DR. VINNAI GYŐZŐ

Teljes szövegű keresés

DR. VINNAI GYŐZŐ
DR. VINNAI GYŐZŐ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Ígérem, rövid leszek, nem akarok újra belemenni ebbe az identitásvitába, amely az ellenzéki padsorokat jellemzi. De szeretném azt elmondani az emlékév kapcsán, hogy nagyon örülök annak, hogy az MSZP hozzászólói támogatják ezt az emlékévet. Reméljük, hogy ez közös sikerünk lesz.
Azt el kell ismerni, amit Mesterházy Attila mondott, hogy tény, hogy ő elment Kolozsvárra, és mondhatom azt, hogy bocsánatot kért azért a magatartásért. De azt is látjuk, hogy most nem ez az irányvonal a mérvadó az MSZP-ben vagy éppen a közös ellenzéki oldalon. A DK-s képviselők nincsenek itt, de én ott voltam több rendezvényen 2004-ben, és a vitákon is részt vettem, jobbára csak hallgattam, de helyi vitákon részt vettem, és itt vannak a fülemben Gyurcsány Ferenc szavai, aki szenvedélyesen érvelt az állampolgárság meg nem adása érdekében. De zárjuk le!
Nézzük meg azt, talán még Hoppál Péter hozzászólására, nagyon röviden mindenkinek a hozzászólására szeretnék reagálni, hogy konszenzust keresünk, és méltó emlékezés legyen 2022-2023-ban. Már csak azért is, mert Arany János és Petőfi Sándor barátsága legendás volt, ismerjük levelezésüket, ismerjük azt is, hogy sokszor találkoztak. Arany János írta Petőfi Sándorról, hogy a magyar irodalomnak, de a világirodalomnak is a legnagyobb alakja Petőfi Sándor. Ebben nincs vita közöttünk, és remélem, hogy a méltó megemlékezésben sem lesz.
Keresztes képviselőtársamnak azért annyit mondanék, hogy az ellenék nem ért egyet több kérdésben. Ez szíve joga! Csak amikor itt az egyesült baloldal kifejezést használtam, az előrevetíti azt a jövőt, hogy milyen kottából játszanak és milyen listával fognak indulni.
Befejezésül még egy dolgot szeretnék elmondani Petőfi Sándorról, és ez az előterjesztői szándékban megnyilvánult. Ha önök is elfogadják azt, hogy Petőfi Sándor a XIX. században legendás volt a költeményei mellett a hazaszeretetéről, szabadságszeretetéről és - én találtam ki ezt a fogalmat, csak szerénytelenül mondom - haladásszeretetéről, mert költeményein átjön, hogy mennyire szerette hazáját, hogy az fejlődjön, átalakuljon, és egy polgári, modern Magyarországgá váljon. Mi ezért dolgozunk, és remélem, hogy a Petőfi-emlékévnek a méltó megemlékezése közös sikerünk lesz. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem