DR. OLÁH LAJOS

Teljes szövegű keresés

DR. OLÁH LAJOS
DR. OLÁH LAJOS (DK): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Országgyűlés! Magyarországnak működnie kell, ezzel a mottóval álltak neki a járvány második hullámának kezeléséhez. Ehhez képest azt látjuk, hogy 30 óvoda, fél tucat iskola van zárva koronavírus-gyanú miatt, 121 osztálynál és 6 teljes iskolánál pedig digitális oktatás van, digitális oktatásra kellett átállni, mert önök nem voltak hajlandók tesztelni, s inkább hazaküldték a gyerekeket és a tanárokat.
A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete szerint egyáltalán nem arról van szó, hogy csak ennyi vírus van az ország iskoláiban, hanem ilyen kevés helyen hajlandók önök tesztelni. Ezek véletlenszerűen derülnek ki, ahogy ők mondják. Ennyi iskolában van olyan szülő, aki hajlandó arra, hogy kifizesse azt a 20 ezer forintot, amibe egy teszt kerül ma. Önök semmit nem tettek azért, hogy megvédjék a pedagógusokat, a gyerekeket és a szüleiket. Ennek ugyanis minimum az lenne a megoldása, ha önök nagy mennyiséget és ingyenesen tesztelnének.
De menjünk tovább! Ma szinte minden ország vezetése azt mondja, így önök is, hogy az országnak működnie kell, és ha lehet, el kell kerülni a tavaszi lezárásokat. Tudják, hogy milyen országokban van a legkisebb gazdasági visszaesés? A legtöbbet tesztelő nyolc ország közül öt ott van, ahol a legkisebb gazdasági visszaesés van. A legkevesebbet tesztelő hat ország közül négy sereghajtó, és ezek között van Magyarország, tisztelt államtitkár úr. Ez azt jelenti, hogy ezek a számok nem tudnak hazudni, és azt mutatják, hogy a tesztelésnek igenis összefüggése van akár a gazdaság állapotával is. Hadd összegezzem önöknek, hogy megértsék: ahol tömegesen és jobbára ingyen tesztelnek, ott az ország, az oktatás és a gazdaság működik, ahol pedig nem tesztelnek megfelelő mértékben, ott az ország, az oktatás és a gazdaság nem működik.
Ön a WHO-protokollra hivatkozik, és a járvány egészét nézi. Ön hazudik az országnak, államtitkár úr! Ne a járvány egészét nézze! Az elmúlt napokban rendszeresen 10 százalék fölött volt a pozitív esetek száma a teszteket tekintve. Ne tévessze meg az embereket, mert a WHO nem egy átlagról beszél. Ő azt mondja, hogy mindennap az lenne a jó, ha a tesztek számában az 5 százalékot nem haladná meg, az Európai Unió ráadásul ezt a számot 4-re teszi. Magyarországon van, amikor 14 százalék ez a szám. Önök nem tesztelnek eleget! Önök hazudnak az országnak, tisztelt államtitkár úr!
Önök csak beszélnek a tesztelésről. Önök tesztelés helyett karanténba zárják az országot, s annak, hogy nem tesztelnek, az lesz a következménye, hogy be kell zárni az iskolákat, be kell zárni a munkahelyeket, pedig ezt megoldhatnák. Nem értem, hogy miért félnek önök ennyire a nagy mennyiségű ingyenes teszteléstől.
Tisztelt Államtitkár Úr! Azt tudom mondani, hogy a Demokratikus Koalíció kezdeményezett egy népszavazást. Ne várják meg, hiszen önök is pontosan tudják, hogy ha erre kerül sor, akkor elsöprő többsége lesz ennek a népszavazásnak, hogy ingyenes legyen a tesztelés. Azt kérjük tisztelettel a kormánytól, hogy a lehető leghamarabb tegye széles körűvé és ingyenessé a tesztelést.
Nem velünk vitatkoznak, amikor azt mondják, hogy minden rendben van. Az előttem szóló képviselőtársam is elmondta, hogy az önök szakértői mondják azt, tisztelt államtitkár úr, tisztelt kormány, hogy nem tesztelnek eleget, és azt mondják, hogy a tesztelési kapacitás nem elegendő ehhez. Hát, mit csináltak önök nyáron? Most végre odáig eljutottunk, hogy felveszik a maszkot, mert nyár előtt még erre sem voltak hajlandók, rossz példát mutatva mindenkinek, veszélyeztetve emberek életét ezzel a rossz példával. Most legalább idáig eljutottunk.
De arra kérjük önöket tisztelettel, hogy amellett, hogy a maszkot felveszik, változtassanak a politikájukon is, kezdjenek el ingyenes tesztelést, különben a DK által kezdeményezett országos népszavazás kényszeríti önöket erre rá. Köszönöm szépen, elnök úr. (Taps az ellenzéki oldalon.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem