DR. APÁTI ISTVÁN

Teljes szövegű keresés

DR. APÁTI ISTVÁN
DR. APÁTI ISTVÁN (független): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Régi igazság a politikában, hogy ne zavard meg az ellenfeledet, ha éppen hibázni készül.
Ugyanakkor mi a Mi Hazánk Mozgalomban teljesen másként gondolkodunk, és megpróbáljuk síppal, dobbal, nádi hegedűvel megzavarni a kormánytöbbséget egy szarvashiba elkövetése közben. Hiszen még nem késő, a katás adózók legalább kétharmadát, de lehet, hogy közel 100 százalékát tönkretevő, 2021. január 1-jétől hatályba lépő módosítás előtt még van jó néhány parlamenti ülés, amelyen van lehetőség arra, vagy lesz lehetőség arra, hogy a kormányzat korrigálja azt a hibát, amelyet még a tavaszi-nyári ülésszak végén elkövetett.
Itt ugyanis arról van szó, tisztelt képviselőtársaim, hogy adott egy rendkívül népszerű adózási forma, a kata, a kisadózók átalányadója, amelyet legalább 400 ezer vállalkozó választott. Legalább 400 ezer honfitársunk, többsége nyilván mikrovállalkozó, vagy egyenesen mikrovállalkozók adóznak ezen adózási forma szabályai szerint, melynek nagyon röviden az a lényege, hogy 50 ezer forint átalányadó befizetésével ezek a katás vállalkozók úgymond letudják, teljesítik valamennyi adó- és járulékfizetési kötelezettségüket, cserébe ugyanakkor lemondanak a kiadási tételek érvényesítéséről, feltéve, hogy az éves nettó árbevételük a 12 millió forintot nem haladja meg.
Nagyon sokan választják ezt az adózási formát még abban az esetben is, ha számos anyagköltségük, eszközköltségük, dologi kiadásuk, esetleg munkabérköltségük merül fel, mert úgy ítélik meg, hogy mindezekkel, plusz a havi 50 ezer forint havi átalányadó befizetésével is lényegesen jobban járnak, több nettó hasznot tudnak realizálni a hónap, illetőleg az év végén, mint ha egy bonyolultabb és magasabb adótétellel érintett adózási formát választanának.
És ebbe a kompromisszumba rongyol bele fénysebességgel a Fidesz-KDNP-kormányzat, a Mi Hazánk számára teljes mértékben érthetetlen módon, ugyanis „a kevesebb a több” elve kiválóan érvényesült, egy sikertörténetként könyvelhettük el eddig a katát: az előbb említett egyszerűsége, átláthatósága és alacsony kockázati szintje vagy egyenesen kockázatmentessége miatt sokkal több adóbevétel folyt be az államkasszába minden évben, mint amennyit előzetesen terveztek. A kompromisszumnak az is része volt ugyanakkor, hogy ezek az adózók tudomásul veszik, hogy mivel aktív korukban jó eséllyel sokkal több nettó bevételt vagy nettó hasznot realizálhatnak, mint mondjuk, munkaviszonyban lévő társaik, ezért ők aktív korukban nyugdíj-előtakarékossággal vagy egyéni megtakarításokkal felkészülnek a nyugdíjas évekre is, hiszen lényegesen alacsony nyugdíjra számíthatnak.
Nos, azzal, hogy 2021. január 1-jétől jelen állás szerint az ugyanazon megbízótól származó, éves 3 millió forintot meghaladó bevételre, megbízási díjra, jövedelemre 40 százalékos extra büntetőadót vetett ki a kormányzat, vagy készül kivetni a kormányzat, gyakorlatilag tönkreteszik ezt az adózási formát, hiszen több olyan tevékenység van, amely vagy az ágazati törvény ágazati szabályozásánál fogva nem végezhető munkaviszonyban, munkaszerződés keretében, számos tevékenység, közte sok mezőgazdasági, építőipari vagy szellemi szabadfoglalkozású szolgáltató tevékenység például jellegénél fogva nem folytatható ilyen formában. Egy kistermelő, ha ugyanannak a felvásárlónak adja le a frissen szüretelt zöldséget, gyümölcsöt vagy a frissen learatott terményt, és az ugyanazon megbízóval vagy ugyanazon felvásárlóval folytatott jogügyleteiből kifolyólag évente 3 milliót meghaladja a bevétele, akkor 40 százalék extraadót fizet a 3 millió forint feletti részre.
Ugyanez igaz az építési szolgáltatást végzőkre; ugyanez igaz az építőiparban dolgozókra, a kőművesektől az ácsokon át a villany- és vízszerelőkig. Ezek az emberek a tevékenységük természeténél fogva nem tudják ezt munkaszerződésbe átkonvertálni, és ráadásul a kormányzat számítása annyira nem fog bejönni, hogy ki merjük jelenteni felelősségünk teljes tudatában, hogy nem a tömeges munkaszerződések megkötésének korszaka jön el, hanem a tömeges álláskereső-nyilvántartásba vételek időszaka, mert ezek a katás vállalkozók vagy tönkremennek, vagy másik esetben a szürke- vagy a feketezóna felé mozdulnak el.
Arról nem beszélve, és innen fogom majd folytatni a következő napirend utáni felszólalásomban, hogy jelen állás szerint egy átlag katás vállalkozó 43 ezer forint nyugdíjjal számolhat, és 40 év katás szolgálati jogviszonyban eltöltött idő legfeljebb 26,5 évnek minősül a nyugdíjszámítás szempontjából. Magyarán mondva: a katások sem aktív korukban, sem nyugdíjaskorukban nem számíthatnak semmi jóra a kormányzattól (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret lejártát.), ez pedig elfogadhatatlan. Köszönöm szépen.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem