DR. ORBÁN BALÁZS,
DR. ORBÁN BALÁZS,
DR. ORBÁN BALÁZS, a Miniszterelnökség államtitkára: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Alelnök Úr! Valóban szomorú gyásznaphoz érkezünk el holnap: 1956 novemberének 4. napján megszálló szovjet csapatok vérbe fojtották a világot is megrázó magyar forradalmat, azt a forradalmat, amely megannyi hőst és példaképet adott nekünk. Ezen hősök jussa saját korukban nem a megbecsülés, hanem az üldöztetés és a bitófa lett, személyüket, tetteiket és mártíromságukat a magyar nemzet örökre a közös emlékezetébe véste. Akkor, 1956-ban, a megszálló szovjet tankok csövétől védelmezve olyan hatalom épült ki Magyarországon, amely teljes fennállása alatt azon volt, hogy elhallgassa ’56 valódi történetét: a helytállást, az áldozatvállalást, a nemzeti függetlenség eszméjét. Hogy célját elérje, a diktatúra nem válogatott az eszközökben: egzisztenciális ellehetetlenítés, börtön és halálbüntetés várt ’56 hőseire.
Lukács György 1918-ban megjelent, A bolsevizmus mint erkölcsi probléma című írásában arról írt, hogy igenis létezik morális természetű probléma a szociáldemokrácia, az osztály nélküli társadalom megvalósításának útján. Lukács szerint a dilemma abban állt, hogy az osztályuralmat erőszakos, elnyomó, diktatórikus eszközökkel kell-e megvalósítani, vagy ideiglenesen kompromisszumot kell-e kötni más pártokkal, és így a demokrácia szükségszerűen hosszabb útján valósul meg a szocializmus.
Az 1945 utáni évek és ’56 ősze azonban megmutatta, hogy a létező, bolsevik típusú szocializmus nem ismer sem erkölcsöt, sem dilemmát. Hamar kiderült, hogy nincs két út: ha valaki marxista alapú, szélsőségesen egyenlősítő osztályuralmat mint ideológiát árul, akkor annak megvalósítási formája, az erőszak is ott van a vásárolt áruk között. „Amikor a Moszkvából irányított magyarországi kommunista diktatúra keresztül akarta hazudni magát az igazságon” - ez idézet volt, és Lukács György szavaival élve szintén - „akkor a megvalósítás öncélúságot kapott.” Ez az öncélúság tisztán hatalmi logikán, katonai és fegyveres erőszakon, valamint a társadalom atomizálásán alapuló diktatúra kiépítésében és működtetésében öltött testet.
Ez egy olyan sötét korszaka a magyar történelemnek, amellyel szembe kell tudnunk nézni azért, hogy megadhassuk a tiszteletet az áldozatoknak, és ne engedjünk újra az ideológia ma is hallható szirénhangjainak. Ebben a munkában az értelmiségieknek is élen kell járniuk, jobboldali és baloldali értelmiségieknek egyaránt. Albert Camus mondta, hogy soha, sehol, még közvetve sem szabad igazolnunk a gyilkosokat - ezt az 1956-os forradalom egyéves évfordulóján írta Párizsban.
Camus sorai, nyilván a magyarság melletti kiálláson túl, azért is fontosak, mert egyértelművé teszik, hogy nem szabad semmilyen közösséget vállalni a magyarok hóhéraival, minden közösségvállalás ugyanis igazolást rejtene magában. Camus baloldali volt, és Nyugaton a korabeli baloldali értelmiség sajátos szimpátiával viseltetett a Szovjetunió iránt. Az ő esszéjére volt szükség ahhoz, hogy a nyugati baloldali értelmiség levonja a megfelelő konzekvenciát, hogy szimpátiával nem szabad igazolni a gyilkosokat. Meg kell tagadni, ha nem is saját baloldaliságukat, de az igazságos társadalommal összefüggésben jól hangzó szlogeneket, amelyek valójában erőszakot és elnyomást hozó, a nemzeti függetlenséget sárba tipró kezdeményezések.
Sajnos, ezzel a disztinkcióval, ahogy alelnök úr is említette, egyelőre többen adósak ma is, talán még itt, ezen Ház falai között is. A rossz lelkiismeret pedig további bűnöket szül: a vétkes úgy akarja palástolni vétkét, hogy újabb és újabb megkérdőjelezhető tettet követ el. Ez a végzetes spirál csak egyféleképpen törhető meg: őszinte belátással és beismeréssel.
Alelnök úr kérdésében arra kereste a választ, hogy kinek az örökségét vigyük tovább. Természetesen a kérdés is költői, a válasz egyértelmű: ’56 hőseinek öröksége imperatívuszként jelöli ki a magyar politika irányát, a nemzeti függetlenség védelmét és a nemzeti érdek érvényesítésének követelményét; ez 1956 valódi üzenete. Akkor nem volt fontos a társadalmi státusz vagy politikai hovatartozás, a forradalom hőseinek csak a nemzet ügye számított.
Mindannyiunknak, baloldaliaknak és jobboldaliaknak közös feladata, hogy ki-ki a maga módján felnőjön ehhez az örökséghez - most is. Köszönöm szépen megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)
