DR. GURMAI ZITA

Teljes szövegű keresés

DR. GURMAI ZITA
DR. GURMAI ZITA (MSZP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Államtitkár Úr! Képviselőtársaim! Néhány nap múlva október 23-a, az ’56-os forradalom évfordulója. Az ünnepi beszédekben legtöbbször elhangzik, hogy a forradalom a magyar fiatalság lázadásával kezdődött. Az egyetemisták voltak azok, akik megelégelték a diktatúrát, elegük lett a hatalom basáskodásából, és nem tűrtek tovább.
Ezeket a fiatalokat önök is méltatni szokták, és joggal. Pedig amikor 64 évvel ezelőtt fellázadtak a diákok, az akkori hatalom felforgatóknak és csőcseléknek nevezte őket. Utólag a történelem mégis igazolta, hogy nekik volt igazuk. Arra kérem önöket, tisztelt kormánypárti képviselőtársaim, mondják meg, ha a 64 évvel ezelőtti önkény ellen lázadó diákokat megértik és igazat adnak nekik, vajon miért nem tudják megérteni a mai önkény ellen lázadókat. Úgy látom, 64 évvel később önöknek már nem könnyű a jó oldalra állni, hiszen az önkény, ami ellen tiltakoznak, az önök, a Fidesz önkénye.
Tisztelt Fideszes Képviselőtársaim! Vegyék már észre, hogy mostanra önök lettek az elnyomó hatalom. Önök veszik el az egyetem függetlenségét, neveznek ki egy katonát kancellárnak. Önök adtak ultimátumot a diákoknak. Önök próbálják megtörni az egyetemi hallgatók jogos ellenállását. Vegyék már észre: önök, a Fidesz lettek az elnyomó rezsim.
Az egyetemistáknak igazuk van. Éppen ezért önök nem győzhetnek. Lehet, hogy valamilyen módon felülkerekednek, ahogy 1956-ban is győztek az elnyomók, de ez a győzelem csak látszólagos. Miért nem látják be, hogy ebben a helyzetben csak veszíthetnek? (Nacsa Lőrinc: Mit képzel?) Miért nem adják vissza az egyetemek függetlenségét? Miért nem lépnek vissza, amíg nagyobb baj nem történik? Köszönöm, hogy meghallgattak. (Nacsa Lőrinc: Mit képzel? - Taps az MSZP soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem