MAGYAR LEVENTE
MAGYAR LEVENTE
MAGYAR LEVENTE külgazdasági és külügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt hozzászóló Képviselő Hölgyek és Urak! Örvendek annak, hogy alapvetően pozitív kicsengésűek voltak a hozzászólások tartalmukat, lényegi részüket illetően. A célokban ezek szerint egyetértünk, ami - még egyszer - örvendetes, hiszen ahogyan a korábbi és a mai vitákból kiviláglott, sokszor még fontos külpolitikai célokban sincs meg a konszenzus az Országgyűlés pártjai között. Nem győzöm annak a jelentőségét hangsúlyozni, hogy mennyire örvendetes, előremutató és üdvözlendő az, hogy ebben az esetben, úgy látom, a közép-európai építkezés egy olyan kérdés, amelyet nem öveznek vérmes politikai viták, ahogyan ilyen élű megjegyzések sem hangoztak el most a vitában.
Azt gondolom, ez egy fontos lépés abba az irányba, hogy itt valami igazán jó dolgot csináljunk. Arra, hogy milyen formában, mekkora költségvetéssel, nyilván próbáljuk az optimális kereteket, konstrukciót megtalálni. Itt az a kérésem, hogy azt a halvány reménylángocskát, amely talán él önökben arra, hogy ebből ki fog sülni valami jó és előremutató, felelősen megvalósított és szép eredményeket hozó program, ezt éltessék, bátran éltessék, mert a szándék erre megvan. Azt gondolom, merem remélni, hogy a képesség is meglesz rá. Könnyen fogják tudni mérni a mi munkánk teljesítményét, hiszen reményeink szerint ez az iskola leghamarabb ’22-ben, legkésőbb ’23-ban meg tudja nyitni kapuit. A sikernek egyértelmű mércéje lesz, hogy meg lesz-e töltve ez az iskola hallgatókkal, elsősorban is olyan határon túlról érkező hallgatókkal, akik nem magyar anyanyelvűek. Márpedig ahhoz, hogy megszólítsuk ezeket a nem magyar anyanyelvű, régiónkbeli fiatalokat, ahhoz nekünk valami olyat kell nyújtanunk, ami túlmutat az átlagoson, túlmutat még a magas színvonalon is, valami egészen kiválót, kimagaslót, vonzót, világszínvonalút kell felmutatnunk.
Itt rákanyarodnék a sokszor említett költségtételre. Ez a 2 milliárd forint az indulásra, a tervezés megkezdésére, az alapítvány fenntartására a következő pár évben elegendő lehet, de szeretném azt előrebocsátani, hogy komoly összegekkel fogunk dolgozni, hiszen egy ilyen iskola fizikai kialakítása, utána az évi fenntartása borsos összegeket fog kitenni. Azt gondolom, hogy járvány, krízishelyzet idején sem szabad lemondani arról az igényünkről, hogy távlatokban gondolkodunk, távlatokra tervezünk, stratégiai íve van a gondolkodásnak. Nyilván a fókusz a védekezésen van, a frontvonalon van, oda kell most az erőforrásokat koncentrálni, de ez nem egy kizárólagosság. A háttérben miért ne folyhatna olyan irányú és tartalmú gondolkodás, ami egy évtizedes kitekintésben próbálja meg erősíteni Magyarország regionális pozícióit?
Az alaptétel az, még egyszer, hogy Közép-Európa népeit közelítsük egymáshoz, és ennek a legjobb eszköze, azt gondolom, ha fiatalon olyan élményeket szerzünk a honfitársainknak és a körünkben élő népek gyermekeinek, amelyek egy egész életre meghatározhatják az egymáshoz való pozitív viszonyukat. Kíváncsi volnék arra, hogy akik tegnap a román törvényhozásban, pontosabban pár héttel ezelőtt, ugye, mert tegnap csak kihirdették a törvényt, igent nyomtak a Trianon-törvényre, igent mondtak a megosztásra, igent mondtak az elidegenedettség fenntartására, azok közül hánynak van érdemi személyes élménye Magyarországgal kapcsolatban. Nem arra gondolok, hogy beszélt már egy erdélyi magyarral, hanem arra, hogy fiatalként heteket, adott esetben éveket eltöltve megismerte volna ezt a kultúrát, megismerte volna a magyarokat. Azt gondolom, hogy nagyon kevésnek. Nem merem állítani, hogy senkinek, de biztos, hogy nagyon kevésnek.
Ha tíz-húsz vagy harminc év múlva, mert történelmi analógiák elhangoztak, gondolkodjunk bátran ilyen távlatokban, ha akkor kerülne sor egy ilyen kérdés feltevésére, én nagyon remélem, hogy más lesz az alaphozzáállás, mert meglesznek ezek a személyes alapjai annak, hogy a közeledés irányába mozduljunk el. Mi nem akarunk se tíz, se húsz, se harminc évet várni, mi már most szeretnénk ezért tenni, és mint ahogy elhangzott, a régió legnagyobb népeként felelősségünk van abban, hogy közeledjünk egymáshoz, miután sajnos ezt máshonnan nem minden esetben várhatjuk. Ez ebbe az irányba volna egy fontos lépés.
