DEMETER MÁRTA

Teljes szövegű keresés

DEMETER MÁRTA
DEMETER MÁRTA (LMP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Engedjék meg, hogy én is azzal kezdjem a felszólalásomat, hogy szeretnénk kifejezni a részvétünket az Ausztriában történt tragikus, aljas terrortámadás áldozatai családjainak, és a sebesülteknek mielőbbi gyors felépülést kívánunk. Teljesen egyértelmű, hogy a terrorizmus ellen minden eszközzel a lehető legszigorúbban és legkeményebben kell fellépni.
Tisztelt Ház! Remélném, hogy vitán felül áll az, hogy mindent meg kell tegyünk a gyermekeink biztonságáért, és azért, hogy megvédjük őket a sérelmükre elkövetett bűncselekményektől. Ezek közül talán a legsúlyosabbak a pedofil és a pornográf bűncselekmények. Ahelyett viszont, hogy a politika a létező legszigorúbb szabályokat állapítaná meg ezekre az esetekre, következetesen is a törvény legnagyobb szigorával lépne fel és a nyilvánosság erejével lesújtana az említett bűncselekményeket elkövető senkiházi pedofil bűnözőkre, a kormány részéről sajnos csak a titkolózás és a hallgatás a válasz, és azt kell mondjam, hogy sokadik alkalommal, hisz maga Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter is tovább titkolózik a pedofil Kaleta Gábor volt perui nagykövet ügyében.
Mielőtt felmentené magát a kormány a felelősség alól Kaleta-ügyben, szeretném felhívni a figyelmet néhány tényre és megválaszolatlan kérdésre, és csak remélem azt, hogy most már a kormány is érti, hogy teljesen másképp kellett volna fellépnie az ügyben, és nem követi el még egyszer ezeket a hibákat.
Az ügyet a külföldi szervek nyomozták ki. Hol voltak a magyar hatóságok? A magyar titkosszolgálatoknak nem sikerült észrevennie a Kaleta által vásárolt és a hivatali laptopján tárolt 19 ezer pedofil képet. Mint ahogyan a titkosszolgálatok munkájának gyengeségét jelzi az is, hogy egy pedofil ember ennyi éven keresztül tudott fontos és bizalmas állami munkaköröket betölteni.
Kaletát titokban hozták haza a magyar hatóságok, és az egész ügy újságírók oknyomozó munkája révén került a nyilvánosság elé. A botrányos ügyet a kormányzat zárt parlamenti bizottsági ülésen próbálta eldugni a nyilvánosság elől, tíz évre titkosítva a részleteket. A külgazdasági és külügyminiszter az ülés jegyzőkönyvének nyilvánosságra hozatalával kapcsolatos levelemet azóta sem méltatta válaszra. Sem akkor, sem azóta nem hajlandóak érdemben válaszolni a kormány képviselői egyetlen kérdésre sem az ügyben. Az ügyészség olyan vádiratot állított elő, amivel garantálható volt, hogy Kaleta a legenyhébb büntetést kapja majd. Az ügyészség nem fellebbezett az ítélet súlyosbításáért.
A Fidesz és a kormány a társadalmi felháborodást látva próbálta felmenteni magát a felelősség alól, közben sajnos a mai napig nem hajlandóak annak a megválaszolására, hogy mégis miért nem járt el a magyar állam szigorúan és következetesen a pedofil bűnözővel szemben. A kormányzati szervek nem hajlandóak azt sem megválaszolni, hogy a mai napig is rendelkezik-e a volt perui nagykövet érvényes és kockázatmentes nemzetbiztonsági szakvéleménnyel, vagyis megismerhet-e államtitkokat.
(9.20)
A magyarországi jogszabályi háttér hiányosságai és az ügyészség vádiratának eredményeképpen Kaletát pedig sem a közügyektől, sem pedig a gyermekekkel kapcsolatos munkaköröktől és munkavállalástól nem tiltották el. Ez felháborító!
Elfogadhatatlan a helyzet, és csak tovább súlyosbítja az, hogy a volt perui nagykövet mindösszesen 500 ezer forint pénzbüntetést kellett fizessen 19 ezer pornográf felvétel birtoklásáért. 500 ezer forintot, képviselőtársaim! Magyarországon ugyanebben az évben az is megtörténhet, hogy a szabad véleménynyilvánításért, azért, mert egy zsák krumplit akart a miniszterelnöknek átadni, a Jobbik frakcióvezetőjétől 4,4 millió forint büntetést szednek be. Önök szerint a szabad véleménynyilvánítás majd kilencszer súlyosabb megítélésű, mint egy pedofil bűncselekmény?
Képviselőtársaim! A Kaleta-ügy rámutatott, hogy a helyzet tarthatatlan. A jelenlegi jogbizonytalanságban a pornográf felvételeken szereplő gyermekek nem minősülnek sértettnek, így bár nem lehetetlen, a pedofil bűnözők közügyektől és gyermekekkel kapcsolatos munkaköröktől való eltiltása mégis nehezebben valósítható meg a gyakorlatban.
Azért, hogy változtassunk ezen a felháborítóan igazságtalan helyzeten, olyan törvénymódosítást nyújtunk be az Országgyűlésnek, amely szerint a gyermekek minden esetben sértettnek minősülnek, így garantálva mindenkor számukra az áldozatvédelmet, és azt, hogy a bűnözők ne úszhassák meg pénzbüntetéssel, azokat kötelező legyen mind a gyermekekkel kapcsolatos munkaköröktől, mind a közügyektől végérvényesen eltiltani. Önök támogatják-e ezt a törekvésünket? Köszönöm szépen, elnök úr. (Taps az ellenzéki oldalon.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem