DR. SIMICSKÓ ISTVÁN

Teljes szövegű keresés

DR. SIMICSKÓ ISTVÁN
DR. SIMICSKÓ ISTVÁN (KDNP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Szólnunk kell hétről hétre a járványhelyzetről. Tény, hogy az első hullám elleni harcot sikeresen vívta meg az ország, úgy, hogy sajnos önökre, tisztelt baloldal, semmilyen ügyben nem számíthattunk. Jelenleg hazánk a vírusválság második hullámával küzd. Hatalmas kihívás mindenki számára, mindannyiunk számára, az egész világ számára.
Tisztelt Képviselőtársaim! Sok minden elhangzott itt az előttem felszólalók részéről. Szeretném elmondani és megnyugtatni önöket, hogy a védekezés terv szerint zajlik; Magyarország minden mutató szerint a vírus ellen jól védekező országok között van. Európa összes országában felfutóban van a második hullám, ezt tudjuk jól. A járvány egészét tekintve itthon még mindig csak az uniós átlag fele az 1 millió főre vetített fertőzöttek száma. Lakosságarányosan ez azt jelenti, hogy Magyarországon harmadannyian halnak meg, mint az uniós átlag. Természetesen minden emberélet fontos, de azért mégiscsak látnunk kell, hogy a világban dúl a járvány, és igenis a magyar kormány, a magyar állami szervek, az egészségügy megfeszített tempóban dolgozik, küzd azért, hogy a magyar emberek életét megvédje. Ezt fogja tenni az elkövetkezendő időszakban is.
Nagyon fontos azonban, hogy ne feledkezzünk meg arról, hogy együttműködve kell az állampolgárokkal elvégeznünk ezt a munkát. Valamennyi magyar állampolgárra szükségünk van, hiszen az óvintézkedések betartása rajunk, mindannyiunkon múlik, távolságtartás, maszkviselés, és a többi, és a többi - mindig elmondjuk és elmondja az operatív törzs, tájékoztatva ezzel az állampolgárok széles körét.
Tisztelt Képviselőtársaim! Nyilván senki sem tudta, hogy 2020-ban világjárvány söpör végig, de Magyarország gazdasági-pénzügyi megerősítése, amely 2010-től folyamatosan, lépésről lépésre halad, hihetetlenül jó döntés volt több szempontból is, nemcsak pénzügyi-gazdasági szempontból, hanem egyébként is. Míg mások a jelenlegi járványhelyzet közepette csődközeli állapotba kerültek gazdaságilag, pénzügyileg, Magyarország erős, és le fogja győzni a válságot.
Tisztelt Képviselőtársaim! A KDNP frakciója üdvözli, hogy a kormány létrehozta a gazdaságvédelmi operatív törzset is, hiszen a magyar emberek egészségének és életének megóvása mellett a legfontosabb a gazdaság újraindítása, a versenyképesség növekedésének elindítása, támogatási rendszerek kialakítása, a családok megvédése, a munkahelyek megvédése. A gazdaságvédelmi akcióterv keretében mintegy 6000 milliárd forintot fordított a kormány a gazdaság megvédésére, és a bértámogatások vonatkozásában már 280 ezer munkavállalón segített.
(14.10)
Óriási számok ezek. Tehát igenis, ebből is látszik, hogy a kormány végzi a feladatát a magyar társadalom javára.
Tisztelt Képviselőtársaim! A KDNP számára külön örömteli, hogy az otthonteremtési támogatás folyamatosan bővül, hiszen ez a családok számára ad lehetőséget életszínvonaluk megtartására, gyarapodására, és nyilván egyfajta tiszteletet és értékrendet is kifejez. A jövő évi költségvetésben azt látjuk, hogy 81 milliárd forinttal több jut a családok támogatására. Nagyon fontos ez. Sőt, azok a legutóbbi döntések, amelyek azt mutatják, hogy január 1-jétől az új építésű otthonok értékesítésének áfatartalmát 27 százalékról 5 százalékra csökkenti a kormányzat, sőt a három gyermeket nevelő családok esetében még az 5 százalékot is visszafizeti a kormányzat, ezek nagyon nagy jelentőségű döntések a családtámogatási rendszerben. Ehhez hozzájárul még az otthonfelújítási támogatás, amely szintén január 1-jétől indul meg. Itt a felújítási, az otthonfelújítási költségek 50 százalékát, azaz felét állja a kormányzat 3 millió forintig. Ez is nagyon nagy segítség a családok számára. Energetikai, fürdőszoba-, konyha-, bármilyen más felújítás történhet a családok javára.
Tisztelt Képviselőtársaim! A baloldali válságkezelést már megtapasztalhattuk, láthattuk, hogyan reagálnak a válsághelyzetekre. Láthattuk azt, hogy több mint ezermilliárd forintot vontak meg az emberektől, megvonták a tizenharmadik havi nyugdíjat, a közszférában bérbefagyasztást rendeltek el, gyakorlatilag eladósították az országot, a lakástámogatásokat felfüggesztették. Ezzel szemben a Fidesz-KDNP-kormány válságkezelése: megvédeni a munkahelyeket, újraindítani a gazdaságot, támogatni a családokat. Tehát a magyar emberek számíthatnak a Fidesz-KDNP-kormányra, ezzel szemben önökre nem. Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps a kormánypártok soraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem