ANDER BALÁZS

Teljes szövegű keresés

ANDER BALÁZS
ANDER BALÁZS (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Azzal teljes mértékben egyetértünk, hogy a járványügyi szabályokat be kell tartani. Azzal is egyetértünk, hogy a járványügyi szabályokat be kell tartatni. Viszont hiába szoktunk hozzá, mondjuk úgy, a Jobbikban mi már az igazságtalan és túlzó büntetésekhez, legyen szó, mondjuk, milliárdos ÁSZ-büntetésről vagy éppen több mint négymilliós krumplibírságról, az embertelen és valóban túlzó szankciókat nem fogjuk elfogadni.
A dél-somogyi kisvárosban, Nagyatádon a minap bezártak egy pékséget, ugyanis 10 óra 10 perckor egy 63 éves illető ott vásárolt, és kiszolgálták. Maga az egész körülmény roppant gyanús, és joggal keltett fölháborodást a nagyatádi polgárokban, akik egyébként aláírásgyűjtést kezdeményeztek annak érdekében, hogy ezt az egészet valahogyan visszacsinálják.
Nem csoda ez a fölháborodás, hiszen amilyen vastagon fog a ceruza a büntetések alkalmával, olyan szűkmarkúak a támogatások tekintetében a kormánypárti részről.
Nézzük azt, hogy mi a helyzet! Az elmúlt hónapban 3 ezer honfitársunk halt meg koronavírus-járvány következtében. Most már napi 150 halottal számolhatunk, tehát tízpercenként meghal egy magyar állampolgár. 6-7 ezer pozitív teszt születik naponta, és a pozitivitási ráta iszonyatosan magas, ami azt jelenti, hogy ez a járvány tulajdonképpen kontrollálhatatlanná vált.
Mit tett és hogyan készült föl a kormányzat erre az egész katasztrófahelyzetre? Azt más sokszor elmondtuk, hallottuk, hogy igen, az egész nyarat tulajdonképpen jachtozással, helikopterezéssel és a haverok kitömésével töltötték, valamint a Balaton lenyúlásával, és tényleg napestig lehetne sorolni ezeket a gyalázatos tételeket. Hiába kértük, hiába javasoltuk, hiába követeltük azt, hogy hallják meg a Jobbik javaslatait, többek között például azt, hogy tömeges tesztelésre lenne szükség, és a kontaktkutatást is sokkal komolyabban kellene venni, az ország fölé tornyosuló második hullám komor árnyékában ezt a kormányzat nem akarta meghallani.
Most is mire van eszük? Például arra, hogy a közpénzlenyúlást az Alaptörvényben rögzítsék; arra van eszük, hogy átírják a választási törvényt, és megpróbálják bebetonozni a saját maguk hatalmát, hogy tovább tudjanak dagonyázni a korrupció pöcegödrében.
Nézzük, mit csinált, mondjuk, Kásler miniszter úr múlt héten a bizottsági meghallgatásán! Amikor föltettem neki azt a kérdést, hogy ő személyesen, mint miniszter hogyan viszonyult ahhoz, hogy itt többezres sportrendezvényeket engedtek Magyarországon, akkor erre nem válaszolt, illetve elkente a választ. Az ő válasza, illetve a kormányzat válasza erre az egészre az, hogy a kormány mindent jól csinál, az emberek a hibásak, az emberek a felelőtlenek, az ő fegyelmezetlenségük az, ami tulajdonképpen a bajokat okozza.
Hát, kérem szépen, ez nincs így! Az a helyzet, hogy a kormányzatnak oda kellene magát tennie, és többek között, mondjuk, akkor azt az 500 ezer forintos egyszeri bérkiegészítést is megadni a szociális szféra dolgozóinak, amit, úgy látszik, hogy hiába követelünk, ugyanis a valódi ellenség Magyarországon nem a kisember, hanem maga a vírus, és az a megélhetési vészhelyzet, katasztrófa, ami kibontakozni látszik.
Mit tesz a kormány ebben a helyzetben? Például azt, hogy bezárja ezt a nagyatádi kis pékséget, családok megélhetését kockáztatva ezzel, egy olyan helyzetben, amikor továbbra is tarolhatnak, arathatnak a végrehajtók, 33 százalékos, 50 százalékos letiltással, egy olyan helyzetben, amikor nem jár a 100 százalékos táppénz, és bizony a 60 százalékos táppénzből megélni, családot fenntartani nem nagyon lehet; egy olyan helyzetben, amikor százezer munkanélküli lett Magyarországon a járvány következtében. Az a helyzet, hogy itt is csak az látszik, hogy nagyon szűkmarkú a kormányzat, hiszen három hónapra jár az álláskeresési támogatás, ahelyett egyébként, hogy megfogadnák itt is a Jobbik tanácsát, és azt fölemelnék legalább kilenc hónapra, hiszen nonszensz ez az állapot.
Szóval, bőkezűek a büntetések tekintetében, viszont nagyon fukarok a támogatások vonatkozásában kormányzati részről. Azt látjuk, hogy mondjuk, a pedofil Kaleta a sok-sok ezer pedofil képéért kapott 500 ezer forintnyi büntetést, leülnie viszont nem kell semmit, ennek ellenére vagy ezzel szemben a nagyatádi pékséget két hónapra, ismétlem, bezárják.
Joggal fölháborodottak a dél-somogyi kisváros lakói, joggal indították el ezt a petíciót, és azt hiszem, hogy az üzenetük egyértelmű a kormányzat felé: fölvették az előrendelést a narancsos buktára 2022-re. Hallgassák meg a nagyatádi emberek panaszát, a dél-somogyi emberek panaszát, és ne a kisembert tekintsék ellenségnek, ellenfélnek a kormányzati oldalon, hanem valóban a vírust és a megélhetési vészhelyzetet! Köszönöm szépen. (Szórványos taps a Jobbik soraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem