Z. KÁRPÁT DÁNIEL
Z. KÁRPÁT DÁNIEL
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Közeleg a tél, kezdtem ma napirend előtti felszólalásomat, jelezvén, hogy egy társadalmi és szociális kataklizmahelyzet van a közelben Magyarországon, és nemcsak a több mint tízezer kilakoltatás alapozza meg mindezt, de bizony az az elképesztően nehéz megélhetés és elképesztően alacsony bérszínvonal is, amely a magyar közállapotokat jellemzi.
Azt is el kell mondjuk, hogy mindezen rögvalósággal párhuzamosan megjelennek azért olyan, a kormány által is hangoztatott statisztikák, amelyek az utóbbi hetekben arra engedtek következtetni, mintha 400 ezer forint fölötti lenne az átlagfizetés Magyarországon. Még egyszer ki kell mondani, hogy ízlelgessük: 400 ezer forint fölötti az átlagfizetés Magyarország Kormánya szerint. Ugyanakkor ne legyünk inkorrektek, ne csak a kormányt hibáztassuk a rossz statisztika használata miatt, mert a statisztika maga is félrevezető ebben a kérdésben, ezt a kérdéskört szeretném tehát tisztázni.
A 400 ezer forintos bruttó átlagfizetés azért sem jöhet ki, mert több mint 1,7 millió munkavállaló Magyarországon meg sem jelenik ebben a statisztikában. Nem jelenik meg itt az, aki öt főnél kevesebbet foglalkoztató cégnél dolgozik, ily módon mikrovállalkozók, katások, és jellemzően nem a legnagyobb keresetűek nagyon széles tömege marad ki a statisztikai számításból. Egészen elképesztő, hogy a munkavállalók nagyjából egyharmadának bére nem jelenik meg abban, amit a kormány elmond egy sajtótájékoztatón, a parlamentben, és amivel igyekszik a saját teljesítményét dicsérni, védeni.
Felfelé nyomja ezt az átlagot továbbá több olyan egyszeri hatás, aminek én adott esetben nagyon örülök. Nagyon örülök, hogy 500 ezer forintos bruttó kiegészítést kap jó néhány egészségügyi dolgozó Magyarországon, szerintünk sokkal többet is érdemelnének, de ez bizony felfelé nyomja azt a statisztikát, ami alapján az a hamis kép alakul ki, mintha valóban terebélyesednének a fizetések Magyarországon. Továbbá ebből a statisztikából hiányoznak pontosan azok, akik a járványügyi veszélyhelyzet miatt már elveszítették az utóbbi hónapokban a munkájukat. Az ő relatíve kiszolgáltatott helyzetük, alacsonyabb bérük sem tudja „lefelé húzni” már ezt a kormány által hangoztatott statisztikát, nemes egyszerűséggel azért, mert kimaradnak belőle, nem jelennek meg.
Azt látjuk végeredményben, hogy ha ezeket a kimaradó hatásokat, be nem kerülő hatásokat összeadjuk, akkor nemhogy 400 ezer forint alá csökken a bruttó átlagfizetés, hanem egy jóval alacsonyabb összeg jelenik meg, főleg azért, mert minden átlag jellegzetessége, hogy az emberek, a dolgozók kétharmadának a bére egyáltalán nem éri el még ezt az átlagként megjelölt csökkentett összeget sem, és nagyon sokan kimaradnak azok közül a statisztikából, akik mikroszinten, eltörpülő fizetésekért végeznek annál fontosabb, társadalmi szempontból annál kiemelkedőbb munkát.
Azt is látjuk, hogy három úton tudna egy felelős kormányzat változtatni ezen az elképesztő, tarthatatlan helyzeten, mert változtatni kellene. Időközben ugyanis egy tőlünk keletre álló ország minimálbére is leelőzte a magyar minimálbért, többek között azért, mert a forint gyengülése okán még a nemzetközi összehasonlításokban az amúgy sem túl megtisztelő helyünknél is hátrébb csúsztunk, gyakorlatilag két olyan európai vagy EU-s országot találunk, ahol kimutathatóan még alacsonyabb a bérszínvonal, bár garanciák nincsenek ezen pozíció megtartására sem.
(17.30)
A három irány egyike értelemszerű, és itt a parlamentben ehhez tudunk a legkönnyebben nyúlni. A közszféra dolgozói sokszor befagyott, befagyasztott fizetésért dolgoznak, olyan illetményalap alapján, ami adott esetben tíz éve meg sem mozdul, miközben az infláció folyamatosan erodálja ezeket a fizetéseket, tehát az ő folyamatos fizetésüknek az értékvesztése tetten érhető, és ez ellen nem tett senki semmit.
Másrészt a legmagasabbként elképzelt szint a multinacionális cégeké. Itt a Jobbik álláspontja szerint mint szociálisan érzékeny magyar néppárt álláspontja szerint úgy kell újratárgyalni a stratégiai szerződéseket, hogy csak azon cégekkel érdemes ezeket újrakötni, csak azok számára érdemes akár vissza nem térítendő támogatást biztosítani, akik vállalják, hogy az európai átlag felé elkezdik közelíteni a munkavállalóik fizetését, legalább lassan, legalább lépcsőzetesen, évente, mondjuk, 2-3 százalékkal egy lassú közeledés a termelékenység megengedése által legyen kimutatható.
A harmadik szféra, amire mi leginkább építünk, a magyar mikro-, kis- és középvállalkozások szektora, ahol el kell mondani, hogy általános járulékcsökkentésre van szükség, tehát egy komoly terhet kell levenni a magyar munkaadók válláról. Viszont cserébe elvárhatjuk, és mi, jobbikosok el is várnánk azt, hogy az engedményként átengedett járulékcsökkentés összegének a kétharmadát ezek a cégek fordítsák a saját munkavállalóiknak a bérfejlesztésére. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) Ily módon kimondható lenne, hogy jól járnak a munkaadók, jól járnak a munkavállalók (Az elnök ismét csenget.), a költségvetést pedig rendbe tesszük mi, hiszen ez a dolgunk, ezért vagyunk itt, de el kell indulni ebbe az irányba. Köszönöm a lehetőséget. (Taps a Jobbik soraiban.)
