DR. VÖLNER PÁL

Teljes szövegű keresés

DR. VÖLNER PÁL
DR. VÖLNER PÁL igazságügyi minisztériumi államtitkár, a napirendi pont előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Az önök előtt fekvő, a vagyonkezelő alapítványokról szóló új törvényjavaslat egyik fő célja Magyarország gazdasági, jogi és intellektuális versenyképességének a növelése.
A mai napon a vagyonkezelő alapítványokról szóló törvényjavaslat irányait és indokait kívánom önöknek bemutatni.
A polgári törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény az alapítványokra vonatkozó szabályozást megújította, és biztosította az úgynevezett családi alapítványok létrehozatalát is. Ezáltal egy szűk körben lehetővé vált, hogy az alapító és a csatlakozó, illetve ezek hozzátartozója is az alapítvány kedvezményezettje lehessen. A Ptk. azonban megőrizte azt a főszabályt, amely szerint alapítvány gazdasági tevékenység folytatására nem alapítható.
Felmerült azonban az igény arra vonatkozóan, hogy akár természetes személyek, akár jogi személyek olyan alapítványt hozhassanak létre, amely professzionális vagyonkezelést is végezhet. A külföldi szabályozási minták ugyanis azt mutatják, hogy az alapítvány jogi személyként hosszabb távra, akár generációkon átívelően is alkalmassá tehető a magánvagyonok kezelésére.
A szabályozás előkészítése során az előterjesztő arra a következtetésre jutott, hogy a részletszabályok számosságára és specialitására tekintettel nem érdemes a Ptk. alapítványokra vonatkozó szabályozási rendszerét megbontani és annak keretei közé beépíteni a vagyonkezelő alapítványokra vonatkozó eltérő rendelkezéseket. Ezért e tárgykörnek külön törvényi szabályozása mellett döntött. Annál is indokoltabb volt ez, mert a tervezett szabályozás a vagyonkezelő alapítványoknak is többféle altípusát különbözteti meg, amely így feleslegesen terhelte volna meg polgári jogi kódexünk rendszerét. A külön törvényi szabályozás azonban mit sem változtat azon a tényen, hogy a vagyonkezelő alapítványok is alapítványok, így e külön törvény eltérő szabályainak hiányában rájuk is a Ptk. alapítványi rendelkezései irányadók, és mint alapítványokra nyilvánvalóan azok az ágazati szabályok is alkalmazandók, amelyek az alapítványokat érintik.
Tisztelt Ház! A vagyonkezelő alapítványokról szóló külön törvény megalkotása - a kormány elmúlt ciklusban tanúsított versenyképességi törekvéseinek megfelelően - a külföldi befektetések magyarországi ösztönzésének, illetve a külföldi tőkebevonást célzó jogi intézkedések sorába tartozik. A vagyonkezelő alapítvány ugyanis alkalmas eszköz lehet külföldi tőke Magyarországra való vonzásában, ezen keresztül pedig hozzájárulhat az ország versenyképességének a növeléséhez.
Hazai viszonylatban is nyilvánvalóvá vált a nagyobb tőkeerejű vagyonkezelő alapítványok alapításának igénye. Az ilyen alapítványi működés szervezeti kereteinek biztosítása és nem utolsósorban az alapítványi vagyonkezelésnek az alapítványi szabályozásban való hangsúlyosabb megjelenítése olyan fontos elemek, amelyekre tekintettel a jogalkotónak immár lépnie kellett. Az eddig elhangzottakra tekintettel ezt a lépést nemcsak a hazai igények, de a külföldi példák is indokolták. A vagyonkezelő alapítványokról szóló törvényjavaslat ennek a jogalkotó által is felismert igénynek a teljesítésére irányul.
(13.40)
A törvényjavaslat egy olyan sajátos alapítványi forma létesítését teszi lehetővé, amely az alapító által rendelt vagyonnal és az ebből származó jövedelemmel - az alapító okiratban megjelölt célok és feladatok megvalósítása érdekében - vagyonkezelést folytat. Ez az új típusú, vagyonkezelést végző alapítvány egyaránt alkalmas közérdekű célok megvalósítására, valamint családi vagyonok több generáción át történő megőrzésére.
A törvényjavaslat tehát a vagyonkezelő alapítványoknak is többféle fajtáját különbözteti meg. Az elmondottak szerint a vagyonkezelő alapítvány lehet közérdeket szolgáló, de olyan is, amelynek célja, hogy a vagyont alapítványi formában magánérdekek mentén kezelje. A törvényjavaslat konkrétan meghatározza azokat a közérdekű célokat, amelyek a vagyonkezelő alapítvány közérdekű minősítésének alapjául szolgálhatnak. E célok között szerepel a nevelési-oktatási, felsőoktatási, egészségügyi, karitatív, szociális, család-, gyermek- és ifjúságvédelmi, kulturális vagy sporttevékenységek finanszírozása, illetve támogatása vagy ilyen tevékenységeket ellátó intézmények fenntartása és működtetése. Alkalmazására a felsőoktatás is kiváló lehetőségeket kínál.
Tisztelt Képviselő Hölgyek és Urak! Fontos rámutatnom arra is, hogy a vagyonkezelő alapítvány tőkeerős intézmény, megalapításához ezért - függetlenül attól, hogy közérdekűnek minősül-e vagy sem - az alapítvány javára rendelendő vagyon legkisebb mértékének megállapítása vált szükségessé, amit a szabályozás tőkeminimumnak nevez.
A nemzetközi tapasztalatok alapján ugyanis egyértelműen megállapítható, hogy vagyonkezelő alapítvány létrehozatala csak egy meghatározott tőkenagyság felett rentábilis. Ennek megfelelően a törvényjavaslat az alapítványi vagyonrendelés mértékét legalább 600 millió forintban határozza meg. A tőkeminimum nagysága egyrészt megfelel az alapító érdekeinek is, hiszen garantálja, hogy az alapítványi célra rendelt vagyont nem emészthetik fel a működési és az adminisztratív költségek, másrészt védi az alapítvány hitelezőit is, mert garanciát nyújt számukra arra vonatkozóan, hogy követelésük fedezetére megfelelő vagyon áll rendelkezésre. A törvényjavaslat a vagyonkezelő alapítvány számára előírja a befektetési szabályzat elkészítését, amelyben az alapítványi vagyon kezelésének és felhasználásának alapvető szabályait kell rögzíteni.
A törvényjavaslat tág teret hagy az alapítói döntés számára, többféle opciót biztosít. Lehetővé teszi például, hogy az alapító az alapítói jogainak gyakorlását az alapítvány ügyvezető szervére, vagyis a kuratóriumra bízza, ennek megfelelően az ezzel kapcsolatos jogainak gyakorlására magát a kuratóriumot jelölje ki, vagy utóbb e jogait és kötelezettségeit magára az alapítványra ruházza át, így e jogokat ugyancsak a kuratórium gyakorolhatja. Ilyen rendelkezés esetén az alapító lényegében lemond arról, hogy a vagyonkezelő alapítvány működését alapítói döntéseivel bármi módon befolyásolja, nagyobb teret engedve ezáltal az alapítványi önállóságnak. Nincs azonban akadálya annak, hogy az alapító az alapítói jogait a maga számára fenntartsa, és azokat teljeskörűen maga gyakorolja.
Felhívom a figyelmet arra is, hogy a törvényjavaslat a vagyonkezelő alapítvány tevékenységére és jelentős tőkeerejére tekintettel speciális rendelkezést tartalmaz a vagyonkezelő alapítvány szervezetére nézve. Így például az alapítvány ügyvezető szervének, a kuratórium tagjainak kötelező létszámát legalább öt természetes személyben állapítja meg. A törvényjavaslat továbbá kötelezővé teszi felügyelőbizottság létesítését, illetve állandó könyvvizsgáló kijelölését is. Ez utóbbi többek között értékeli az alapítvány javára nem pénzben rendelkezésre bocsátott vagyont.
Arra az esetre, ha az alapító rendelkezése folytán az alapítói jogokat a kuratórium gyakorolja, a törvényjavaslat gondoskodik arról, hogy az alapítvány alapító okiratában foglalt céljainak és a törvényjavaslat rendelkezéseinek megfelelő működését az alapítvány szervezetén kívül álló külső szerv, illetve személy, nevezetesen az alapító által erre kijelölt alapítványi vagyonellenőr figyelemmel kísérhesse.
Az alapítványi vagyonellenőr a vagyonkezelő alapítvány vagyongazdálkodásának külső ellenőre, amely az alapítói jogokat gyakorló alapítványi szervek - kuratórium, illetve felügyelőbizottság - működését ellenőrizheti, e körben jogosult e személyi kört felszólítani jogaik jogszerű gyakorlására és kötelezettségeik teljesítésére. Az alapítványi vagyonellenőr által az ellenőrzési tevékenysége során gyakorolható jogok közül kiemelendőnek tartom azt, hogy a vagyonellenőrt végső soron megilleti a törvényességi felügyeleti eljárás kezdeményezésének joga is. Az alapítványi vagyonellenőr az alapító okiratban meghatározott esetekben az alapító okirat erre irányuló felhatalmazása alapján jogosult arra is, hogy a kuratórium, illetve a felügyelőbizottság törvénysértő, alapító okiratot vagy a befektetési szabályzatot sértő döntéseit megtámadja a bíróság előtt.
Felhívom a figyelmet a törvényjavaslat azon garanciális szabályára is, amely az alapítványi vagyon megőrzését célozza. A vagyon megóvása érdekében az alapító az alapító okiratban meghatározhatja azt a mértéket, amely alá az alapítványi vagyon nem csökkenhet. Ha az alapítványi vagyon mégis erre a szintre csökken, akkor az alapítvány általi kifizetéseket mindaddig arányosan csökkenteni kell, illetve akár meg is kell szüntetni, amíg az alapítvány vagyona ezt a minimális szintet meg nem haladja.
Végül meg kell említenem, hogy a törvényjavaslat a vagyonkezelő alapítvány megszűnése tekintetében a Ptk.-ban meghatározott megszűnési okokon kívül két további esetkört kíván szabályozni. Egyrészt a törvényjavaslat nem gátolná az alapító jogait gyakorló alapítót abban, hogy a nem közérdekű vagyonkezelő alapítvány megszüntetését kérje a bíróságtól. Másrészt a törvényjavaslat értelmében megszűnik azon vagyonkezelő alapítvány is, amelynek vagyona három teljes éven keresztül nem éri el a tőkeminimum összegét. Az ilyen helyzetbe került vagyonkezelő alapítvány ugyanis a célját, illetve a kedvezményezettek juttatásban részesítését nem képes megvalósítani, mivel a vagyonmegőrzési kötelezettségének nem tud eleget tenni.
Az elmondottak alapján összegzésképpen megállapítható, hogy a vagyonkezelő alapítványokra vonatkozó szabályok Magyarország gazdasági, jogi és intellektuális versenyképességének a növelését célozzák, ösztönözve ezzel a külföldi befektetéseket is.
Kérem a tisztelt Házat, támogató szavazatával járuljon hozzá a törvényjavaslat elfogadásához. Köszönöm figyelmüket.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem