UNGÁR PÉTER

Teljes szövegű keresés

UNGÁR PÉTER
UNGÁR PÉTER (LMP): Köszönöm a szót. Mivel ez a népképviselet terme, és itt még nem volt lehetőség reflektálni az európai parlamenti választásra, a létszámra, én azt szeretném mondani, hogy szeretnék gratulálni a győzteseknek; a mi korábbi szavazóinktól meg bocsánatot szeretnék kérni, és azt ígérem, hogy azon fogunk dolgozni a következő időben, hogy visszaépítsük a hitelességünket mint Magyarország zöldpártja. És mindent meg fogunk azért tenni, hogy megértsük azt az üzenetet, amit vasárnap az irányunkba közvetítettek.
Az Magyarország számára nem egy jó dolog véleményem szerint, hogy jelenleg a magyar ellenzéknek liberális, neoliberális vezetése van, és nincsen rendszerkritikus zöldgondolat, de ez alapvetően a mi felelősségünk. Ennek a kormánynak ahhoz, hogy sikeres ellenzéke legyen, kell legyen egy rendszerkritikus ellenzéke, és remélhetőleg ez meg fog változni a következő időben.
Most szeretnék rátérni egy szakpolitikai jellegű kérdésre, ami a parlamenti munkában nagyon fontos, és remélhetőleg Rétvári államtitkár úr az ügy súlyához képest fog tudni majd erre válaszolni, erre kérem. Az ápolási díj kapcsán sokat beszéltünk a magyar Országgyűlésben. Az AOSZ és az EMMI kiadott egy közleményt azzal kapcsolatban, hogy az a pontrendszer, ami a gyermekápolási díjról szól, megváltoztatásra fog kerülni március-április hónapban, illetve hogy egyéb módosítások lesznek azzal kapcsolatban, ahogy az ápolási díj, a gyermekek ápolási díja meg lesz határozva. Azt szeretném, bár nem feltétlenül kérdező műfaj a napirend előtti, de ha államtitkár úr reagálna erre, és ezt pontosítani tudná.
Továbbmennék. Azt szeretném kérni az államtitkár úrtól, hogy bár tőlem olyan mondatokat nem hiszem, hogy fog tudni idézni, amik vagy elhangzottak, vagy nem, mint Korózs képviselőtársamtól (Dr. Rétvári Bence: Nem volt még államtitkár…), de az a helyzet, hogy arra kérném a kormányt, hogy növelje meg az ápolási díjat azok számára is, akik nem a gyermeküket nevelik otthon, hanem idős szüleiket vagy egyéb rokonukat. Jelenleg ők 58 ezer forintot kapnak, ez egy nagyon-nagyon alacsony összeg. Hiába mond százalékos növeléseket, 58 ezer forintnak a 15 százaléka csupán pár ezer forint.
Azt is érdemes lenne a kormánynak az ápolási díj kapcsán megvizsgálni, miért van az, hogy csupán egyetlenegy gyermek után jár, és amennyiben kettő gyermeket ápol valaki, miért csak egy gyermek után veheti fel, illetve a nyugdíj mellett miért nem lehet ezt a juttatást felvenni.
Továbbmegyek. Az is egy probléma az ápolási díj kapcsán, hogy gyámok, illetve azok, akik nem hivatalos szülők vagy gondviselők, nem tudják ezt a díjat felvenni. Itt volt egy előrelépés tavaly, amikor ezt a gyermekápolási díjat bevezették, de nagyon sok módosítást kell még azért tenni szerintem, hogy azoknak az érdekeit szolgálja, akik miatt ez a törvény módosult, és én arra szeretném kérni a kormányt, hogy ezeket a módosításokat tegyék meg. Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik és az LMP padsoraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem