DEMETER ZOLTÁN
DEMETER ZOLTÁN
DEMETER ZOLTÁN (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! A tábori lelkészi szolgálat 25 évvel ezelőtti újjáalakulása és a sorkatonai szolgálat 15 évvel ezelőtti megszűnése - 2004. november 3. - azt jelzi, hogy valóban gyökeres változás és fordulat ment végbe a Magyar Honvédség történetében.
Engedjék meg, hogy ezt a negyedszázados eseményt, a tábori lelkészi szolgálat köszöntését személyes tapasztalattal kezdjem. Köztudott, hogy hivatásom szerint református lelkész vagyok, és mint teológus 1984 és ’86 között a megbélyegezettek körében töltöttem a sorkatonai szolgálatomat. Megérkeztünk Marcaliba, ahol mindjárt „csuhás”-nak hívtak, és minket, teológusokat külön sorba állítottak, felvittek az egyik körletbe, és a politikai tiszt, egy százados azzal nyitott, hogy: maguk a társadalom söpredékei. Azt mondták nekem, hogy azért nem fokoznak le, mert a honvéd alatt már nincs semmi. (Derültség.)
Tisztelt Képviselőtársaim! Tudom, hogy nem rólam és rólunk szól a megemlékezés, hanem arról, ami 25 évvel ezelőtt történt, de hogy képviselőtársaim érezzék és megértsék a jelentőségét annak, hogy honnét, milyen mélyről indult a rendszerváltáskor a honvédség, és hogy mekkora jelentősége van a tábori lelkészi szolgálat megjelenésének a Magyar Honvédség soraiban, ezzel kell kezdenem. És nekem, aki édesapámmal és nagyapámmal együtt énekeltük még borozgatás közben is a nótát, aminek a refrénjében ott van, hogy „honvéd áll a Hargitán”, és akinek családjában és rokonságában honvédek sora szenvedte végig az első és a második világháborút, nekünk ott a határszélen az, hogy „honvéd”, a hazát jelentette a veszteségeivel és dicsőségével együtt is. Így értsék megdöbbenésemet, amikor azt kellett hallanom, hogy a honvéd alatt már nincs semmi, ez az alja.
Meggyőződéssel vallom, hogy az első komoly lépés a Magyar Honvédség tekintélyének és fegyelmének helyreállításában a lelkészi szolgálat visszavétele. Hihetetlen érzés volt, a szabadság igazi jele, amikor a tábori lelkészek megjelentek a katonák sorai között - amúgy mindig is ott voltak, hiszen minden komoly hadsereg ma is és ezelőtt is sorai között tudta a katonalelkészeket.
A tábori lelkészi szolgálat visszatérése a honvédség kereteibe azt jelenti, hogy a katona ismét ember, akinek tekintélye, méltósága és lelke van, akit meg kell becsülni, mert sokkal többet ér a fegyvernél, bármennyit ér is az, és a sereg veszélyes és stresszes környezet, a katonának folyton számolnia kell azzal, hogy bárhol és bármikor bevetik.
A lelkészek csendes, nyugodt jelenléte a seregben jó jel, és mindaddig így van ez, amíg nem válik élessé a helyzet. Ezért nagyon szerencsés az az alakulat, amelyben a lelkészek – idézőjelbe téve - „munka nélkül vannak”, pontosabban békebeli szolgálatot végeznek, biztosítják a hit- és kegyességi életet, a vallásgyakorlást, a szentségek kiszolgálását, valamint a lelkigondozást, ellátják a katonákat a vallásgyakorláshoz szükséges eszközökkel, tárgyakkal, irodalommal, biztosítják a katonák és családjaik részére az egyházi szolgálatot, a vallásos katonákat vezetve hazai és nemzetközi zarándoklatokon vesznek részt, és még hosszan lehetne sorolni a tevékenységüket. Mindezek mellett a tábori lelkészek az elmúlt két és fél évtizedben a nagyobb külföldi missziókban, például Irakban, Koszovóban, Bosznia-Hercegovinában, Afganisztánban is segítették jelenlétükkel a magyar békefenntartó katonák munkáját.
Az elmúlt 25 évben a tábori lelkészi szolgálat három szolgálati ága, azaz a katolikus tábori püspökség, a protestáns tábori püspökség, valamint a tábori rabbinátus bizonyította, hogy szükség van munkájukra a Magyar Honvédségben, ott vannak és végzik szolgálatukat az alakulatok nagy részénél. (Az elnök csenget.) Isten éltesse a hazát, a honvédséget és a tábori lelkészi szolgálatot! Köszönöm figyelmüket. (Taps.)
