SCHANDA TAMÁS JÁNOS

Teljes szövegű keresés

SCHANDA TAMÁS JÁNOS
SCHANDA TAMÁS JÁNOS innovációs és technológiai minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Asszony! Tudok úszni, és nem tud megfizetni. (Derültség a kormánypártok padsoraiból.) De engedje meg, hogy a kérdésének a tartalmi részére is rátérjek, hiszen egy fontos kérdésről van szó, amit idehozott.
Először is engedje meg, hogy kihangsúlyozzam azt a mondatot, ami kicsúszott a száján. Azt mondta, hogy: a munkanélküliségi adatok nem néznek ki rosszul. Köszönjük szépen képviselő asszonynak a dicséretet. Ha a baloldalról egy ilyen mondat érkezik, akkor olyan nagy baj valóban nem lehet.
És, tisztelt képviselő asszony, engedje meg, hogy ha már megbecsülésről, bérből és fizetésből élőkről van szó, akikért látszólag önök aggódnak, akkor hadd idézzem ide Gyurcsány Ferencnének a megdöbbentő nyilatkozatát. Tudja, hogy hogyan jellemezte őket? Azt mondta, hogy: olcsók és tanulatlanok a magyar bérből és fizetésből élők. (Közbeszólás a kormánypártok padsoraiból: Úgy van!)
Nekünk pedig ők vannak a politikánk közepén, hiszen azt gondoljuk, hogy Magyarországon egy munkaalapú társadalom építéséért kell dolgozni, a munkahelyek megvédéséért és új munkahelyek létrehozásáért kell mindent megtenni.
Tisztelt Képviselő Asszony! Arról se feledkezzünk el, hogy az ön főnöke, Gyurcsány Ferenc kormányzása alatt százezren tengődtek segélyen. Ahelyett, hogy a munkahelyteremtést, a munkahelyek megvédését helyezték volna a fókuszba, segélyalapú politikát folytattak, és aki pedig dolgozott, azt agyonadóztatták.
Tisztelt Képviselő Asszony! Arról se feledkezzünk el, hogy az ön szövetségesei, politikai bajtársai voltak azok, akik egyébként elvették a nyugdíjat, elvettek egyhavi fizetést, csökkentették a gyes időtartamát, csökkentették a táppénzt, és hosszasan lehetne sorolni az intézkedéseket.
Tisztelt Képviselő Asszony! Ön azokkal ül egy frakcióban, akik mindezt megszavazták. Köszönöm megtisztelő figyelmét. (Taps a kormánypártok padsoraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem