DR. KERESZTES LÁSZLÓ LÓRÁNT

Teljes szövegű keresés

DR. KERESZTES LÁSZLÓ LÓRÁNT
DR. KERESZTES LÁSZLÓ LÓRÁNT (LMP): Köszönöm, elnök úr. Nagyon rövid leszek, csak egy rövid reakció. Igazából abszolút pozitívnak tartom Nacsa képviselő úr felszólalását, és azzal is egyetértek, hogy nagyon jó lenne, ha el tudnánk indulni egy olyan irányba, hogy legyen egy közös Kárpát-medencei identitás, ugyanakkor sajnos nem ezt látom. Ezt most egyelőre nem látom reálisnak, tekintve pontosan a történelmi viszontagságok miatti jelenlegi, most tapintható politikai megosztottságot. Ezért is utaltam arra a tegnapi gyalázatos törvényre, amelyet kihirdettek.
Úgy érzem, hogy valóban helyes ez a fajta stratégiai gondolkodás, ha megpróbálunk megalapozni egy olyan irányt, ami eljuttathat minket egy ilyen közös identitás megéléséig, és addig, hogy amikor egymásra gondolnak a Kárpát-medencében élő országok, akkor erőteljesebb legyen az összetartozás és a sorsközösség érzése, mint akár a történelmi viszontagságok és egyfajta rivalizálás. Tehát jelenleg, úgy gondolom, nagyon-nagyon komoly, nagyon súlyos politikai problémák vannak, és alapvetően sajnos el kell mondani, főleg ebben az évben, egy szimbolikus évben sokat is kell róla beszélnünk, hogy küzdenünk kell konkrétan azért, hogy az elszakított területeken élő magyarság jogait ne csorbítsák például ilyen gyalázatos döntésekkel, mint a tegnapi.
Azt is el tudom mondani, picit talán utalva a tegnapi vitára, hogy mi mindig elvárjuk és követeljük az Európai Uniótól, hogy ilyen kérdésekben is emelje fel a hangját. Ezért ma kiadtunk egy közleményt, hogy a gyalázatos Trianon-törvény kihirdetése miatt elvárjuk, hogy az Európai Bizottság és az Európai Parlament is megszólaljon és tiltakozzon az ellen, hogy ilyen módon, nemcsak egyébként az elcsatolt területeken élő magyarokat, hanem valamennyi magyar embert meggyalázzanak egy ilyen döntéssel. Azt sajnálattal látjuk egyébként, hogy mintha az Európai Unió ilyen kérdésekre, az őshonos kisebbségeket érintő kérdésekre nem lenne kellő érzékenységgel.
Úgyhogy ezért mondom, hogy alapvetően a magyar identitás az, ami számunkra meghatározó, nyilván a keresztény identitás számomra, ön számára is, aki ezt magára nézve irányadónak tartja, nagyon bízom benne, hogy minél előbb el tudunk jutni egy ilyen jellegű szemléletig. Ez azért is fontos, mert egy óriási kihívás, a klímaváltozás, az éghajlatváltozás és az egyre durvább környezetpusztítás hatásai elérnek minket, és kifejezetten, sajnos ki kell mondanunk, nagyon-nagyon nehéz, kiszolgáltatott helyzetben vagyunk a Kárpát-medencében, pontosan az éghajlatváltozás hatásai miatt. Köszönöm szépen.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem