DR. MOLNÁR ZSOLT

Teljes szövegű keresés

DR. MOLNÁR ZSOLT
DR. MOLNÁR ZSOLT (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! Valóban, a vírussal, a járvánnyal szemben az önkormányzatok állnak az élen a védekezésben, sokszor erőn felül is küzdenek önkéntes teszteléssel - az önkormányzatok maguk szereztek be teszteket -, a szociális háló megerősítésével, kis- és középvállalkozásoknak nyújtott segítséggel, eszközbeszerzéssel, és mi azt tapasztaljuk, hogy önök nem partnernek tekintik az önkormányzatokat, hanem inkább ellenfélnek. Az önök politikai kultúrájába az önkormányzatok autonómiája semmilyen módon nem illik bele, sarcolják az önkormányzatokat.
Azt a kérdést kell feltenni, hogy hova vezet ez az út, és hova vezet az ingyenes parkolás kérdése, amely már tavasszal is megbukott, hiszen látható volt a közlekedési káosz, dugók, különböző olyan belvárosi jelenetek, amelyek a káoszt idézik, a légszennyezettség növekedése; azonban idén ősszel másodszor is nekifutottak ennek a tervüknek; még akkor is, ha a parkolóházak megnyitása némi innovációt jelent, maga a belvárosi parkolás ingyenessé tétele jóval több problémát okoz.
És azt az érvet használják - hiszen Magyarország miniszterelnöke vagy a Miniszterelnökséget vezető államtitkár is azt mondta -, hogy az egészség védelme, a tömegközlekedésben a kontaktok csökkentése, az emberi élet védelme, valamint az autóval rendelkezők számára kedvezmények adása mindenképpen előreviszi ezt az ügyet.
Azt kérdezem, hogy kívánják-e felülvizsgálni a tapasztalatok alapján. Meghallgatják-e a belvárosban közlekedőket, a futárokat, a mentősöket, a taxisokat vagy az arra közlekedőket, és kívánnak-e változtatni ezen a gyakorlaton, vagy pedig kitartanak a mellett a gondolkodásmód mellett, hogy egyrészt sarcolni kell az önkormányzatokat, másrészről az ingyenes parkolás az, ami előreviszi a járvánnyal szembeni védekezést? Köszönöm szépen a válaszát. (Taps az MSZP padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem