ARATÓ GERGELY

Teljes szövegű keresés

ARATÓ GERGELY
ARATÓ GERGELY (DK): Ugyanakkor sajnálom, hogy miniszterelnök-helyettes úr nem áll személyesen rendelkezésre, hiszen tőle, akinek a helikopteres rénszarvasvadászaton kívül a politikai tevékenysége elsősorban a politikai kereszténység képviseletében merül ki, elvártam volna, hogy ha már a sajtónak nem válaszolt, akkor legalább itt a parlamentben válaszoljon arra, hogy mi a véleménye a Szájer-ügyről; hogyan látja ő, aki a KDNP nevű, egyébként kimutathatatlan támogatású párt elnökeként ül bent Orbán Viktor kormányában, hogy hogyan felel meg ez az általa képviselt keresztény értékrendnek és keresztény szabadságnak.
Mert mit is írtak önök Szájer József lemondása után, amikor nyilván már jól tudták, hogy miért kell lemondania? Azt, hogy döntő szerepe volt abban, hogy a magyar polgári konzervativizmus és kereszténydemokrácia elfoglalhassa az őt megillető helyet. Most már tudjuk, hogy hol van a helye az önök polgári konzervativizmusának és kereszténydemokráciájának: az ereszcsatornán.
És ne mondja azt, hogy Szájer József bocsánatot kért, meg lemondott, mert ezt akkor tette meg, amikor lebukott; amikor lebukott az ereszcsatornán, hátizsákjában a droggal. Miközben az önök háttéremberei is elismerik, hogy évtizedek óta tudnak arról, hogy milyen életvitelt folytat az önök képviselője.
Rengeteg kérdés vár válaszra, de a legfontosabb az, hogy miért kényszerítenek önök bujkálásra, menekülésre, szégyenkezésre meleg embereket. (Dr. Völner Pál: Most akkor mi a baj?) Pedig bizonyára lehet meleg ember a kormányban, az önök frakciójában is. Akkor miért bújtatják őket? Miért nem állhatnak ki nyíltan? Talán azért, hogy zsarolni lehessen őket?
Szeretném megkérdezni: ez az önök kereszténysége? Az a kereszténység, amikor a haverok viszik el a köz vagyonát? Keresztény az önök sajtója, amely tudatosan hazudik és rágalmazza a politikai vetélytársakat? És keresztény az a kormány, amelyik meg akarja mondani mindenkinek, hogy hogy élhet, hogy kit szerethet, és hogyan lehet gyereke? (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) Ez a politikai kereszténység? Ez a kereszténydemokrácia?

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem