TORDAI BENCE,
TORDAI BENCE,
TORDAI BENCE, a Párbeszéd képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Államtitkár Úr! Nézzük meg, hogy hol tartunk tíz év Fidesz-kormányzás után a felsőoktatásban, annál is inkább, mert itt járunk egy nagy átalakítás közepén, miközben még arról sincsen konszenzus, hogy hova sikerült az átalakítás előtt eljutni egy évtized felsőoktatás-politikájával.
Nézzük először a számokat! A felsőoktatásba jelentkezőknek a száma 2010-ben 140 ezer volt, 2020-ban pedig 91 ezer, több mint a harmadával csökkent a jelentkezők száma, és ezt nem demográfiai okok magyarázzák, hanem az magyarázza, hogy a magyar egyetemek egyre kevésbé vonzóak a magyar fiatalok számára. Ez az alacsony jelentkezői létszám egyik évről a másikra 20 százalékos csökkenést jelent, ez az alacsony jelentkezői létszám 19 éve a legkisebb, egy majdnem két évtizedes negatív rekordot állít be, úgyhogy biztos, hogy mennyiségi alapon nézve az elmúlt tíz év felsőoktatás-politikája kudarc.
De nézzük a minőséget! Nézzük meg azt, hogy hogyan állnak a magyar egyetemek a különböző nemzetközi listákon! Azt tudjuk, hogy a legelőkelőbb helyre rangsorolt magyarországi egyetemet, a CEU-t sikerült elüldözni, és a többi sem remekel, nemhogy átvették a helyét, hanem egyre ritkábban jelennek meg a különböző rangsorokban magyar felsőoktatási intézmények.
Nézzük meg azt, hogy milyen az egyetemek, a magyar felsőoktatás társadalmi kisugárzó hatása, kik járnak egyetemre, kik járhatnak egyetemre! Egyre inkább azt látjuk, hogy ez egy nagyon homogén társadalmi csoport, a felső és felső középosztálynak a gyerekei azok, akik igazán esélyt kapnak arra, hogy diplomát szerezzenek.
(18.40)
Egyre kisebb a diverzitás, egyre kisebb a társadalmi mobilitásnak esélyt adó, felfelé tartó előrelépés egyik nemzedékről a másikra, egyre ritkábban látunk olyat, hogy szegény sorból származó fiatalok, nem diplomás szülőktől származó fiatalok egyetemre, főiskolára mehetnének. Úgyhogy, ha szétnézünk a terepen, akkor azt mondjuk, a Fidesz felsőoktatás-politikája az elmúlt tíz évben tökéletes kudarc, nem szolgálta jól azokat a célokat, amelyeket egyébként szerintem egymáshoz nagyon hasonlóan fogalmazunk meg. Abban is egyetérthetünk, hogy valóban ezen változtatni kell, és valóban a színvonalat is javítani kell, valóban vonzóbbá kell tenni a fiatalok számára a felsőoktatási intézményeket, valóban elérhetőbbé kell tenni a felsőoktatási intézményeket, de az a kérdés, hogy hogyan lehetséges ezt elérni.
A Párbeszédnek az a meggyőződése, hogy akkor járunk el helyesen, ha olyan oktatáspolitikát viszünk, amiben ösztönözzük, támogatjuk az autonóm egyetemeket abban, hogy fejlődni tudjanak. Nagyon sok pozitív impulzus tud érkezni akár külföldről, akár a hazai tudományos berkekből, akár a kormányzat részéről, de ezen pozitív impulzusok bejuttatásának nem az a módja, hogy mindenféle komisszárokat ültetünk az eddig szabad egyetemi polgároknak a nyakára, márpedig ez történik, ezt látjuk. Az a modellváltás, amit a Corvinusszal kezdtek el, és ami mostanra a magyar egyetemeknek már lassan a felét elérte, mindenhol ellenállással találkozik, mert azt látják benne a rektorok, a szenátusok, az egyetemi oktatók és hallgatók, hogy ez az ő szabadságukból, az ő függetlenségükből, az ő autonómiájukból vesz el. És nem ok nélkül látják így, ráadásul, ha még nem is lenne igazuk, akkor is biztos, hogy nem lehet egy egyetemet az egyetem polgárságának az akarata ellenére irányba állítani. Úgy nem lesz fejlődés, ha van egy-két politikai kinevezett, és az egészen mást akar, mint az egyetemi polgárság nagy része, az egyetem oktatói, vezetői.
Meg kellene egyezni velük, konszenzusra kéne jutni, ez lenne egy működő felsőoktatási politikának az alapvetése, és akkor nem látnánk azt, hogy harcosabban vagy finomabban, de gyakorlatilag minden érintett intézmény megfogalmazza azt, hogy neki ez nem tetszik. Ahol még van erre lehetőség, ott vagy bátor kiállással, mint a Színház- és Filmművészeti Egyetem esetében, vagy a most tárgyalt egyetemi átalakításoknál a Pannon Egyetemnek az esetében kicsit enigmatikus sajtónyilatkozatokkal, de mégiscsak egyértelműen a közvélemény tudtára adták, hogy nem partnerek abban, amit önök elkövetni készülnek ellenük, hiszen nem velük együttműködve történnek ezek az átalakítások.
Ez az alapítványi modell önmagában nem old meg semmilyen tartalmi kérdést, tartalmi problémát, miközben vannak tartalmi kérdések és tartalmi problémák, és biztos vagyok abban, hogy a kormánypárti oldalon is nagyon sok hozzáértő, szakértő, szakpolitikus tudná megmondani, hogy mit merre lenne érdemes fejleszteni. De nem erről van szó, hanem arról van szó, hogy kiszervezik az állami vagyont, kiszervezik az egyetemeket az állam szervezetéből, és gyakorlatilag félig magánkézbe adják, kialakítanak egy párhuzamos államot, egy számonkérhetetlen, átláthatatlan, a saját baráti körükből kinevezett kuratóriumi tagok által irányított szervezetekből álló felsőoktatási rendszert, ami nem fog - ismétlem - a felsőoktatás minőségének a javulása irányába hatni, viszont az biztos, hogy jó eszköze annak a kultúrharcnak, amit gyakorlatilag az élet minden frontján látunk már, az alsófokú, középfokú oktatástól kezdve a kultúra különböző területein át, most éppen a felsőoktatásban is.
Az biztos, hogy ez így sokáig nem fog menni. Az a kudarcos felsőoktatás-politika, amit az elmúlt tíz évben vittek, nem folytatható, és biztosak lehetnek abban, hogy 2022-ben, a kormányváltás után egészen más irányt fogunk venni. Az a kérdés, hogy mennyire tudják megnehezíteni egy jó szándékú, valóban pozitív, progresszív, előremutató reformnak az esélyeit. Látom, hogy igyekeznek, látom, hogy a választási vereségre készülnek, látom, hogy megpróbálnak hátrahagyni politikai helyőrségeket, hídfőállásokat, de ezeket fel lehet és fel kell számolni. Mert ha változik majd az ország vezetése - márpedig nagyon megérdemli Magyarország, hogy ne egy ilyen akarnok, autoriter vezetése legyen 2022 után -, akkor nem lesz megengedhető, hogy párhuzamos államok, hátrahagyott politikai szabadcsapatok, mélyállami szabadharcosok akadályozzák azt, hogy jobb irányba fordítsuk a felsőoktatás szekerét.
Mi mindent meg fogunk tenni ezért, és arra kérném önöket finoman, kulturáltan, hogy ne tegyenek már túl sok kárt a hátralévő másfél évben, az eddig nem bolygatott intézményekhez ne nyúljanak hozzá, vonják vissza most a Szent István Egyetem és a Pannon Egyetem átalakítására vonatkozó javaslatukat, és ha van egy kis vér a pucájukban, akkor nyugodtan csinálják vissza az eddig már elkövetett kiszervezéseket, az alapítványi kézbe adásait a különböző magyar felsőoktatási intézményeknek.
Kérem, hogy szolgálják az eljövendő generációk és a mostani egyetemi polgárok érdekét, mert az, hogy ezek a törvényjavaslatok, amelyeket most is a következő két tárgyban érintünk, nem ezt szolgálják, egészen biztos. Köszönöm, hogy meghallgattak.
