DR. KERESZTES LÁSZLÓ LÓRÁNT

Teljes szövegű keresés

DR. KERESZTES LÁSZLÓ LÓRÁNT
DR. KERESZTES LÁSZLÓ LÓRÁNT (LMP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Valóban, itt egy kifejezetten egy szakpolitikai kérdést szeretnék feltenni, ezért elfogadom, hogy államtitkár úr válaszol.
Itt az iménti számháború után én azért szeretném kérdezni államtitkár urat, abban, gondolom, egyetértünk, hogy egy rendkívül mély társadalmi és gazdasági válságot él meg ma Magyarország, tehát ezt, gondolom, a kormány is látja és a kormány is elismeri. Látható, hogy sok ezer család került rendkívül nehéz helyzetbe. És egy ilyen krízis idején alapvető elvárás és jogos elvárás a magyar emberektől, hogy a kormány a legjobb tudása szerint tegye a dolgát, és minden rendelkezésre álló eszközt arra használjon, hogy hatékony legyen az egészségügyi védekezés, a gazdasági védekezés, és segíteni lehessen azokon, akik nehéz helyzetbe kerültek.
Mi azt látjuk, hogy önök cserben hagyták őket, hiszen megkéstek és elégtelenek az intézkedések, és ami külön egy óriási probléma, hogy még ebben a nehéz helyzetben, a válság idején sem engedik el a gigantikus beruházásokat, olyan gigantikus beruházásokat, amelyeknek a megtérülésére semmiféle garancia nincs. Helyette önök brutális megszorításokat kezdtek el érvényesíteni, és ezzel közvetlenül a magyar embereknek okoznak károkat.
Amikor önök rengeteg pénzt elvonnak az önkormányzatoktól, akkor az alapvető közszolgáltatásokat veszélyeztetik, mint a közösségi közlekedés, az ivóvízellátás, az óvodai, bölcsődei ellátás, tehát nem az önkormányzatokat, az embereket károsítják meg; a szakmaiatlan döntésekkel pedig konkrétan felélik a jövőt.
(17.00)
Egy ilyen ágazat a közlekedéspolitika, amely egyrészt a megszorítások, másrészt pedig a rossz szakmai döntések áldozata. Látható, hogy egy ilyen krízishelyzetben magukra hagyták az önkormányzatokat a helyi közösségi közlekedés finanszírozásában, hagyták továbbra is lepusztulni, leromlani a vidéki úthálózatot. Még mindig sokkal több út megy tönkre évente, mint amennyit önök felújítanak. Tíz éve szinte semmit nem tettek a vidéket ellátó vasúti mellékvonalak fejlesztéséért, amivel 34 vasúti mellékvonalat gyakorlatilag halálra ítéltek. És fenntartják az ezermilliárdos Budapest-Belgrád vasúti projektet, ami semmi másnak nem jó, mint a kínai nagyhatalmi érdekeknek, és Mészáros Lőrinc cégeinek 300 milliárdot hoz.
Államtitkár úr, elfogadják-e, hogy egy ilyen krízishelyzetben legalább ezt a beruházást le kell állítani, és ezt a közel ezermilliárd forintot a magyar emberek érdekében kell felhasználni? Köszönöm. (Taps az ellenzéki padsorokból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem