeklődők, a felvételeken. Tehát lehet, hogy ott jól hangzik ez, lehet, hogy jól hangzik ez egy ilyen fórumon, hogy a saját alkalmazottainak elmondja, hogy jobbágyokat nevel a magyar közoktatási rendszer. (Z. Kárpát Dániel: A kérdésre válaszolj) De ha ez így lenne, akkor miért szerepelnek akár a cambridge-i felvételiken is a magyar diákok most már nemcsak a szingapúri diákoknál jobban, hanem még az angol diákoknál is jobb eredménnyel? Mert voltak dobogós helyezettek az elmúlt években, de legutóbb az első helyezést érték el. És robotikától a természettudományon át, sok minden más, teljesen újító, innovatív versenyeken miért hozzák el rendre az első díjakat? (Z. Kárpát Dániel: Hát nem miattad!)
Önök átvették ezt a liberális szöveget, hogy mindig a magyar diák a legrosszabb, meg a magyar teljesítmény a legrosszabb, mert minden szörnyű, ami magyar, és minden más országban, az összes OECD-országban önök szerint jobb történik. Miért nem hajlandó azt is észrevenni, tisztelt képviselő úr, amikor Magyarország előzi meg a többi OECD-államot? Mondjuk, béremelés kérdésében. (Z. Kárpát Dániel nevet.) Hát persze, nyilvánvaló, azt szerintem mindenki tudja, hogy nyilván általában Luxemburgban jobban keresnek az emberek, mint Magyarországon. De ha végre a magyar emberek bére is jobban emelkedik, mint a luxemburgiaké, és jobban emelkednek a magyar pedagógusbérek, mint általában a többi OECD-országban, akkor végre elkezdünk jó irányba haladni, hiszen ebből a 645 milliárd forintból, ami a jövő évi költségvetésben többlet a 2010-eshez képest, elfelejtette mondani, tisztelt képviselő úr, hogy évente mennyi a pedagógusbérre fordított többlet. (Gréczy Zsolt: 2002…) 355 milliárd forint többlet. Ez az, amit pedagógusbérben többet tudunk adni, szemben az elődeinkkel, akiknek volt képe a pedagógusoktól elvenni egyhavi bért. Nem az, hogy megállították a béremelés ütemét, hanem elvettek egyhavi bért a magyar pedagógusoktól.
Ez önnek rendben van, erre egy rossz szót nem mondott, mert most Gyurcsány Ferencnek a szoknyája mellett akarnak bejutni majd a következő parlamentbe, éppen ezért a Gyurcsány-féle egyhavi pedagógusfizetés-elvétel a jó eredményt hozta, ön szerint. Mert ön azt fejtette ki, hogy 2010-ig javultak az eredményeink. Ezek szerint az nagyon jó volt, amikor Gyurcsány Ferencék elvettek egyhavi bért; miután mi elindítottuk az 50 százalékos béremelést, az ön szerint rossz. Az, hogy most már több figyelem jut egy diákra, az rossz. Az, hogy kiépítettük már 80 százalék vagy 90 százalék fölött minden iskolában a wifielérést, az, hogy különböző konstrukciókban most már 69 beruházás befejeződött tanuszodával, iskolaépülettel, tornaterem-bővítéssel, ezekről ön nem szól. (Z. Kárpát Dániel: Éljen a párt!) Hogy iskolákat 21 milliárdból energetikailag korszerűsítettünk, nem szól, hogy 2584 helyen van széles sávú internet a konvergenciarégiós iskolákban, nem szól, hogy 2018-ban 45 ezer laptopot, 24 ezer táblagépet és 3 ezer interaktív kijelzőt azért osztottunk szét az iskolákban, hogy a legkorszerűbb tudást a legkorszerűbb eszközökön kapják meg a diákok. Ezekről mindig elfelejt szólni, csak Gyurcsány Ferencet élteti. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok padsoraiból. - Dr. Brenner Koloman: Éljen Rákosi, éljen a párt!)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem