BŐSZ ANETT
BŐSZ ANETT
BŐSZ ANETT (DK): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Ombudsman Úr! Engedjék meg, hogy megköszönjem a beszámolót, és úgy a magam, mint a Magyar Liberális Párt nevében néhány gondolatot megosszak önökkel. Tisztelem és helyeslem, hogy a biztos úr az elődjének való köszönetnyilvánítással kezdte a felszólalását, hiszen ahogy itt már ellenzéki kollégáktól hallhattuk, tavaly szeptember közepe óta tölti be ezt a hivatalt.
(10.50)
Úgy gondolom egyébként, hogy dr. Székely Lászlótól a tavalyi beszámoló alkalmával nagyon szépen búcsúzott az Országgyűlés. És nemcsak liberálisként, de felelősen gondolkodó polgárként azt kell mondanom, hogy ez a hivatal, illetve az ön pozíciója, tisztelt biztos úr, egy egyébként sérülésmentesen működő jogállamban és demokráciában is kivételes fontossággal bír, ott is, ahol nem általános az egyenlő méltóság és az egyenlő bánásmód elvének sérülése, valamint nem annyira jellemző a mindennapokra az egyéni és a csoportos jogsérelem. Hazánkban sajnos az elmúlt években egy olyan, nemcsak politikai, de társadalmi működés indult el, amelyben ez nem garantált, így ilyen értelemben önökre jóval nagyobb figyelem hárul. Azt is gondolom, hogy tiszteletre méltó és becsületes az a munka, amit végeztek. Mindannyian boldogabb országban élhetnénk, ha nem 154 oldalas beszámolójuk lenne, mert ez azt jelentené, hogy igenis kevesebb a jogsérelem, kevesebb honfitársunk méltósága sérül akár egyéni, akár csoportos szinten.
De sajnos ennek az ellenkezőjét látjuk, és az ön beszámolója, tisztelt biztos úr, ilyen értelemben, azt kell mondanom, országjelentésként is felfogható. Ahogyan a gyermekjogi kérdéseket sorolta, azon gondolkodtam, hogy az ellenzéki padsorokból is érkezhettek volna ezek a gondolatok. Éppen ezekről próbáljuk meggyőzni a kormánypárti képviselőtársakat, illetve a kormány képviselőit, amikről ön is beszélt. Többek közt arról, hogy az oktatási rendszerünk számos ponton diszkriminatív, és nemcsak a sajátos nevelési igényű vagy az enyhe fogyatékossággal élő tanulók esetében, nemcsak arról beszélünk, amikor valaki súlyos fogyatékossággal élő gyermeket nevel és az otthonápolási díját emelni kellene, ez szerintem vitán felül áll. Ez inkább már talán költségvetési kérdés, miután az elvekben megegyeztünk, és sajnos ezekben nem állunk jól, illetve nem állunk talán úgy anyagilag, hogy emelni lehetne, holott mindent megérdemelnének azok, akik beteg gyermeküket ápolják otthon.
Attól tartok ugyanakkor, tisztelt ombudsman úr, hogy a legelesettebb társadalmi csoportok tagjai nem jutnak el önökhöz. Látom a beszámolóból, illetve az ön expozéjából is, hogy számos panasz érkezett önökhöz, amelyeket rendkívül jól kezeltek, de azt is látom, hogy olyan mértékűvé vált a társadalmi szakadék, és ez a jogok gyakorlásában is megmutatkozik ma hazánkban, hogy bizonyos társadalmi csoportok tagjai még a saját jogsérelmük korrekciójáig sem jutnak el. Egyszerűen odáig jutnak el, hogy megélik ugyan, hogy a méltóságuk nap mint nap sérül akár egy orvosi rendelőben, akár a gyermekük méltósága egy oktatási intézményben, akár csak egy hivatalban, vagy bárhol, nem is kell hivatalos ügyet intézni, de már nem tudnak olyan lépéseket tenni, hogy igazságot szolgáltassanak nekik. Még egyszer mondom, hogy köszönet illeti önt és a kollégáit, hogy az önökhöz eljutó panaszok esetében viszont a lehető legjobb tudásuk szerint igyekeznek a jogorvoslati lépéseket megtenni.
Az anya és a gyermek együttes elhelyezését tekintve mélyen egyetértek önnel, és szeretném jelezni, hogy elődje, aki az év nagyobb részében teljesített szolgálatot ebben a pozícióban még tavaly, ahogyan a mozgástere engedte - egyébiránt remekül -, szót emelt a Magyar Tudományos Akadémia függetlensége mellett, az LMBTQ-közösség jogaiért, valamint olyan marginálisnak látszó, de egyébként talán mondhatom, hogy a legvédtelenebbeket védő ügyben, mint amellett, hogy a koraszülött gyermekeknek joguk van ahhoz, hogy a szülők folyamatosan jelen legyenek velük. Ez korábban nem volt hazánkban egyértelmű, szerintem ez egy nagy előrelépés az elmúlt évekhez képest. Éppen emiatt mondom azt, hogy az ombudsmani beszámoló egyfajta országjelentésként is felfogható, hiszen látjuk, hogy akár orvosi protokollokkal, akár iskolában bevett szokásokkal tud szembemenni és tud végül igazságot szolgáltatni olyan társadalmi csoportoknak, illetve olyan személyeknek, akik felé talán senki sem szolgáltatott igazságot.
Tisztelt biztos úr, az ön hivatalba lépését követően a Helsinki Bizottság egy részletes szakmai anyagot készített, egészen pontosan 2019 decemberében, és több területet is érintett az önhöz címzett levélben, olyanokat, amelyeket hazánkban égetőnek gondol. Olyan területeket is érintett, amelyekkel egyébként még Székely professzor úr nem foglalkozott, pedig jó lett volna, ha ez így van. Egyik példa erre a fóti gyermekotthon lakóinak sorsa, illetve a velük való bánásmód, ilyen volt a fogvatartottak jogérvényesülése, valamint az alapvető jogok biztosának megválasztási módja. Ebben az utóbbi kérdésben a Helsinki Bizottság nagyon konkrét javaslatot tett a biztos úr felé. Legjobb tudomásom szerint arra kérte biztos urat, hogy élve a jogosítványaival, amelyeket törvény adott önnek, a jövőre nézve kezdeményezze, hogy a hivatal élére, a jogállamiság egyik utolsó bástyája élére egy szabadabb pályázat, illetve egy nagyobb szakmai vita keretében tudjunk jelölteket delegálni és aztán végül ombudsmant választani. Tisztelettel kérdezem önt, hogy értő fülekre talált-e ez a javaslat önben, illetve hajlik-e arra, hogy él ezzel a jogosítvánnyal.
Évek óta konstruktívan igyekszik a hivatal munkájában, illetve az ombudsman munkájában részt venni a Helsinki Bizottság akár csak állásfoglalások útján, és a tavaly év végén címzett levélnek az egyik legnagyobb kiváltó oka egy egészen szomorú lépés volt hazánkra nézve. Nevezetesen, hogy a Nemzeti Emberi Jogi Intézmények Világszövetsége akkreditációs albizottságának döntése alapján, illetve ahogy akkor az a döntés kinézett, felmerült az, hogy hazánk emberi jogi intézményeinek „A” kategóriás besorolását elveszítsük. Azt gondolom, éppen emiatt nagyon fontos, hogy például a Helsinki Bizottságra vagy bármely olyan jogérvényesítést előremozdítani kívánó civil szervezetre ne valamifajta politizáló civil társaságként tekintsünk, hanem mint egy szakmai irányelveket követő szervezetre és egyébként hazánk ügyeinek és jogrendszerének, valamint politikai és társadalmi fejlődésének előremozdítóira.
Éppen erre vonatkozik a következő kérdésem: vajon az alábbi kérdésköröket meg tudták-e vitatni a biztos úrral a Helsinki Bizottság képviselői? Idézni szeretnék ebből a levélből: milyen módon lépett fel a rasszizmus, valamint a menedékkérőkkel, a menekültekkel szembeni xenofóbia ellen, hogy állást foglalt-e a külföldről támogatott szervezetekkel kapcsolatos törvény kapcsán, illetve hogy milyen lépéseket tett az emberi jogi és más civil szervezetek védelme érdekében, valamint hogy mi az álláspontja a jogvédők helyzetével foglalkozó különleges ENSZ-jelentéstevő azon megállapításáról, miszerint vonakodott olyan kérdésekben az Alkotmánybírósághoz fordulni, amelyeket politikainak tekintett.
Tisztelt biztos úr, én tudom, hogy ön az elmúlt évnek nagyságrendileg a negyedében teljesített szolgálatot ebben a pozícióban, tehát ilyen értelemben most tényleg egy olyan évről vitázunk, amelyben Székely László hiányosságait is felvetette a Helsinki Bizottság, ugyanakkor nemcsak a jogfolytonosság, hanem a tisztesség is megkívánja azt, hogy a beszámoló alkalmával itt, a Ház előtt tudjunk ezekről a kérdésekről beszélni. Én tisztelettel kérdezem ezért az ombudsman urat, hogy volt-e előremozdulás ebben az ügyben, illetve hogy értő fülekre lelt-e önben és kollégáiban a Helsinki Bizottság javaslata.
Végül, mert ön is ezzel kezdte a beszámolót, én is szeretném elmondani, hogy a tisztesség és az őszinteség jegyében állítottam össze ezt a felszólalásomat. Ön is elmondta, hogy jó és rossz dolgokról egyaránt kíván beszélni. Szeretném ezt a felszólalásomat egy pozitív gondolattal zárni, nevezetesen azzal, hogy nagyon jónak tartom, hogy ombudsman úr egyik első lépése az volt, ami egyébként a magyar sajtóban igen nagy figyelmet is kapott, hogy kimondta, a rossz kórházi körülmények fényképen való megörökítéséhez igenis joga van a páciensnek, és ilyen értelemben igazságot találtak az ön hivatalában azok, akik önökhöz fordultak. Ezt nagyon jónak tartom, és ezúton is köszönöm a munkájukat. Bízom abban, hogy a továbbiakban is készek lesznek igazat adni azoknak a honfitársainknak, akiket jogsérelem ért, illetve akiknek sérült a méltósága.
(11.00)
Sajnos, sokan vannak ebben az országban, sokan számítanak önökre, és tisztelettel kívánom önöknek egyúttal, hogy a munkájukat más intézményektől, valamint politikai elvárásoktól függetlenül tudják végezni, ehhez pedig kívánok jó egészséget, különös tekintettel a járványügyi helyzetre. Várom megtisztelő válaszukat, és köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a DK soraiban.)
