DR. GYÜRE CSABA,

Teljes szövegű keresés

DR. GYÜRE CSABA,
DR. GYÜRE CSABA, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Országgyűlés! Először is szeretnék köszönetet mondani a kormánynak azért, hogy megint úgy terjesztette be az Alaptörvény módosítását, hogy azt széles körű társadalmi vita előzte meg, ezt a társadalom számára idejekorán láthatóvá tették; megvitatták az emberekkel ennek a kérdését; kikérték az emberek véleményét; kikérték a szakmai szervezetek véleményét. Nyilván így kell Magyarországon alkotmányozni, ez a Fidesz módszere.
Ezt már megszoktuk, hiszen 2010-ben ugyanezt a módszert követték, ugyanúgy lett elfogadva ennek a törvénynek az alapja, maga a gránitszilárdságú Alaptörvény, ugyanilyen módon. Önök eljátszottak egy hatalmas nagy színjátékot akkor még, ma már erre sem hajlandók; akkor még felállították azt a bizottságot, amelyik előkészítette a talajt az új alkotmánynak, ez volt az úgynevezett alkotmány-előkészítő eseti bizottság.
(18.00)
Ez komolyan dolgozott, letette a koncepciót az asztalra, ez meg lett hirdetve az emberek számára, ehhez az emberek, a szakszervezetek, civil és szakmai szervezetek véleményt mondhattak. És amikor ezt mind begyűjtötte a kormány, akkor mi történt? Ezt kidobták a kukába, és egyszer csak itt találtunk valami teljesen mást. Hát, ennyit a nemzeti együttműködés rendszeréről, ami sajnos egyáltalán nem működik. Hirtelen Rákosi Mátyás jut eszembe: „aki nincs velünk, az ellenünk”, mert körülbelül ez a Fidesz-KDNP-nek is a mottója Magyarországon. Sajnos.
Önök nem kíváncsiak az emberek véleményére. Önök majd el fogják mondani, hogy dehogynem, kíváncsiak vagyunk, itt a nemzeti konzultáció, meg szoktuk kérdezni az embereket mindenről. Igen, nagyon komoly kérdéseket tesznek fel. Véletlenül itt volt a táskámban, előkerült a legutóbbi, a „Te országod, a te hangod” nemzeti konzultáció lapja, ahol nagyon komoly kérdéseket tesznek fel. Fenntartsuk-e a járványügyi készültséget mindaddig, amíg a járvány visszatérésének kockázata fennáll? Ki az, aki erre nemmel válaszolna Magyarországon? Vagy: erősítsük-e az idősotthonok járványügyi védelmét? Ki az, aki erre a kérdésre nemmel válaszolna? Vagy: ön szerint szükség van-e a járványügyi figyelőszolgálatra? Hát, hogyne! Ki akar beteg lenni, ki akarja azt, hogy megkapja? Nyilván senki. A bankok, a multinacionális vállalatok is járuljanak hozzá a védekezés költségeihez. Nyilván van egy-két bankigazgató, esetleg tulajdonos, aki erre nemmel válaszolna, de teljesen nyilvánvaló, hogy igennel válaszol mindenki. Vagy: fenntartsa-e a munkahelyvédő és -teremtő programokat? Vagy, hogy beláthatatlanul hosszú időre eladósítsuk-e hazánkat? Hát, ki az, aki ezekre a kérdésekre igennel fog válaszolni?
Nem akarom mondani, hogy önök minek nézi a magyar társadalmat, inkább nem mondom ki azt a szót, hogy minek nézik a magyar társadalmat. Önök egy színjátékot játszanak folyamatosan itt, a Házban, 2010 óta folyamatosan csapják be a magyar állampolgárokat, és hihetetlenül nem kíváncsiak a magyar állampolgárok véleményére. Önök azt hiszik, hogy tudják a tutit, és ez megfellebbezhetetlen, önöknek kétharmaduk van, és majd szépen el fogják mondani, hogy megkapták rá a felhatalmazást. Itt jegyzem meg, hogy 2010-ben senkinek a programjában, egyetlenegy párt programjában nem szerepelt az alkotmányozás, egyedül a Jobbik Magyarországért Mozgalom volt az, aki a programját letette az asztalra, és a programban szerepelt, hogy új alkotmányt kell hozni, hiszen az 1949. évi XX. törvény idejétmúlt, és újra van szükség. Ezt egyértelműen leszögeztük, és mi voltunk az egyetlenek, akik ebben komolyan állást foglaltunk.
Dunai Mónika sok mindent elmondott az Alaptörvénnyel kapcsolatban. Idézem szó szerint: „Az Alaptörvény szövetség a múlt, a jelen és a jövő között.” Csak nem a magyar emberek között. Lehet, hogy számukra a múlt, a jelen és a jövő között ez a szövetséget jelenti. „Élő keret, amely kifejezi a nemzet akaratát.” Egyértelmű, hogy mit fejez ki: a Fidesz akaratát, amelyet minden körülmények között rákényszerít a magyar társadalomra, a magyar emberekre. Itt jegyzem meg, hogy mi magunk annak idején száz módosítót adtunk be az Alaptörvényhez. Ezek közül önök nullát fogadtak el, ugyanúgy, mint ahogy a többi ellenzéki párttól sem fogadtak be egyetlenegy módosító javaslatot sem.
Ez a vita is álságos, mert hiába teszünk hozzá bármit. Majd el fogja mondani államtitkár úr azt, hogy tessenek beadni módosítót, miért nem adnak be hozzá módosítót, majd akkor megvizsgáljuk és figyelembe vesszük. Csak azt nem mondja el, hogy úgyis kidobjuk a kukába anélkül, hogy érdemben foglalkoznánk vele, mert nem lesz senki, aki ezzel foglalkozna, mert soha nem veszik figyelembe. Itt is mi történt? Szájer József laptopjára kell csak utalni, mindenki tudja, hogyan készült az új alkotmány. Nagyon egyszerű azt mondani, Dunai Mónika képviselőtársam, leegyszerűsíteni, hogy aki ezt nem támogatja, nem támogatja a magyar társadalmat, a magyar gyermekek biztonságát, fejlődését, s a többi. Ezt nagyon egyszerű kimondani. Ráadásul ön egy pontra hivatkozik. De mit ne támogassunk vagy mit támogassunk? Milyen rendszert építettek önök ki? Miről szól? Közpénzről szól. Hát, ez az egyik legfontosabb fejezet. Önök bedobnak egy gumicsontot, rágódjon rajta mindenki, és tűnjön el a közpénz, mert mi el akarjuk tüntetni.
Amikor én kezembe vettem, elolvastam ezt a módosítást, és odaértem a közpénzekhez, akkor az jutott eszembe, hogy a Fidesz-KDNP kormányváltásra készül? Mert el kell tüntetni a vagyont. Itt olyan pénzekről van szó, amit el kell dugni, hogy ne lássák, és meg kell szüntetni ezeknek a pénzeknek a közpénzjellegét. Azt látjuk, hogy az elmúlt tíz és fél évben egyértelmű volt a törekvés, a Fidesz-KDNP törekvése folyamatos volt: a közpénz átláthatóságának megszüntetése, illetve a korlátozása. A magyar állampolgár ne lásson bele, hogy a közpénzek hová folynak, hogy mi lesz a közpénzek sorsa. Önök minden szinten megakadályozták, hogy az ellenzéki politikusok, ellenzéki pártok vagy egyáltalán civil szervezetek is hozzájuthassanak a megfelelő adatokhoz. Ezeket önök folyamatosan megtagadták, állami szervek, az önök kinyújtott kezei, a végrehajtó hatalom kinyújtott keze folyamatosan tagadta meg az adatszolgáltatást.
Ugyanúgy vitatták a taopénzek közpénzjellegét, és azt is igyekeztek úgy feltüntetni, hogy semmi köze nincs az embereknek ahhoz, hogy ezek a pénzek hová tűnnek. Ugyanez az alapítványok számára átadott közpénzek, most akarják ezzel eltüntetni, és megszüntetni a lehetőséget, hogy azt ezek után is ellenőrizni lehessen. De itt van az állami tulajdonban lévő vállalatok pénze, hogy azzal mi fog történni, mi lesz azzal is. Nagyon jól tudjuk, emlékszünk arra, amikor a CÖF 500 millió forintot kapott egyik pillanatról a másikra. De beszélhetünk folyamatosan milliárdokról, amelyek kifolynak ilyen módon az önök által támogatott szervezetekhez, ahova önök mondják, oda folynak el ezek a pénzek, és nem hajlandók kiadni erre vonatkozóan a legfontosabb adatokat sem, a legalapvetőbb adatokat sem.
Azt látjuk, mintha a kormány egy árnyékállamot akarna felépíteni, amely rendelkezik a közvagyonnal, a közvagyonnak egy jó részével, és abban az esetben is, ha kormányváltás lesz Magyarországon, önök tudják a hatalmat gyakorolni a pénzügyek fölött bizonyos esetekben. Ezeket a vezetőket próbálják önök bebetonozni, leválthatatlanná tenni, és ezeket az alapítványokat igyekeznek teljes mértékben kistafírungozni. Azt mondják, hogy meg kell határozni a közpénz jellegét, mert nem tudjuk, mi is a közpénz. Hát, hogyne tudnánk, mi a közpénz! A bírósági gyakorlat is egyértelműen megmondta, hiszen éppen az a probléma, hogy számtalan bírósági pert kellett indítani az elmúlt tíz esztendőben arra vonatkozóan, hogy igenis bebizonyítsuk, itt közpénzről van szó, és igenis önök kötelesek elmondani, hogy hová tüntették el a közpénzt, mi lett annak a közpénznek a sorsa. Önök ezt sorban megtagadták, éppen ezért indult rengeteg bírósági per, amelyben egyértelműen kimondták, és a bírósági gyakorlat meghatározta, hogy ahol közpénzt használnak, ahol közpénzt költenek el, ott szükséges az átláthatóság és biztosítani kell az átláthatóságot. Önök ezt az átláthatóságot akarják megszüntetni.
Úgy emlékszem, talán az SZDSZ volt, aki meghirdette azt az üvegzsebprogramot. Erről ma már nem beszélhetünk, de azt kell látni, hogy ez az üvegzseb nagyon homályos, tejüvegből van, amin nem lehet átlátni. Ez az önök filozófiája.
Hová vezet ez az út, az önök útja hová vezet? Nézzük meg a korrupciós világranglistát, hogy Magyarország például az elmúlt tíz évben hová haladt ezen a korrupciós világranglistán! Döbbenetes, kérem! Döbbenetes, hogy Magyarország Európa szégyenpadján, illetve a világ szégyenpadján ül, és erről senki más nem tehet, egyedül és kizárólag a kétharmados többség és az Orbán-kormány. Ma ott tartunk, hogy ezen a ranglistán az Európai Unióban természetesen minden visegrádi ország előttünk van, tehát kevésbé korruptak. Mi vagyunk a legkorruptabb visegrádi ország, egész Európában pedig Bulgáriát megelőzve, holtversenyben Romániával az Európai Unió második legkorruptabb országa vagyunk. (Nacsa Lőrinchez, Hollik Istvánhoz és dr. Vejkey Imréhez fordulva:) Igen, ezen lehet nevetni, a KDNP-sek nyilván nagyon örülnek ennek, és nyilván mindent meg fognak tenni azért, hogy ez még rosszabb legyen, és nyilván ez a törvény is ebbe az irányba halad. 2012-ben még nyolc EU-s ország volt előkelőbb helyen, pedig akkor kevesebb tagja volt az Európai Uniónak, csak nyolc ország volt, de mára sikerült elérni, hogy már csak egy van tőlünk csúnyább helyen. A helyzet folyamatosan romlik, Magyarország egyre hátrébb csúszik ezen a ranglistán, és szerintem az Alaptörvény módosításával is ez a cél: megszerezni az első helyet az EU-ban, Magyarország legyen a legkorruptabb országa az Európai Uniónak.
Az állami intézményrendszer feladata ma a kormánypárti szereplők és a NER-lovagok helyzetbe hozása, a Fidesz hatalomban tartása, a politikusok és a mellettük álló gazdasági emberek vagyonosodásának növelése. Kimondhatjuk, hogy intézményesített korrupció rendszere van ma Magyarországon. Én a NER rendszerét nem NER-nek nevezném ezentúl, hanem az IKR rendszerének, az intézményesített korrupció rendszerének. Tehát nem NER-rendszer, hanem IKR-rendszer a jövőben. A korrupciós jelentés szerint - idézem - „A jelenlegi hazai állami korrupció lényege a gazdasági erőforrásoknak különféle eszközökkel történő újraosztása, az új elit megteremtése, a kormányközeli szereplők jutalmazása, helyzetbe hozása.
(18.10)
A közpénzszivattyú révén a jogállami normák megsértésével az adófizetők pénze magánvagyonná lényegül át. A korrupció a rendszer része lett, és nem mellékhatása.” Hát, ennyit erről, amit önök elértek, és ez a módosítás is ezt fogja erősíteni. Én már látom azokat a válaszokat, hogy persze, ezeket Soros György íratta a saját civil szervezeteivel, és nyilván ők támadják a magyar kormányt, mert nem akarja befogadni a migránsokat, és majd halljuk azokat a sorokat, azokat a paneleket, amelyeket önök megkaptak, hogy erre mit kell válaszolni. De mit látunk? Azt látjuk, hogy ki az, akit Soros György taníttatott ki, hol ülnek azok. Egyedül Orbán Viktor és a Fidesz az, akik Soros György pénzén nevelkedtek. Ők azok, akik a politika tudományát Soros György intézményeiben vették át, úgyhogy nehezen hihető az, hogy ők nem részesei ennek a rendszernek, és ez ellen valóban kívánnak küzdeni.
Mindezek alapján, illetve a módosítások alapján - nyilván nem azon okból, amit Dunai Mónika képviselőtársam elmondott - számunkra is rendkívül fontos az, hogy a magyar gyermekek egészséges környezetben, életük és testi épségük veszélyeztetése nélkül tudjanak fejlődni, és hogy hasznos tagjai legyenek a magyar hazának. Azt gondolom, ez minden parlamenti pártnak, minden frakciónak egyformán a legfontosabb érdeke.
De azt gondolom, nem kellene egy ilyen törvényjavaslatba beletenni más olyan javaslatokat, amelyek nyilván semmiféle demokratikus párt számára nem lennének elfogadhatók, ilyen, amelyik arról szól, hogy megteremti annak a lehetőségét, hogy Magyarországon a közpénzeket továbbra is intézményesített formában, még nagyobb mértékben tudják kilapátolni. Mi nem ezért jöttünk ide. Természetesen emiatt ezt nem tudjuk támogatni, de a továbbiakban Szilágyi György képviselőtársam fogja folytatni. Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a Jobbik padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem