Megemlékezés a Nemzeti Gyásznapról
Megemlékezés a Nemzeti Gyásznapról
Tisztelt Ház! Képviselőtársaim! 2013-ban a magyar kormány november 4-ét, az 1956-os forradalom és szabadságharc leverésének kezdeti napját nemzeti gyásznappá nyilvánította. Így ma nemzeti gyásznapon ülünk.
1956-ban, a győztes forradalom reményével végződő véres októberi napok után az ország népe hozzálátott, hogy a romokból egy új, szabad és demokratikus hazát építsen. Ennek a gyásszal, hittel és reményekkel teli pár napnak vetett végett a szovjet csapatok Magyarország ellen indított inváziója november 4-én, a hajnali órákban.
Szabadságharcunkat azonban nem sikerült egy nap alatt eltiporniuk. A szovjet szuperhatalom támadásával egy időben megkezdődött a reménytelen fegyveres ellenállás Budapesten és Magyarország egyes vidékein. Később az elfogott politikai vezetők, valamint a lakosság ellenállása is tovább nehezítette, hogy a megszállók és a magyar kommunista vezetők minél gyorsabban befejezhessék dicstelen küldetésüket. Az elképesztő túlerővel szembeszállók megmutatták, hogy a magyarság a szabadságot nemcsak kivívni képes, hanem ha kell, a legreménytelenebb helyzetben az életét is kész feláldozni érte.
Mindezt úgy vállalták, hogy november 4-én hajnalban Kádár János rádióbeszédéből világossá vált számukra: a magyar forradalmat elárulták. Mindezek ellenére mégis szembeszálltak az újbóli szovjet hódítással. Bíztak abban, hogy kitartó küzdelmükkel elérhetik az ENSZ és a nyugati országok közbelépését. Bíztak abban, hogy az egyenlőtlen küzdelem vállalása mégsem felesleges.
„Magyarország népe elég vérrel adózott, hogy megmutassa a világnak a szabadsághoz és igazsághoz való ragaszkodását. Most a világ hatalmain van a sor, hogy megmutassák az ENSZ alapokmányában foglalt elvek erejét” - szólt a világ összes országához Bibó István november 4-én, minden szabadságát féltő honfitársa nevében. Bibó e szavakat a Nagy Imre-kormány utolsó Országházban maradt tagjaként, az épületet elfoglaló szovjet katonákkal szembenézve fogalmazta meg.
Ma már tudjuk, hogy nem hőseink áldozatvállalása, hanem csakis a külföldi segítségbe vetett bizalmuk volt egyedül hiábavaló. „A világ e pillanatban, november 4-én, vasárnap reggel tudja, hogy Európa közepén tömeggyilkosság történt. Egy nemzetet meg akar gyilkolni egy idegen hatalom. A nemzet ezt a gyilkossági kísérletet túléli. Milyen áron? Azt nem tudjuk e pillanatban, de túléli!” - szólt aznap Márai Sándor is a világ népeihez és minden magyarhoz a New York-i Szabad Európa Rádió stúdiójából.
Tisztelt Képviselőtársaim! Magyarország túlélte mindazt, amit 1956-ban elkövettek ellene. Túlélte, de nagy árat fizetett érte akkor és azt követően egyaránt. Az 1956-os forradalom és szabadságharc eseményeinek következtében országszerte legalább 2700-an haltak meg, több mint 1900-an csak a fővárosban. A fegyveres megszállást a magyar történelem legvéresebb politikai megtorlása követte, aminek során több száz honfitársunkat kivégezték, közel 900-at a Szovjetunióba hurcoltak, és több mint 20 ezer főt internáltak vagy bebörtönöztek. De nem feledkezhetünk meg arról sem, hogy a forradalom alatt és után 200 ezer magyar kényszerült hazája elhagyására.
Tisztelt Ház! Képviselőtársaim! 1956-os hőseink csorbíthatatlan igazságának és emlékezetünkből ki nem törölhető bátor áldozatvállalásának is köszönhetjük, hogy nemzetünk túlélte az újabb szovjet megszállást. Emlékezzünk most azokra az ismert és ismeretlen magyarokra, hősökre és áldozatokra, akik mindenüket feláldozták hazánk sorsának jobbra fordításáért! Ne feledjük, ha emlékezetünkben megtartjuk őket, örökké élni fognak! Kérem, egyperces felállással adózzunk áldozatvállalásuknak. (A teremben lévők néma felállással adóznak az áldozatok emlékének.) Köszönöm szépen.
Tisztelt Ház! Most általános viták tárgyalására kerül sor. Felhívom szíves figyelmüket az ülésteremben a pandémiajárvány miatti védelmi előírások fokozott betartására.
