DR. VARGA-DAMM ANDREA
DR. VARGA-DAMM ANDREA
DR. VARGA-DAMM ANDREA (független): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! A T/13648. javaslat 103 paragrafuson keresztül 22 törvényt módosít. Tulajdonképpen a nagy része jogtechnikai jellegű módosítás, és miután képviselőtársaim igen részletesen beszéltek a javaslat jó pár eleméről, ezért én különösebben részletesen most nem kívánok reagálni.
A közjegyzők vonatkozásában a kinevezési rendszer módosítása, illetőleg bizonyos adminisztratív szabályok újragondolása a téma. Nem is nagyon kívánok velük foglalkozni, amíg a devizahiteles ügyben a minisztérium nem rendszabályozza meg a közjegyzőket, mert elképesztő, miket művelnek hivatali hatalommal visszaélős módon a közjegyzői okirataikkal.
Az áldozatsegítés hatékonysága üdvözlendő javaslat, valóban egyre inkább szükséges az, hogy a bűncselekmények áldozatainak valóban hatékony segítsége legyen.
A jogegységi panasz vonatkozásában teljes mértékben csatlakozom a Gyüre Csaba képviselőtársam által előadottakhoz. Kifejezetten azt a célt szolgálja ez, hogy átmenjen a Kúria jogalkotóba, illetőleg, hogy az adott speciális tényállások mellett se tudjanak majd az alsóbb fokú bíróságok az egyfokú eljárásban az adott tényálláshoz illeszkedő igazságos döntést hozni, hanem a Kúria vezesse őket, és totálisan függővé váljanak a járásbíróságokon a bírák a Kúria gondolkodásmódjától.
Nagyon hangsúlyos javaslatrész az örökbefogadás kérdése. Leginkább erről szeretnék én is beszélni, egyszerűen csak azért, mert én jó pár örökbefogadás jogi munkáit végeztem az ügyvédi hivatásom alatt, tehát álltam mindkét oldalon, gyermekoldalon, szülőoldalon és hivataloldalon is. Aki ezt a javaslatot elkészítette, az az életében még ilyen folyamatnak nem volt részese, ha meg véletlen volt olyan köztük, aki részese volt, az pedig szégyellje magát!
Először a jogdogmatikai kérdésekről szeretnék beszélni. A polgári törvénykönyv az örökbefogadás intézményét a Negyedik könyv 119. §-tól a 131. §-ig taglalja. Ez a 13 paragrafus teljes mértékben egymásra épülő rendszert alakít ki, az egyik szakasz utal a másikra, és az alapvetés, tehát az örökbefogadás jogi alapelveit megfogalmazó jogszabályhelyekre épülnek a következő paragrafusok. Ehhez képest ez a javaslat, mint az elefánt a porcelánboltba, belecsap a 121. §-ba, ott egy új (1) bekezdést hoz létre, csakhogy ezt az új rendelkezést nem harmonizálja a többi szabállyal.
Ily módon egy teljesen inkoherens szabályrendszert hoz létre, és elmondom, hogy miért is. Míg az új 121. § azt mondja, hogy kivételesen megállapítható egyedülálló szülőnek is az örökbefogadás lehetősége, ehhez képest a következő jogszabályhelyek rendelkeznek arról, amikor egyedül fog valaki örökbe fogadni. Tehát engedélyhez köti mint lehetőséget, utána pedig a jogszabályhelyek úgy beszélnek róla, mint egy evidenciáról. Tessenek megnézni!
Azt remélem, hogy a Törvényalkotási Bizottság lesz olyan bátor, amilyen szokott lenni, hogy gyakorlatilag a javaslatok háromnegyedét kijavítgatja 120 ponton keresztül, betűhiba, jogszabályhelyhiba, terminológiai hiba, és a többi, és remélem, hogy ha a kormányzat nem, akkor legalább a Törvényalkotási bizottság kijavítja ezt az egészet. Ugyanis a jogalkalmazók teljesen össze lesznek zavarodva, mert nem illeszti be ezt az új bekezdést az egész rendszerbe, ami ott fel van sorolva.
Azt mondja a javaslat, hogy csak házastársak vehetnek örökbe. Igen. Az tény, hogy az örökbe fogadandó gyermekeknél mit pótol az örökbefogadás intézménye: az elvesztett természetes szülőket. Tény, az örökbefogadás a gyermekek perspektívájából kell hogy az örökbefogadás rendszerét létrehozza. És mit szeretnénk elérni? Hogy a gyerek az elvesztett két szülőjét, aki őt megteremtette, pótolja az örökbefogadás. De azt nem nagyon értem, hogy ehhez miért kell házassági kötelék. Ugyanis a házassági kötelék, az nem önmagában érzelmekről szól, mert érzelmekkel együtt lehet élni a házasság intézménye nélkül is.
A házasság, az egy jogi kötelék. A házasság valóban érzelemalapú, valóban az utódnemzés céljával jön létre, de alapvetően - ha tetszik, ha nem, tisztelt képviselőtársaim - a házassági jogi kötelék. És nem a szeretet az alapja, nem a szövetség az alapja (Közbekiáltások a kormánypárti sorokból.), hanem egy jogi kötelék. Már csak azért is, mert az önök ideológiai körébe tartozó elődeik a házasságokat alapvetően érdekviszonyoknak tekintették. Bizony ám! Bizony ám! Akik maguknak a történelemben példák és elődpéldák, azok számára a házasság érdekkötelék volt elsősorban, és csak másodsorban érzelmi kötelék. Tessenek az irodalomban körülnézni!
Szerencsére a modern világban a házasság intézményében jóval hangsúlyosabban és még a jogszabályban is megfogalmazottan úgy van, hogy érzelemalapú kötelék, de nem kizárólagos kötelék. Az élettársi viszony ugyanúgy érzelmi alapú kötelék, ugyanúgy együtt él az a két ember - jelenleg önök szerint, ugye, nő és férfi -, és nincs joga senkinek felülbírálni a mai modern viszonyok között azt, hogy két, érzelmi alapon élő ember együttélése jogi kötelékkel milyen módon körülhatárolt.
Egyetlenegy szempont kell legyen: alkalmasak-e arra, hogy gyermeket fogadjanak örökbe, hogy szülei legyenek annak a gyereknek. Ez az egyetlen, amit bárki megkövetelhet ebben a rendszerben, mert a gyermek érdeke nem az, hogy házasságban élő emberekhez kerüljön, hanem a természet által megadott megteremtőit pótolja az örökbefogadás intézménye.
Megdöbbentő számomra a 25 éves minimuméletkor az örökbefogadásra. Önök ismerik azt a politikustársunkat, akiről már 21 évesen kiderült, hogy soha nem lehet gyereke, 21 évesen tudta. Miért kellene 25 éves koráig várni, különösen, ha például házasságot köt, hogy örökbe fogadhasson gyermeket? Ugye, milyen komoly kérdés ez? Ha tizenévesen szülhetnek emberek, akkor 25 éves korig miért kell annak várni, akinek már a természet eredményeként vagy a betegsége eredményeként nem lehet saját gyermeke?
A következő: 45 évnél idősebb; igen, tudjuk, érthető, szeretnék, ha a gyermekek minél tovább élvezhetnék azt, hogy szüleik vannak, és nehogy esetleg még nagykorúságuk előtt elveszítsék a szüleiket.
És jön a kivételesen megállapítható egyedülállók kérdése. Ne haragudjanak, senkit nem akarok megsérteni, de nem gondolom, hogy akár Novák Katalin miniszter, akár bármelyik más miniszter ezt a kérdést eldöntheti. Nem azért, mert nem alkalmas rá, hanem azért, mert azt gondolom, hogy ennek nem így kell történnie. Ha van egy gyámhivatali rendszer, ahol ott vannak a szakemberek, ott vannak a szakértők, ott vannak a felülvizsgálói azoknak a körülményeknek, ahova vinnék a gyereket, ott van egy olyan komoly, létrehozott közigazgatási szervezet, aki minden egyes adottsággal, szaktudással, minden egyes jogszabályi felhatalmazással bír, miért ne dönthetnék el ők, hogy egy egyedülálló ember örökbe fogadhat-e gyermeket? Nem tudom felfogni! Nem gondolom bármelyikünkről is ebben a 199-es csoportban, hogy joga lenne bármelyikünknek eldönteni, hogy egy egyedülálló ember örökbe fogadhat-e vagy sem. (Nacsa Lőrinc: Nem is mi döntjük el.) Nem gondolom.
(21.10)
A következő kérdés: a kilencvenes években, elmondom önöknek, jól mondta egyik képviselőtársam, hasonló volt az örökbefogadás rendszere, mint ahova önök most vissza akarnak térni. Tehát volt egy fejlődés, és most visszamegyünk tulajdonképpen a történelemben.
A legnagyobb probléma az, hogy önök most egy kalap alá veszik a nyílt és a titkos örökbefogadás intézményét. Amíg a titkos örökbefogadásról beszélünk, az állam szervezeti rendszerében teremtődik meg az, hogy van egy gyermek, aki elvesztette a szüleit és örökbe adható, és van annak egy folyamata, egy hivatali folyamata, ahol tulajdonképpen a hivatal pótolja azt a szervezetet, aki fel tudja mérni, hogy az adott örökbe fogadni szándékozó alkalmas-e rá. De ott van a nyílt örökbefogadás intézménye! Honnan veszi bárki a bátorságot ahhoz, hogy ha valaki megszült egy gyermeket, ő ne dönthetné el, hogy kikben bízik meg, akik helyette fel tudják nevelni, mert ő nem tudja felnevelni, mert ő olyan helyzetben van, hogy tudja, nála a gyermek sajnos nem tudná azt a fejlődést megélni minden szempontból, ami annak a gyermeknek kijár? És ő azt mondja, hogy ő talált egy egyedülálló embert, egy házaspárt, élettársi viszonyban élő embert vagy akár két azonos nemű embert, akik együtt élnek. Honnan veszi itt bárki a bátorságot jogalkotóként, hogy elvegye a szülőanyától annak a jogát, hogy ő döntse el, hogy kikben bízik?
És már bocsánatot kérek, de én is jobban bíznék két, évtized óta harmonikusan élő, akár azonos nemű pár örökbefogadása lehetőségében, mint azokban, akik eljátsszák a hivatal előtt, hogy milyen csodálatos harmóniában élnek, közben a szomszédaik pontosan tudják, hogy folyamatosan veszekednek, kérem tisztelettel, merthogy a mindennapjaikba senki nem lát bele. Lehet minden áldott nap helyszíni szemlét tartani, a körülményeiket megnézni, érdeklődni róluk, bármit megtehet, de senki nem tudja megítélni kívülállóként, hogy egy pár hogyan él, és valóban alkalmas-e annak a gyereknek a nevelésére. És amikor ott van az az ember, a szülőanya, akinek módja van, mert belátta, hogy a gyerekének ez jobb, hogy ő válasszon a gyereknek egy családot, és ezt a jogot elveszik tőle, ezt nem tudom elfogadni.
És még egyet mondok önöknek. A kilencvenes években, amikor szintén álszent módon korlátozó szabályok voltak, a következő módon oldották meg ezt a kérdést. Az egyik mód az volt, hogy teljes hatályú apai elismerő nyilatkozatot tettek, amikor nyílt örökbefogadás lehetősége volt, és nem örökbefogadási eljárás zajlott, hanem a házasságban nem élő szülő nő kiválasztotta, kinek szeretné örökbe adni a gyereket, majd a férfi elment, elismerte a gyereket, és a dolog el volt intézve, senkinek nincs joga ezt felülbírálni.
A másik módszer mi? A másik módszer az lesz, higgyék el, hogy akik gyermeket szeretnének, ott valamilyen módon egy szexuális aktus eredményeként lesz egy hölgy, aki kihordja a gyereket, majd apai elismerő nyilatkozattal meglesz a hivatalos apja, majd utána elhelyezik szépen a gyereket az apánál, és egy idő után az apa párja fogja kérni az örökbefogadást, hiszen hitelesítve évek óta egy családként élnek, és a kutya nem lesz, aki ezt megtagadja tőlük. Tehát önök mire kényszerítik a társadalmat? Arra kényszerítik a társadalmat, hogy ha eléri a nemes célt, hogy egy gyereknek pótoljuk a szerető családot, ahhoz majd a jog megkerülését kell használni, és önök ez ellen nem fognak tudni tenni. És akkor majd lesznek azok, hogy családtagok hordanak ki gyereket, mert mindenki meg fogja oldani, higgyék el önök, mert a magyar ember kreatív. És ehhez képest itt vagyunk, istent próbálnak játszani, és csak azért, hogy az azonos nemű párok ne tudjanak gyermeket örökbe fogadni, a teljes jogrendszert átalakítják.
És még egyet hadd mondjak önöknek: ne legyünk álszentek! Bizonyos társadalmi csoportokból jövő gyermekeket senki nem akar örökbe fogadni, ezt önök pontosan tudják. Az örökbe fogadó fehér szülők szinte leadják a megrendelést, hogy szőke, kék szemű legyen vagy fehér bőrű, barna hajú, barna szemű. Tehát ma Magyarországon a fehér örökbe fogadó szülők nem óhajtanak cigány gyerekeket örökbe venni, és miután rengeteg gyerek, cigány gyerek van nevelőintézetben vagy nevelőszülőknél nyolcadik, kilencedik gyerekként… Mert azért azt se tessenek elfelejteni, hogy olyan nevelőszülői rendszer van, hogy odaadnak hetedik, nyolcadik, kilencedik gyereknek gyereket! Tessék már elmesélni, hogy az a gyerek mennyire fontos abban a családban! Egyáltalán nem biztos, hogy fontos. Ha szerencsénk van - ha szerencsénk van! -, akkor csodálatos élete van, de nem ez a jellemző.
Úgyhogy én azt kérem önöktől, szálljanak vissza a földre, ne játsszanak istent, és egyetlenegy kiindulópontjuk legyen ennél a kérdésnél: mi a gyerek érdeke? És azt nem önök fogják elmondani meg megmondani, hanem az élet fogja meghatározni, azoknak az örökbe fogadó szülőknek a személyisége, céljai, lelke, gyerekszeretete, társadalomban elfoglalt helyzete, világszemlélete, kulturáltsága fogja eldönteni, és nem az, hogy házasságban él-e egy nő meg egy férfi. Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki sorokból. - Miközben leül, hozzáteszi:)
