Z. KÁRPÁT DÁNIEL,
Z. KÁRPÁT DÁNIEL,
Z. KÁRPÁT DÁNIEL, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Félrevezető a Házban körülnézve a jelenlétet vizsgálni, hiszen nem egy késő esti órán vagyunk, amikor nagyon fajsúlyos javaslatokat szokott a kormány beszórni, arra apellálva, hogy esetleg az ellenzéki lendület és vehemencia alábbhagy. Most így 2 óra tájában ugyanakkor a létszám nem sokkal erősebb a kormánypárti képviselők oldalán egy nagyon fajsúlyos, nagyon kiemelt témánál.
(A jegyzői székben Szilágyi Györgyöt
Tordai Bence váltja fel.)
Tordai Bence váltja fel.)
Szeretném megköszönni az előterjesztő felvezetését. Engem sok mindenben eligazított ez. Nem kizárólag a cinizmus mondatja ezt velem, hiszen úgy látom, hogy bár egy szó sem esett a javaslat szerintem valódi céljáról - én két nagy célt látok emögött -, de azért igenis eligazított engem a tekintetben, hogy legalább próbálják magyarázni azt a dolgot, amit szerintem nagyon nehéz. S ezen két lépcső, két cél tekintetében azt látom, hogy egyrészt egy vagyonkimentési célzat összpontosulhat a vagyonkezelői alapítványok létrehozása mentén, pontosabban azon módosítás mentén, ami előttünk fekszik, hiszen nagyon helyesen jegyezte meg az előterjesztő, hogy a polgári törvénykönyv bizony családi alapítványok menedzselésére már azért ad néminemű lehetőséget, lehetőségeket. Ehhez is hozzá lehetett volna nyúlni más irányban, nem így tették. De úgy látom, ha az a vagyon, amelyet adott esetben furcsa körülmények között mentettek ki és több tíz milliárdos nagyságrendben az utóbbi évek során, végül kiköthet ilyen családinak nevezett, jellemzett alapítványoknál, aztán osztalékkivételre kerül, végül is deklarált módon elveszíti közpénz jellegét.
(14.00)
Tehát odajuthatunk el, hogy azon tranzakciók mentén, amelyeket adott esetben egy Csalás Elleni Hivatal vizsgál, amelyek megsértették a közbeszerzésről szóló rendeleteket, jogszabályokat, és amelyek így felhalmozódtak, mondjuk, egy-egy oligarcha kezében, egy alapítványon keresztül, osztalékként kivéve, és ha úgy tetszik, tisztára mosva lényegében mentesülhet bármiféle közpénzjelleg vádja, gyanúja alól. De ez talán most mellékszálként értelmezhető amellett, ami az MTA-t illető rendelkezéseket és azt a beszántási szándékot jellemzi, amivel kapcsolatban igaza van képviselőtársamnak, én is ugyanígy fogom a fejem, amikor először szembesülök ezekkel az egészen hagymázas ötletekkel.
Azt mondják képviselőtársaim a kormányoldalon, hogy cselekedni kellett. Valóban, látom, hogy gyorsan kellett cselekedniük, hiszen néhány nap alatt beszórtak egy olyan törvényjavaslatot, amelyről sugárzik, világít az előkészítetlenség, és tulajdonképpen most elvárnak több dolgot. Egyrészt elvárják azt az ellenzéki képviselőktől, hogy asszisztáljanak a rendeleti költségvetés megalkotásának újabb fejezeteihez, hiszen látjuk azt, hogy ha most akarnának pénzt elvenni az MTA-tól, a Tudományos Akadémiától, mit kellene csinálniuk: vagy költségvetési törvényt módosítani itt a Házban, ez nem jellemző önökre, inkább azt szokták csinálni, hogy megfelelően nagy tartalékrátát képeznek, a kiadásokat abból fedezik, és nem igazán állnak szóba a parlamenttel, nemhogy az ellenzékkel ilyenkor; vagy egyetemek esetén talán elég lehet egy kormányrendelet is. Tehát most egy viszonylag szűk bázison, de azért a cselekvési terük látható, tetten érhető.
Viszont ha nem nyúlnak hozzá egy minisztériumi fejezethez, nem módosítják a költségvetést, és létrehozzák a vagyonkezelő alapítványokat, akkor mi történik? Elég egy döntés az illetékes részéről, még a Magyar Közlönyben sem kell kihirdetni, nem kell konfrontálódni ellenzékkel, nem kell eljátszani azt, hogy működik demokratikus és legitim parlament. Egész egyszerűen hoz a vagyonkezelő egy döntést, a vagyonkimentés megtörténik, és még a transzparenciával sem kell bajlódniuk, hiszen lényegében alig fog tudni erről valaki; nemcsak a Magyar Közlöny miatt gondolom ezt, hanem azért, mert ezt fű alatt meg tudják tenni. Ha erre tudnak nekem nemzetközi példákat hozni, akkor azt hiszem, itt egy legitim vitaalap alakulhat ki. De ha tudnak arra nemzetközi példát hozni, hogy megkérnek egy Tudományos Akadémiát, hogy a teljes eszközrendszerét rakja be valahova, cserébe mérhető jogosultságokat lényegében ne nyerjen, a kiszolgáltatottsága, a függése a kormánytól elképesztővé váljon, és még az ott lévő kutatók is veszítsék el közalkalmazotti státuszukat, ez egészen elképesztő! Ha ilyen nemzetközi példát tudnak nekem mondani, mutatni, akár csak utalni rá, akkor azt mondom, hogy ez az indoklás legalább vitaalapot képezhet, addig vannak bennem kérdések, kérdőjelek.
Vannak bennem kérdőjelek egyébként az MTA működése kapcsán is. Tehát ha valakinek volt sok vitája az Akadémiával, akkor az én vagyok, hiszen ha mondjuk, a magyar eredettörténet kutatásának kérdését vizsgáljuk, akkor én nagy opponense leszek az Akadémia utóbbi évtizedekbeli tevékenységének, de nem erről szól ez a történet. Tehát ha valami nem működik jól, ha valami nem úgy működik, ahogy szeretnénk, akkor nem az a megfelelő módszer, hogy ezt beszántjuk, megszüntetjük, átalakítjuk, kiszervezzük, elvesszük a vagyonát, elvesszük a jogosultságait, kivéreztetjük az embereit. Ez ősbolsevik módszer, kérem szépen! (Szilágyi György: Így van!)
(Az elnöki széket dr. Hiller István,
az Országgyűlés alelnöke foglalja el.
az Országgyűlés alelnöke foglalja el.
Móring József Attilát a jegyzői székben
dr. Simicskó István váltja fel.)
dr. Simicskó István váltja fel.)
Az a helyzet, hogy én ezzel nem tudok azonosulni, még akkor sem, ha az áldozat olyan, akivel én adott esetben bizonyos témakörökben nem értek egyet. Ha Bajkai képviselőtársamtól kívánná valaki elvonni a szabad véleménynyilvánításhoz való jogát, akkor én ön mellé állnék, és küzdenék azért, hogy elmondhassa azt a véleményét, amivel egyébként én nem értek egyet.
Ugyanez a helyzet itt, kérem szépen. Tehát amikor ennyire elképesztő jogosultságok elvonása történik, történne ilyen módon, és ekkora cinikus indoklások tengerében fuldoklik ez az egész történet - és nem önre gondolok, képviselőtársam, hanem mondjuk, arra, hogy az MTA nem kapna jelentős részvénycsomagot, az alapítványi vagyon jó részét viszont neki kellene bevinni. Amikor erre az MTA képviselője rákérdezett, milyen választ kapott? Azt a választ kapta, hogy az alapítvány nyitott, ahhoz csatlakozhat egy kockázatitőke-befektető vagy bárki. Na de, kérem szépen, ha állítólag, és az önök indoklását elfogadnám, nem lehet ezt a vagyont kicsalni onnan, nem lehet nyereségre szert tenni, akkor mégis mi a jó égnek csatlakozna oda bármilyen kockázatitőke-befektető? Miért vinné oda valaki a befektetését vagy a pénzét? Egyetlenegy esetben viheti oda: ha ez a vagyon fialtatható, a nyeresége kiszervezhető, vagy ha valamilyen furmányos úton onnan a vagyon kimenthető. Más értelme nincs annak, hogy valaki ott befektetőként megjelenjen.
Összefoglalva tehát: ez a konstrukció nem teremt új forrást a kutatáshoz, semmi újat nem hoz gazdasági vagy piaci fronton, a vagyonkimentés gyanúját erősen felveti, és ha mindezt összeadjuk azokkal az európai hírekkel, amelyek szerint százmilliárdos nagyságrendben érkezhet uniós forrás kutatás-fejlesztésre, innovációra, kimondottan erre a területre, akkor talán érthetővé válik az is, hogy a kormány miért kívánja rátenni a kezét erre az egész szférára, miért kíván beszántani egy olyan szcénát, amihez adott esetben semmi köze nem lenne, nem lehetne, hiszen a kutatói szabadságba nem nyúlhatna bele. A közalkalmazotti státusz elvétele egyértelműen jelzés errefelé, hogy a kormány elindult ezen a tilos ösvényen. Még egyszer mondom: azokat is megpróbálom megvédeni önöktől, akikkel nagyon sok kérdésben vitám van, akikkel nagyon sok mindenben nem értek egyet, de nem ez az ősbolsevik módszer a módja annak, hogy piaci folyamatokat, kulturális folyamatokat javítsanak, modernizáljanak.
A XXI. században megengedhetetlen az, amire készülnek. Köszönöm a figyelmet. (Taps a Jobbik soraiban.)