Ami a szervezeti kereteket illeti, ahogyan kiviláglott talán az expozéból és a hozzászólásokból, a háttéranyagokból, ez nem egy hagyományos magyar középiskola, ez nem egy magyar gimnázium, ez nem egy magyar tanrend szerint oktató gimnázium, amelynek az a legnagyobb érdekessége, hogy a magyar mellett más nyelvek is megjelennek. Ez egy teljesen más logikában működni hivatott intézmény volna, amely kifejezetten elsősorban a nem magyar ajkúakat célozná, nekik nyújtana olyan nemzetközi akkreditáció szerinti angol képzést, anyanyelvi tanárokkal megvalósított angol nyelvű képzést, ami, még egyszer, a világ élvonalába helyezi ezt az iskolát, és emellett a saját anyanyelvükön is hallgathatnának tárgyakat.
Azért senki nem fog idejönni Belgrádból, Bukarestből, vagy teszem azt Krakkóból, Vidinből, lehetne sorolni a régiós nagyvárosokat, hogy itt magyarul és részben a saját anyanyelvén tanulhasson. Vannak kiváló nemzetiségi gimnáziumok Budapesten, és nincsenek tele határon túli, a többségi társadalomhoz tartozó gyerekekkel, azért, mert nem elég önmagában az, hogy egy adott nyelven való tanulás lehetősége fel van kínálva, nekünk nagyságrenddel többet kell adni. Angolt kell adnunk nekik olyan színvonalon, ami nincs más a régióban, olyan környezetet kell biztosítani, ami nincs más a régióban, és a saját anyanyelvükhöz való napi hozzáférést is biztosítani kell, amellett, hogy nyilván a magyarral is meg kell őket ismertetni, noha az, reméljük, azt gondoljuk, önmagában a környezet által is megvalósulhat.
Mindezen indokok vezettek bennünket arra, hogy azt javasoljuk, ez ne a közoktatási törvény formai keretei között valósuljon meg. Ez nagyobb rugalmasságot, már a műfaji sajátosság révén is nagyobb rugalmasságot igénylő kérdés, mint amit a törvényi keretek kezelni tudnak. Egyébként a gondolkodás elején azzal indítottunk, hogy megvizsgáltuk a nemzetiségi nyelven oktató magyarországi középiskolákat, amelyek között vannak egészen kiválóak, de azt találtuk, hogy ezt a fajta nagyságrendi és műfaji váltást, amit itt meg kell ugranunk, erre az adott intézményi keretek egyszerűen nem alkalmasak.
(12.00)
Ez nem azt jelenti, hogy nem fogjuk a jövőben is támogatni a budapesti szerb, német, horvát, szlovák s a többi és a vidéki nemzetiségi iskolákat, de itt valami másról van szó. Itt nagyon sokat kell nekünk mutatni versenyképességben és vonzerőben ahhoz, hogy ez a dolog működjön.
Tisztelt Ház! Azt gondolom, nagyjából válaszoltam a felvetésekre. Még egyszer kérek bizalmat, pontosabban, kérem a bizalmatlanságnak az elaltatását vagy a mérséklését. Én ezt az intézményt nem kívánom elhelyezni a tágabb magyar köznevelési, közoktatási térben, mert ezt nem tudom megtenni, nem értek a kérdéshez. Én azt tudom önöknek ígérni, hogy ez az intézmény azt a nemes célt, amire hivatott, amiről itt beszélgetünk, fogja betölteni. A legjobb tudásunk szerint fogunk erre törekedni, a legnagyobb költséghatékonyság mellett, és még egyszer: objektíven fogják tudni mérni a teljesítményünket már a közeli, mondjuk azt, a közép-távoli jövőben, pár éven belül, amikor megnyitja a kapuit reményeim szerint ez az iskola, és akkor ott minden ki fog derülni. A kérdésben, ha nem is ma meg holnap, de el fogunk tudni számolni két-három év múlva. Ezt vállalom itt most személyesen önök előtt.
Arról nem beszéltünk, hogy mekkorára tervezzük az intézményt. Azt szeretnénk, hogy egy ilyen 400-500-as nagyságrendet pár év alatt elérjünk, tehát 400-500 bent lakó diák, zömében határon túli, nem magyar ajkú diák éljen ebben az intézményben és tanuljon ott. Ehhez nyilván komoly anyagi erőforrásokat kell megmozgatni, ugyanakkor úgy számolunk, hogy 5-6 éves távlaton önfenntartóvá tud válni a rendszer amellett is, hogy kedvezményes, pontosabban, akár teljes térítéses ösztöndíjakat nyújtunk majd azoknak, akik arra rászorulnak, amellett, hogy nyilván lesz egy tetemes tandíja a többségnek.
Állok rendelkezésre a továbbiakban is, ha vannak kérdések. Most a legfontosabbakat illetően talán ennyi a mondanivalóm. Elnök úr, köszönöm szépen a szót. (Taps a kormánypárti padsorokból.)
