VARGA GÁBOR

Teljes szövegű keresés

VARGA GÁBOR
VARGA GÁBOR (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Az elmúlt évtizedekben a különböző szakpolitikák tervezése során egyre hangsúlyosabbá vált a területiség szempontja Európában. A terület- és településfejlesztési operatív program a 2014-2020-as programozási időszak legnagyobb forráskerettel rendelkező területi operatív programja, amely az ország Budapest és Pest megyén kívüli területén megvalósuló fejlesztéseket támogatja. A program kiemelt célja, hogy valamennyi megye, térség és település vonatkozásában megtalálja és erősítse azokat a fejlődési elemeket, amelyek segítségével lehetőségeik, erőforrásaik kibontakoztathatóvá és aktivizálhatóvá válhatnak.
A program keretében Fejér megyében számos önkormányzat részesült támogatásban. Többek között szeretném kiemelni, hogy választókerületemben, Csősz településen a zöldmezős beruházás keretében egészségház létesült. A 66,1 millió forintos támogatásból felépített épületben új orvosi rendelő, védőnői szolgálat és egyéb multifunkcionális helyiség is helyet kapott. Alap községben a felújított szociális intézmény épületének szalagátvágása történt meg az elmúlt hetekben, amelyet 52,2 millió forintos támogatással valósított meg a Fejér Megyei Önkormányzat. Ugyancsak Alapon TOP pályázati forrásból helyi termelői piac is épült. Fontos, hogy a fenti célok megvalósításához, az önkormányzatok fejlesztései számára biztosítva legyenek a források, illetve támogatást kapjanak az önkormányzatok gazdaságfejlesztési elképzelései, valamint az azzal összefüggő város- és településfejlesztési elképzelések.
Éppen ezért, tisztelt államtitkár úr, az elhangzottakkal kapcsolatban kérdezem, hogy milyen további TOP-os fejlesztések várhatóak Fejér megyében. Várom megtisztelő válaszát. Köszönöm szépen.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem