MOLNÁR GYULA,
MOLNÁR GYULA,
MOLNÁR GYULA, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Államtitkár Úr! Nagy terhet helyez rám most a levezető elnök, meg nagy terhet helyezett rám Mesterházy képviselőtársam is, és most itt vagyok magányosan, egyedül, nincs kivel konzultálnom. Megpróbálok megfelelni ennek a nagyon fontos feladatnak.
Azzal akartam kezdeni a hozzászólásomat, hogy: ennyire nagy a baj, képviselőtársaim? Ha akarnak róla beszélni, tényleg átülhetnek ide hozzánk, dumcsizhatnak, amikor… Tehát elmondhatják, mert most megint azt látjuk itt, a következő pár órában erről fogunk beszélni, hogy valami őrült tempóban váltottak itt. És megjelent egy új elem.
Eddig mindig arról beszélgettünk itt a Házban, hogy van egy ösztönös vonzódásuk önöknek ahhoz, hogy amit magukhoz vonnak, azt jobban fogják csinálni, mint amit lent esetleg, az önöknél nyilván lényegesen tehetségtelenebb emberek próbálnak meg megcsinálni. Tehát mindenben úgy gondolkoznak, hogy a centralizáció automatikusan költségcsökkentés, hatékonyságnövekedés, és nyilván egy boldogsághormon szétáradását jelenti a teljes magyar társadalomban.
El kell önöknek mondani, hogy ez súlyos tévedés, mert a világ nem errefelé megy. Amit önök képviselnek, azt egyébként a világ egyszer valamikor meghallotta. De megjelent egy új elem, és ezt majd itt is elmondjuk, gondolom én, meg majd kettővel később is. Megjelent egy új elem a centralizáció mellett: a privatizáció. Eddig önök ezt valamiért nem annyira szerették, nem annyira kedvelték, mert úgy gondolták, hogy a hatékonyság mégiscsak önöknél van. Most megjelent egy teljesen új elem, elkezdik ezeket kiszervezni, és nem akarom most még egyszer ezt a drámai dolgot itt beütni, de valóban, nyolc esztendőre hoznak meg valamilyen döntést, amiről nem pontosan tudjuk, hogy ebben a formában hogyan és miképpen fog működni.
Önöknek vannak kedvenceik, ezt jól látjuk. Szép lassan kivégeztek minden iparágat, az egyetemeken lassan túl vannak, bár a következő napirendben még erről lesz szó, és az önkormányzatok szisztematikus szorongatása napirenden van, mert azért menjünk eggyel beljebb azon az úton, amin önök itt az elején megállnak. Rendben, mondjuk ki azt, hogy a 2018-as EU-bírósági döntésnek a következménye ez.
Államtitkár úr azt mondta, hogy végigegyeztették a Bizottsággal ezt a javaslatot, és mindenki nagyon boldog. Nem tudom, hogyan zajlik egy ilyen egyeztetés. Azt gondolom, ez nyilván úgy van, hogy elmondták, hogy törvény lesz, szuper, mindenképpen koncesszióba tesszük, szuper, de valószínű, hogy a részletekbe nem teljesen mentek bele itt a törvényi szabályozásnál. Meglátjuk majd, hogy később, amikor ezt újra fogja vizsgálni valaki, akkor mi lesz a vélemény.
De nem tudjuk kiverni a fejünkből azt az egyszerű dolgot, hogy önök olvasnak újságot, néznek híreket, és azt látták, hogy egyre több szereplő gondolja azt, hogy a saját maga szolgáltatólábát megpróbálja felépíteni; lásd fővárosi önkormányzatok, lásd kerületek, lásd nagyobb települések, tehát megyei jogú városok. Nem is beszélve az állami MÁV-ról, ami saját rendszert épített ki, és ehhez képest ebbe a menetbe nagyon nagy tempóval beleszalad a kormány.
Mert tegyük hozzá, hogy ez a törvényjavaslat kimondja azt, amit egyébként, még egyszer mondom, hibának és piackorlátozó lépésnek tartok, hogy olyan szereplők mint a BKK, a Volánbusz, a MÁV saját csatornán keresztül ezt a fajta szolgáltatást nem üzemeltetheti; miközben egyébként ez kifejezetten normális dolog lenne, hiszen ők ebből a szempontból nem magánszereplők, hanem egy önkormányzati vállalat vagy valami olyan cég, aki nyugodtan megtehetné azt, hogy pont ezeket a plusz költségnövelő tényezőket elhagyva saját maga üzemeltethessen ilyen típusú rendszereket.
Szintén menjünk egy picit beljebb ebbe a dologba! Amikor volt a Nemzeti Mobilfizetési Zrt., ami most van, ott pontosan lehetett tudni, hogy 10 százalékos jutalékot kellett fizetni annak, aki ezt igénybe vette, és valóban van az egyikünk által vagy senki által nem kedvelt kényelmi díj, ami 50 forint volt.
Bizonyos szempontból arrafelé ment a gondolkodás azoknál, akik ilyen szolgáltatásokat akartak adni, hogy hogyan, miképpen lehet ezt a 10 százalékos jutalékot csökkenteni. Mert azt elfelejtik, hogy az önök által megszüntetett, azt megelőző magáncégnél, az EME-nél nem volt ez a jutalékrendszer, ott csak a kényelmi díj. Érdekes módon, a kényelmi díj is megmaradt, és ahhoz hozzájött a jutalék. Most ez a dolog megfordult. És itt jön szerintem a kulcskérdés, amiről nagyon nem hallottunk semmit, és a törvényjavaslat sem beszél erről.
Mert modellezzük itt, hogy mi fog történni valójában. Az fog történni, hogy valaki nyerni fog. Nem akarom prejudikálni, hogy ez milyen típusú szereplő lesz. De ennek lesz egy meghatározott, valószínűleg szabad szemmel is érzékelhető koncessziós díja, amit csak egy dologból tud visszaszerezni, ha a megfelelő jutalékot akár az alvállalkozóknak, akár pedig azok felé, akik adott esetben a szolgáltatást igénybe veszik, kiterjesztik.
Nem tudjuk ma megmondani azt, hogy mennyi lesz ezen a szolgáltatási jutalék. Lehet, hogy vissza fogjuk sírni - nem mondom ezt, csak példát mondok - a kényelmi díjat, azt az 50 forintot, mert lehet, hogy olyan jutalékkal kell dolgozni ennek a koncessziós társaságnak, hogy egyébként kifizesse az államnak mindazt, amit az állam majd elő fog írni, kifizesse azt a fajta működtetést, üzemeltetést, ami lesz, és tegyünk valamit hozzá: illendő ezeket a rendszereket fejleszteni.
(12.40)
Gondoljunk bele, hogy pár évvel ezelőtt micsoda misztikumnak számított az a gondolat, hogy én beütök a mobilomba valami számot, és utána nekilódulok az autópályának. Ez egy elképzelhetetlen dolog volt. Ma pedig ez magától értetődő és természetes.
Még egy dolgot szeretnék - nem akarom húzni az időt most Varju képviselőtársam miatt, mert neki nagyon fontos mondanivalói vannak, meg dolga -, hogy azért én abban nőttem fel, én azt szoktam meg, és azt tanultam, hogy amikor útdíjat szedünk, hogy amikor jegydíjat szedünk, különböző dolgokat szedünk, azt azért csináljuk, mert a pénz egy jelentős részét vissza kell forgatni abba az iparágba, amiből kiszedjük ezt a pénzt, mert például itt szóba jöttek a P+R-rendszerek, azért Budapestnek nagyon nagy szüksége lenne parkolókapacitás-bővítésre. Tehát amikor parkolásról beszélünk, azt nem sarcolásnak tekintjük, hanem egy parkolóhely-gazdálkodásnak tekintjük. Zárójelben mondom, ezért óriási tévedés szerintem az ingyenes parkolás ebben az időszakban, de ezt a vitát most ne nyissuk ki.
Tehát amikor erről beszélünk, akkor azt is szeretném tudni és látni, hogy az a koncessziós díj adott esetben hova fog menni, mi fog történni ezzel. Lesz-e ezzel az, hogy parkolókapacitásokat növelünk olyan helyeken, ahol szükséges? Várható-e az, hogy bármilyen szempontból a szolgáltatást, legyen az MÁV, Volánbusz vagy adott esetben autópálya, ezeket a szolgáltatásokat érdemben ezekből a pénzekből javítjuk? Én mindezeket a dolgokat semmilyen formában nem látom.
Még egyszer meg kell emlékezni a nyolc esztendőről. Én magam is azt mondom, hogy illendőbb lenne az, ha most próbaéveket vezetnének be, azt mondanák, hogy két-három évig kipróbáljuk, és akkor még mindig megtehetik azt, hogy ha ’22-ben úgy alakul, ahogy önök tervezik, akkor meghosszabbítják nyolc évre, ha nem úgy alakul, akkor megadják az esélyt annak, hogy a következők hozzáigazítsák a magyar valósághoz. Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki pártok soraiban.)
